Fáradt megtorlás

A 2014-es krími háború és az orosz beavatkozás a szíriai polgárháborúba mélypontra vitte Moszkva kapcsolatait Európával. Európa megosztottá vált Oroszország megítélésében.

Európa is kényszerhelyzetben van, mivel az elmúlt években, egészen az ez évi államfőválasztásig az orosz–ukrán kapcsolatok mélyponton voltak, és sok volt a kérdőjel az Európai Unió keleti partnerségi politikája kapcsán is. Furcsa módon az orosz–európai kapcsolatokban mindkét fél az USA-ra figyel, különös tekintettel a Washington–Peking-kapcsolatokra. Jelenleg az orosz–amerikai viszonyban az USA-é a kezdeményezés, és mindkét fél ennek fényében tárgyal Európával.

Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó az elmúlt hetekben körbelátogatta Oroszország szomszédait, és megpróbált oroszellenes szövetséget létrehozni, de őt az elnök leváltotta. Még nem elemezte senki, hogy a napi amerikai politikában a Balkán szerepe felértékelődött, és mi lesz ennek a hatása.

Az orosz eszköztár Európával szemben konstans, alapvetően ellenséges az Európai Unióval szemben, és itt komoly szerepet játszanak a katonai és a titkosszolgálati eszközök is. Mindkét oldalon marad az energetikai nyomás, ami lengyel részről azt jelenti, hogy a szerződés lejárta után nem vesznek orosz földgázt. Ugyanakkor az eddig vásárolt orosz földgáz Lengyelország számára nem is volt meghatározó. A lengyelek ukrajnai érdekei sokkal fajsúlyosabbak, mint a három másik visegrádi országéi. Kétezertizennégy áprilisa óta szankciós politika van érvényben az unió részéről Oroszországgal szemben, amely úgynevezett iráni típusú. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenre kiterjed.

Az ukrajnai választások után – legalább a retorika szintjén – enyhülés tapasztalható mind az orosz–ukrán, mind a normandiai négyek (Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna) kapcsolatában. Jól nyomon követhető, hogy amíg a német kapcsolatokban meghatározó a gazdasági érdek, addig Franciaország esetében a geopolitika és Macron ambíciói játsszák a főszerepet.

Ukrajna számára létkérdés a béketeremtés és az ország szuverenitása. Az új ukrán kormány tagjainak átlagéletkora 39 év, döntően technokratákból áll, a miniszterelnök 35 éves, a korábbi belügyminisztert átvette az új kormány, mivel ő volt az, aki nem engedte meg, hogy Poro-senko volt ukrán elnök csaljon a választásokon.

Kérdés, hogy változik-e az ukrán lakosság jelenlegi pozitív hangulata az új vezetéssel kapcsolatban. Kijev alapvető érdeke, hogy a gázszállítások Ukrajnán keresztül folytatódjanak, mivel ez számára évi több milliárd dollár bevételt jelent.

Új elem, hogy Európa belefáradt a szankciókba, és ugyanez igaz az orosz és ukrán félre is. Érdekes, hogy öt évvel a válság kezdete után Európa reálisabban látja az ukrán helyzetet, mint korábban. Az elmúlt egy év tapasztalata az is, hogy beindult újra a két fél között a felső szintű együttműködés, a világ vezető politikusai mentek el Oroszországba, és Putyint újra meghívták a nyugati vezetők. Az USA protekcionista politikája szorosabbá fűzte az Európai Unión belüli kapcsolatokat.

Az október 8-i orosz regionális választás hangsúlyeltolódásokat hozott, de lényegi módosulásokhoz nem vezetett Moszkva politikájában. Fontos tényező, hogy mi lesz 2021-ben a parlamenti választások eredménye, és mi várható a 2024-es államfőválasztásokon. Ma még meg nem válaszolható kérdés, hogy akar-e újra indulni Putyin, és ha igen, milyen formában.

A jelenlegi egyik legfontosabb dilemma, hogy az Európai Unió keleti partnerségi viszonya mennyire van és lesz negatív hatással az orosz kapcsolatokra. Az európai politika néhány kulcskérdésében – mint amilyen az energetika, a kiberbiztonság és a hibrid hadviselés – Brüsszel helyett a döntés a NATO, magyarul az USA kezében van.

Ha az Európai Unió offenzív helyzetbe akar kerülni Moszkvával szemben, akkor mindig az oroszországi civil társadalom kérdését vizsgálja, és ettől kezdve prognosztizálható a feszültség növekedése.

Amíg eddig Ukrajnában az oligarchák irányították az államot, addig Oroszországban az állam irányítja az oligarchákat.

Ami most Ukrajnában történik, az több mint kormányváltás, de kevesebb mint hatalomváltás. A Dombasz térségében átlagosan napi 8–35 összecsapásra kerül sor. Az ukrán érzelműek zöme elmenekült, és Ukrajna képtelen a terület esetleges reintegrációját finanszírozni.

A most élesen vitatott, de évekkel ezelőtt közzétett Steinmaier-féle terv – ő jelenleg német államfő, korábban külügyminiszter volt – a realitásokból kiindulva azt javasolja, hogy a Dombasz térségében folytassák le a választásokat, kapjon a terület Ukrajnán belül széles körű különleges státuszt, magyarul autonómiát, legyen fegyvernyugvás, vonják ki mindkét oldalon a nehézfegyvereket. Vitatéma természetesen továbbra is bőven maradt. Melyik fél ellenőrizze és mikortól a határt a Dombasz és Oroszország között, mi legyen az orosz állampolgárságot felvevő sok korábbi ukrán állampolgár sorsa? De ezzel együtt valami végre megindult. Talán egy befagyott konfliktussal kevesebb lehet a világban.