Forgószél

November 4. a magyarság gyásznapja. A Szovjetunió 1956-ban aznap hajnalban indított támadást a magyar forradalom és szabadságharc eltiprására. A rendszerváltozást követő, felszabadult légkörben 1956 kutatóinak többsége a politikai szempontok mellett a magyar forradalom és szabadságharc utcai történéseivel, leginkább a pesti srácok, a fővárosba nyomuló szovjet csapatokkal szemben harcoló önkéntes csoportok helytállásával foglalkozott, hiszen e téma kutatása 33 évig lehetetlen volt. A repülőút, Moszkva, a szolnoki napok ködbe burkolóztak.

A Szolnoki Megyeháza díszterme előtt a rendszerváltozásig díszes emléktábla hirdette, hogy e falak között alakult meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Kádár szolnoki napjai alatt nem tette be a lábát az épületbe – ezt az őrséget adó repülő növendék század parancsnoka, Fodor Gyula nyugalmazott honvéd alezredes igazolja.

A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója falán ugyancsak emléktábla hirdette, hogy onnan hangzott el először a Kádár-proklamáció és a Münnich-beszéd. 1956. november 4-én sem reggel, sem napközben a szolnoki stúdió műsort nem közvetített – állítja az akkori technikus.

Mi történt valójában?

Ezerkilencszázötvenhat november 1. estéjén Kádár Jánost, a korábbi Magyar Dolgozók Pártja helyébe frissen lépett Magyar Szocialista Munkáspárt első titkárát, a hivatalban lévő Nagy Imre-kormány államminiszterét és Münnich Ferenc belügyminisztert magához kérette Jurij Andropov budapesti szovjet nagykövet. A tököli szovjet katonai repülőtérről röpítették őket Moszkvába.

A szovjet vezetésnek 1956. november 4-én fölöttébb fontossá vált Kádár Jánosék gyors Magyarországra hozatala, hiszen a támadás már megindult hazánk ellen. Kádár Magyarországra, nevezetesen Szolnokra érkezésének azonban nem lelhető fel sem szemtanúja, sem írott dokumentuma. Repülővel hozták a szovjetek, ez bizonyos. Repülőgép a szolnoki katonai repülőtéren kívül máshol nem szállt, nem szállhatott le a városban.

Jász-Nagykun-Szolnok megye vezetőinek gyakori meghívásai ellenére hatalmának 33 éve alatt Kádár János mindössze egyszer, 1969-ben kereste fel hivatalos látogatáson Szolnokot. A Szolnoki MÁV Járműjavítóban tartott munkásgyűlést követő kötetlen beszélgetés során a szolnoki vezetők diszkréten igyekeztek kiugratni a nyulat a bokorból, amikor meghívottjuk 1956 novemberé­ben Szolnokon töltött napjaira utaltak: azokról legtöbbet Kádár elvtárs tud. A kérdezett fesztelen legyintéssel, „rég volt az” megjegyzéssel zárta rövidre válaszát, rágyújtott, és gyorsan témát váltott:

– Mondják, miért ilyen rosszak a magyar cigaretták?

Hogy mi történt valójában? Moszkvában még ott-tartózkodásuk idején megfogalmazták a szovjeteket segítségül hívó Kádár-proklamációt és a Münnich-beszédet. De kik is? Nagy valószínűség szerint Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Hegedűs András lehettek az önkéntes íródeákok a Kremlben! A november 4-i reggeli indulást korábbra, a tervezett öt-hat óra helyett éjjel egy óra tájra módosították, hiszen a szovjet csapatok kora reggel már megindították a támadást hazánk ellen. Fontos volt, hogy mielőbb elhangozzék „hivatalos” behívásuk.

A gép leszállt Ungváron, ahol Balla László helybéli íróval magyarosíttatták a russzicizmusokkal terhelt szöveget. Kádár beszéde nem az ő hangján szólt, a szöveget Sándor László ungvári rádiós újságíró olvasta szalagra. Nagy valószínűség szerint onnan, Ungvárról sugározták előbb a Münnich-beszédet, majd a Kádár-proklamációt. Illetve a nap folyamán többször is elhangzottak a beszédek az éterben, rossz minőségben, gyengébb erővel. Következtetések szerint vagy szlovák területről, vagy a Nagykunságból, mozgó szovjet katonai adókból, esetleg mindkét helyről.

Münnich így fogalmazott: „Mi, alulírottak, Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány volt miniszterei bejelentjük, hogy 1956. november 1-jén megszakítottuk kapcsolatunkat ezen kormánnyal, elhagytuk a kormányt, és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.” Ő mindössze kezdeményezésről beszél! A legitimáció keresése így is egyértelmű: egy meglévő kormány minisztereiről szól, azaz némi belemagyarázással úgy tekinthető, hogy Nagy Imre kormánya kettévált: minisztereinek egy része alkotja az új kormány magját.

