Falco nyomoz

Hiába a hazai védett ragadozómadár-populáció megmentésére irányuló programok, ha egyesek minden tiltás ellenére újra és újra kihelyezik a méregcsalétket. Az elmúlt évek állománynövekedése után 2019 ismét fekete év a védett madárvilág számára. A bíróságok még mindig elnézőek az állatkínzókkal, természetkárosítókkal szemben.

Falco GPS-jeladóval és vadriasztó csengettyűvel keresi a nyomokat Fotó: Teknős Miklós

Sajnos vannak kifejezetten ragadozó madarakra irányuló szándékos mérgezések is. Laboreredményekkel bizonyítottan 2000–2015 között 381 egerészölyv, 103 rétisas, 100 barna rétihéja, 94 holló, 78 parlagi sas, 30 vetési varjú, 13 kerecsensólyom (a turulmadár) és 42 egyéb madár lett tudatos mérgezés áldozata, legalábbis ennyiről szerzett tudomást valamelyik hatóság. A madármérgezések „állatorvosi lova” a parlagi sas (Aquila heliaca). A kipusztulás szélére került csúcsragadozó Eurázsia síkságain honos, nyáron Mongóliától a Kárpátokig lakja be a sztyeppevidéket. Jellemzően Közép-Európában (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Ausztria), a Balkánon (Macedónia, Bulgária és Törökország) fészkel, míg telente délebbre, a Közel-Keletre húzódik. A világállomány létszáma ma 5-10 ezer pár, ebből Európában mindössze 360 pár él, azon belül Magyarországon 250 fészkelő párt tartanak nyilván. Ez jó hír, hiszen 1983-ban a módszeres mérgezések hatására már csak tíz pár fészkelt hazánkban.

Falco GPS-jeladóval és vadriasztó csengettyűvel keresi a nyomokat
Fotó: Teknős Miklós

A kétezres évek elején kezdődtek a Magyar Madártani Egyesület vezetésével – a természetvédelmi szakma és a hatóságok összefogásával – a parlagi sas megmentésére irányuló, állami és EU-s finanszírozású programok: a Parlagisas-védelem a Kárpát-medencében című program (2002–2005), a Helicon LIFE (2012–2016), majd a PannonEagle LIFE projekt (2016–2022). És megtörtént a csoda: a Magyarországon fészkelő parlagisas-párok száma úgy érte el a 250-et, hogy a szándékos mérgezések nem szűntek.

Leggyakrabban az Alföldön és a Kisalföldön fordulnak elő szándékos parlagisas-mérgezések (a legtöbb Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben), míg rétisas-mérgezések az egész Alföldön és a Dunántúl Balatontól délre fekvő megyéiben gyakoriak. A pozitív példát Zala, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék szolgáltatják, ahol alig történt madármérgezés. A Helicon és a PannonEagle programoknak köszönhetően ma már nincsen feltáratlan eset, és ahol a tetemkereső kutya mérgezett állatra bukkan, ott a rendőrségi feljelentésre is sor kerül. Amióta a Helicon LIFE programban részt vevő Nemzeti Nyomozó Iroda az eljáró rendőri szervek számára 2014-ben kidolgozta a madármérgezéses esetek felderítési protokollját, azóta nincs bizonytalanság a nyomozati munkát illetően. Úgy kell eljárniuk, mintha embert öltek volna – tudtuk meg az MME munkatársaitól.

Az idei esztendő mégis kiugró volt a madármérgezések számát illetően. Parlagi sasok pusztultak el úgy, hogy hörcsögöket mérgeztek illegális szerrel, a madarak pedig összeszedték a mérgezett tetemeket. Előfordult tudatos madármérgezés is. A Dunaföldvártól délre eső élőhelyen teljes parlagisas-családot mérgeztek meg számos más állattal együtt, kegyetlen módszerességgel. Ugyanitt már korábban is regisztráltak hasonló esetet.

Dunaföldváron szálltunk be a Magyar Madártani Egyesület terepjárójába, melynek platóján két munkakutya, volánjánál Deák Gábor, a méreg- és tetemfelkutató kutyás egység fiatal vezetője ül. Azon szerencsések egyike, akik hobbijukban találták meg hivatásukat. Egyszerre rajong a kutyákért és a madarakért. Miközben terepjárónkkal az erdővel szegélyezett földút víz mosta vájatai közt harcoljuk magunkat előre, a kormánnyal birkózó fiatalember elmeséli, hogy a Bölcskei Nőszirmos Természetvédelmi Területen kiránduló pár talált elpusztult réti sast róka teteme mellett.

A madár szárnyfesztávolsága több mint két méter.

– Értesítették a helyi természetvédelmi őrt, másnap itt is voltunk, hoztuk a rendőröket is.

