Legalább csináltam valamit

Egy idő után már csak én jártam a múzeumba, Erikának annyi munkát adott a takarítás, hogy egész nap oda volt. Majd nem egy évet töltöttem a teremőri széken ülve.

Az első érdeklődő két hónap után csöngetett be a lakásba, hogy az ingatlanügynökségtől küldték. Mondtam, hogy a lakást már kivették, mi béreljük. Azt felelték, nem bérelni szeretnék, hanem megvenni. Felhívtam a tulajdonost: Gyuri, eladod a fejünk fölül a lakást? Á, ne aggódj, mondta, csak elfelejtettem letörölni a hirdetést. Két hét múlva újabb érdeklődő jött, ezt már az ingatlanügynökség munkatársa is elkísérte. Újra hívtam a tulajdonost, hogy van ez. Azt mondta, ne aggódjak, ha megveszik a házat, elhelyez minket egy másikban.

Erikát baleset érte a múzeumban, az egyik lépcsőfokon megcsúszott, szilánkosra tört a lába. Heteken át feküdnie kellett, azután hónapokig mankóval járt. Újra és újra elfogyott a pénzünk. Időnként becsöngettek, megnézték a házat. Amikor elmentek, megjegyeztem, milyen kukák ezek az ügynökök, meg sem próbálják rábeszélni az embereket a vásárlásra. Egyik este, amikor kimentem rágyújtani, egy férfi és egy nő állt a kapuban. Ez a ház eladó? Óvatosan azt mondtam, úgy tudom, igen. Maga a tulajdonos? Miért kérdezik? Mert nem akarunk ingatlanközvetítőn keresztül vásárolni, de úgy meg nehéz eljutni a tulajdonoshoz. Mondtam, én lakom itt, ha meg akarják nézni, jöjjenek be. Ott voltak egy órát, beszélgettünk a házról, mi van közel, milyen itt az élet. Azzal álltak fel, hogy mindenképpen szeretnének találkozni a tulajdonossal. Felhívtam Gyurit. Másnap megegyeztek. Teltek a hetek, de persze nem lett másik lakás. Amikor letelt a határidő, bejelentkeztek az új tulajdonosok, hogy most már birtokba vennék a házukat, költöznünk kell.

Akkor este megvártam Gyurit a lakása előtt. Azzal kezdte, sajnos nem sikerült. Mondtam, fizesse ki az elmaradt bérünket, és adhatna valami jutalékot azért is, amiért eladtam a házat. Ami az ingatlanközvetítőknek nem sikerült egész évben, azt én elintéztem egy óra alatt. Azért nem jár semmi. És azért, amiért Erika eltörte a lábát a múzeumban? Feketén dolgoztunk neki, de minden látogató emlékszik arra, mit mesélt nekik a teremőr a lepkemúzeumban. Ne akard kipróbálni, hány tanút tudok felsorakoztatni, mondtam neki.

Hosszú alku volt, kétezer euró lett a vége. Megbeszéltük, visszaköltözünk Budapestre, ennyiből már ott is ki tudunk venni egy lakást. Amíg a teherautót vártuk a cuccainkon ülve, Erika megkérdezte, mi lett volna, ha nem hívom be azokat az embereket, és nem beszélem rá őket, hogy megvegyék a fejünk fölül a házat. Nem tudom, mondtam. De így legalább csináltam valamit.