Hozzá képest a Kádár-proklamáció már a következőket mondja: „Figyelem! Figyelem! Kádár János elvtárs beszél!” Tekintsünk el attól a csúsztatástól, hogy a beszéd nem Kádár János hangján szólt, hanem Sándor László mondta szalagra! „Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” – jelentette be mint befejezett eseményt. Hallgassuk tovább: „…ennek a kormánynak a programja a következő: 1. Nemzetünk függetlenségének és országunk szuverenitásának megvédése.” Országunk szuverenitását a szovjet hadsereg fogja „megvédeni”. Kivel szemben? És a 14. pontban a lényeg: „A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a nép, a munkásosztály, az egész ország érdekében felkérte a szovjet hadsereg parancsnokságát, hogy segítse nemzetünket a sötét reakciós erők leverésében és az ország rendjének és nyugalmának helyreállításában.”

Kádár János autogramot ad egy fiúnak a budapesti Szabadság téren, 1957. Hiányos dokumentumok
Fotó: Fortepan/Szent-Tamási Mihály

Ötvenhat november 3-án, szombat délután Dézsi István őrnagy, az alakulat fegyvermérnöke vette át a szolnoki katonai reptér ügyeletes tiszti szolgálatát. A forradalom győzött, a harcok elültek, az országban viszonylagos rend uralkodott. Csend honolt, a tisztek otthon töltötték a hétvégét, a laktanyában alig néhányan maradtak. Az ügyeletes tiszt vasárnap hajnalban, a rádió keresőgombját csavargatva hallotta meg Nagy Imre miniszterelnök beszédét. A Kossuth Rádió műsora a Parlamentben berendezett ideiglenes stúdióban készült: „…a szovjet csapatok támadást indítottak […] azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak…”

Dézsi István tudta, hogy a reptér mellett szovjet harckocsi-alakulat tartózkodik, amelyik bármely pillanatban támadhat. A kiskatonák, az őrség tagjai őrhelyükön teljesítették szolgálatukat. Ki-ki a kerítés mellett, a lőszerraktárnál, egyéb objektumok védelmében. Az őr kötelessége – éles lőszerrel felfegyverkezve – a rábízott javak védelme. Ha megtámadják, védeni köteles magát és a rábízottakat. Az ügyeletes tiszt mérlegelt: lövesse rommá a laktanyát, a reptér objektumait, ami nem kevés emberáldozattal is jár? Egyetlen felsőbb parancsnokságot sem ért el telefonon (!), saját belátása szerint kellett döntést hoznia: bevonta az őrséget. Ezzel szabad bejárást engedett ugyan a szovjeteknek, ám emberéleteket mentett meg, és a szolnoki reptér épségben maradt.

Kora délelőtt ismeretlen gép landolt a szolnoki kifutópályán. A gépből civilek és szovjet katonatisztek kászálódtak ki. A kerítést áttörve orosz jármű hajtott oda, amelyre a civileket feltuszkolták, majd a teherautó, ahogy jött, a kerítésen keresztül távozott. Dézsi István későbbi ismereteiből következtetett: azzal a géppel érkezhetett Kádár és Münnich.

Miért választotta a szovjet vezetés Szolnokot? A fővárostól száz kilométerre lévő megyeszékhely ideálisnak tűnt: repülőtérrel, nyomdával, rádióstúdióval, rádióadóval rendelkezett. November 2-án a városba érkezett Konyev marsall, a Varsói Szerződés fegyveres erőinek főparancsnoka a forradalom és szabadságharc leverésére hivatott Forgószél hadművelet irányítására.

Mit csinált, hol lakott, kivel találkozott Kádár János november 4-én déltől 6-án estig? A szovjetek a József Attila úti egykori huszárlaktanyában rendezték be ideiglenes szálláshelyét. Érkezésének napján, kora délután magához kérette Dancsi Józsefet, a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács elnökét, találkozott még Kálmán Istvánnal, a Szolnok Megyei Pártbizottság első titkárával és másokkal is. Délutánra aktívaülést hívott össze a párt akkori szolnoki székházába. Láthatóan megviselték az előző napok: mentegetőzött, magyarázkodott. Kádár szolnoki tartózkodásának történéseit nem ismerjük. 6-án este szovjet szállítójárműbe ültették őt, valamint „kormányának” időközben Szolnokra érkezett tagjait. Másnap reggelre értek a Parlamenthez. A kormány aznap Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke előtt tett hivatali esküt.

Kádár János és az általa vezetett hatalom a konszolidációnak, az életszínvonal emelésének, módszerei szelídülésének („Aki nincs ellenünk, az velünk van!”), a keleti tömbben viszonylagosan önálló mozgásterének köszönhetően az 1960-as években nyerte el elismertségét hazánkban, a szovjet fennhatóság országaiban és a nagyvilágban.