A rétisas megmérgezett róka teteméből ehetett. A kutya szagot fogott, a bozótban talált egy másik rókát, majd felkutatta a mérgezés gócpontját: a rét szegélyén, a Dunakömlődi-csatorna mentén, vadászles közelében hét beinjekciózott tojás-csalétekre, a közelben elhullott barna rétihéjára, hat szarkára és még egy rókára bukkantunk.

A rendőrség bűnügyi helyszínelést végzett, a tetemeket laborvizsgálatra küldték. A „kinek az érdeke?” elv alapján az itteni vadgazdálkodó került gyanúba, de nem sikerült bizonyítékot találni, így megszüntették a nyomozást.

– De rajta tartjuk a szemünket, rendszeresen visszajárunk ellenőrizni, és ha a gyanúnk nem csal, és megismétli, akkor nem ússza meg – mondja eltökélten a természetvédő, aki Falcóval, speciálisan kiképzett kutyájával évek óta a madármérgezések felderítésével foglalkozik.

Tapasztalata szerint az esetek nagy részében hivatásos vadászok és orvvadászok az elkövetők, főleg az apróvadas területeken, ahol a mezei nyúl és a fácán vadászása, vadásztatása teszi ki bevételük nagy részét. Céljuk tehát az apróvadállomány megvédése elsősorban a rókáktól és varjaktól, de sokszor a ragadozó madaraktól is.

A rókának nincs természetes ellensége, a veszettség elleni vakcinák is védik, ezért kétségkívül túlszaporodott. Állományuk egész évben gyéríthető vadászattal és szelektív csapdázással, csakhogy a mérgezett csal­étek hatékonyabb és kényelmesebb a vadászok számára. Négy precedensértékű ítélet született 2015 óta. Az elítéltek közül négyen – a szabadszállási M. János, a tiszajenői Cs. Gábor és B. László és a boldogi C. Gergely János – hivatásos vadászok voltak, csak a csikériai kacsatartó telep elítélt tulajdonosa volt agrárvállalkozó. Mindannyian megúszták felfüggesztett börtönbüntetéssel, pénzbírsággal és egyikük kétéves foglalkozástól való eltiltással. Ezek közül talán az utóbbi jelenthet némi visszatartó erőt – véli Deák Gábor, aki szerint madármérgezésben érdekeltek lehetnek még a vadászokon és az állattartókon kívül a galambászok és a halgazdálkodók is. Ezzel a rendőrök is tisztában vannak. Sietve fűzi hozzá, hogy az Országos Magyar Vadászkamara hivatalosan elítéli azokat a vadászokat, akik ilyesmire vetemednek, az más kérdés, hogy végleg kizárja-e a soraiból őket.

A PannonEagle program által finanszírozott tetemfelkutató csapat: Deák Gábor és Falco – azaz Héja –, a tetemkereső kutya sokáig egyedülálló volt szinte egész Európában. Szlovákiába, Ausztriába is hívták mérgezések felderítéséhez, házkutatáshoz. A hétéves, fekete német juhászhoz háromszáz bűncselekménnyel kapcsolatos találat fűződik. Sajnos korosodik, már mellette van Hella, az egyéves szuka, a reménybeli utód, neki ugyancsak a dunakeszi rendőrségi kiképző központban folyik a tanítása. Arra idomítják, hogy ösztöneit leküzdve véletlenül se nyúljon a mérgezett döghöz, csak ugatással jelezze a hollétét. Erre úgy veszik rá, hogy labdával jutalmazzák. Neki a keresés játék, a jutalom pedig a gumilabda. Magyarországra kevés a mérgezéses eseteket felderítő egyetlen csapat, ezért folyik egy másik szakember kiképzése a Kiskunsági Nemzeti Park számára.

Miközben bejárjuk a sasmérgezés környékét, Falco – nyakában a GPS-jeladóval és vadriasztó csengettyűvel – izgatottan rohangál, szaglássza a nyomokat. Gazdája közben a tabletjén rögzíti a bejárt területet. A kutyának öregen is erős a motivációja, ezért is alkalmas a feladatra. Ezerből egy ilyen – mondja a gazdája, aki három keresőkutyát szeretne magának, hogy pihenőnapokat is adhasson az állatoknak. Falco csakhamar talál valamit egy szalmabála alatt, ugatva jelzi. Ezúttal egy ragadozó madár pocokvacsorájának szőr- és vérfoltos nyomait lelte fel. Dicséret, rövid jutalomjáték a labdával, aztán gyerünk tovább ugyanolyan izgatottan, fáradhatatlanul. Nem is sejti, mekkora szolgálatot tesz a vadvilágnak. Ez a munka sosem ér véget.