Transzgenerációs átok

A szenvedélybetegség körül több a tagadás, mint ami nyíltan kimondható. Ma Magyarországon 400 ezer gyerek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. Jó hír, hogy az önkifejezés szabadsága újratanulható.

Szerényi Gábor rajza

A gyógyszerfüggő anya 42 éves fia arról panaszkodik, hogy nincsenek emlékei a gyerekkoráról. Csak feszeng, ha a baráti körben beindul a sztorizgatás. Nála a történetek helyén űr van, emlékei eltűntek egy fekete lyukban. Mi a szenvedélybetegség? A kérdés pillanatok alatt a legmélyebb érzéseket hozta felszínre a Máltai Szeretetszolgálat elfeledett gyermekekért rendezett tanácskozásán és műhelybeszélgetésén, a MOMkult kupolatermében. Nemcsak definíciók hangzottak el, hanem személyes szavak is: kinek mit jelent, hogy szenvedélybeteg él a családjában, szűkebb vagy tágabb környezetében. Tabut, amiről nem lehet beszélni? Szégyent? Elszigetelődést és magányt? A telt házas tanácskozáson elemi tapasztalattá vált, hogy az érintettek nincsenek egyedül. Ma Magyarországon 400 ezer gyermek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. A szakemberek ezenfelül számolnak a drogfüggő szülők mintegy nyolcezer gyermekével. A fájdalom és elszigeteltség szorongató érzése kimondható.

Ebben a www.kimondhato.hu oldal is támogatást nyújt, amely kapcsolatot, önismereti csoportos foglalkozást, szakirodalmat és mesekönyvet ajánl a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek.

Ördögi kör

Többen kifejezetten az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot című kötet miatt keresik fel a Máltai Fogadó Pszichoszociális Szolgálatát. Van, aki megvásárolja Waltraut Barnowski-Geiser hiánypótló könyvét, és megy tovább, más ott marad a beszélgetésekre, csoportmunkára is. A Fogadó elfogadó, befogadó hely: segítséget nyújt szenvedélybetegeknek és családtagoknak, helyszínt biztosít önsegítő csoportok, többek közt az Alkoholisták Felnőtt Gyermekei (ACA) közösség számára.

Az ACA önsegítő csoport 12 lépéses felépülési programja azon a felismerésen alapszik, hogy egy függő családjában minden a szenvedélybetegség körül forog. A beteg a szerre koncentrál, a család a betegre, de erről mindenki mélyen hallgat. A tabu rengeteg energiát elvon a családtól, ezért a magára hagyott, elfeledett gyermek gyakori érzése: szűnjön meg, ne is legyen. Létezésével ne okozzon még több nehézséget a családnak. Inkább fölszívódik, láthatatlanná válik, vagy a túlélés érdekében különböző szerepeket vesz fel. Hős lesz, erején felül teljesít, mégsem elégedett soha önmagával. Vagy beleáll a fekete bárány szerepbe, és rosszalkodással, tanulási nehézséggel vonja magára a figyelmet. Nagy nyereség ez a családnak, mert addig sem kell a beteg kezelésével foglalkoznia, a függő számára viszont még egy jó ok lehet a szerhasználatra. Ördögi kör. Ennél sikeresebb, aki felvállalja a bohóc szerepét, és mindent elkövet, hogy jókedvre hangolja a környezetét. Felnőttként is megnyerő társasági emberként tekintenek majd rá, aki szellemes, együttérző és segítőkész, habár legbelül megmarad félelemmel teli, magányos kölyöknek. Többségük hős partnert választ magának, aki egy életen át tolerálja társa szorongását, alacsony stressztűrő képességét, éretlen és kényszeres bohóckodásait.

– Ha a család alapfunkciói szétesnek, a gyerekre hárulnak a szülői feladatok, aki sokszor még erre sem kap visszajelzést, környezete észre sem veszi erőn felüli igyekezetét. A szülők szükségleteire egész lényével, teljes figyelmével rákapcsolódó kisgyerek nem is érzékeli saját igényeit, elveszíti önazonosságát, később könnyen kapcsolatfüggővé válik – mutatja be a folyamatot Schmidt Judit pszichiáter. – Ahol nyílt agresszió és félelem uralja a hétköznapokat, ott ritkán lehet őszintén és nyíltan beszélni az érzésekről és szükségletekről. De az is gyakori, hogy a szégyen miatt vannak lefojtva az érzések. Ha a gyerek megtanulja, hogy ne beszéljen önmagáról, lassanként elszigetelődik családtagjaitól és a saját lelkétől.

A veszély ebben az, hogy a környezet tagadása miatt kimondhatatlanná válik a helyzet – mintha nem is létezne –, az érzések lefojtódnak, és a tudattalanba kerülnek.

A szenvedélybeteg szülők gyermekei körül több a tagadás, mint ami nyíltan kimondható. A gyermekjóléti központok munkatársai azonban beszámolnak róla: ha azzal érkezik egy család, hogy nem tanul a lurkó, vagy balhés, rossz a magatartása, a konzultációk során lassanként előkerülhet az alkoholprobléma. Persze nem az első alkalommal, de a statisztikák szerint végül 70-80 százalékban! És ki figyel fel azokra a csendes konfliktuskerülőkre, akik tele vannak bűntudattal, és többnyire saját magukat okolják a szülő alkoholizmusa vagy a családi veszekedések miatt?

– Ha korábban függőséggel párterápiára vagy családterápiára érkeztek hozzánk a Fogadóba, természetesnek tűnt, hogy kizárólag a szülőkre koncentrálunk. Az utóbbi években világossá vált, meg kell teremtenünk a feltételeit, hogy a szenvedélybeteg szülők gyerekei is segítséget kaphassanak – mondja Frankó András, a Fogadó intézményvezetője. – Hosszú évek óta foglalkozom függőkkel, pontosan látom, milyen nehéz kilépni a tagadásból, és nevén nevezni a helyzetet. Milyen nehéz eljutni végre a gyerekig. De segítő szakemberként nem lehetek vak a problémára, hiszen a kutatások is bizonyítják: a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek egyharmada maga is szenvedélybeteg lesz. Rendszerben kell tehát látni a problémát.

A nemzedékről nemzedékre történő tovább­örökítéshez az is hozzájárul, hogy a függő szülők gyermeke többnyire csak akkor kap segítséget, ha maga is szenvedélybeteg lesz, vagy súlyosan megbetegszik. Miért nem kér segítséget korábban? Mert kiskorában megtanulta, egyedül kell megoldania a problémáit. Segíteni a tántorgó szülőnek, vagy falazni, ha csenget a szomszéd. Mire felnő, már komoly teljesítmény áll mögötte. Mint egy jó menedzser: gyors, rugalmas, kreatív, ráadásul terhelhető, bátor és szívós. Nem adja fel egykönnyen. Ugyanakkor nem mindig érzékeli pontosan, mi a valóság. Mivel családjában mindennapos a megtévesztés és az önámítás – „akkor teszem le a poharat, amikor csak akarom”, „bármikor leállok a szerről” –, még ha az ellenkezőjét tapasztalja is, könnyen elbizonytalanodik: hol vannak a határok? Szüksége van külső megerősítésre, egészséges kapcsolatokra, tiszteleten és kölcsönös megbecsülésen alapuló barátságokra, hogy meg tudja ítélni, mi a normális.

Az igazságérzet csapdája

– A Fogadóban pár hete elindult az első gyerekcsoportunk, kamaszoknak szintén lehetőségük van rá, hogy kis közösségben, szakemberek segítségével dolgozzák fel sérüléseiket – tájékoztat Frankó András. – Célunk, hogy a jövőben minden egyes gyermekre odafigyeljünk, akinek a családja függőség miatt került be az ellátórendszerünkbe. Fontosnak tartjuk, hogy ne legyenek többé elfeledettek ezek a gyermekek, megjelölésükre is egyre inkább az AAP gyűjtőnevet használjuk, utalva az Apa, anya, pia című könyvre, amely a megértésre, a lelki növekedésre és a boldog élet lehetőségére fókuszál.

Csak egyetlen példa a megértésre: az a meggyőződésünk, hogy a világ valamiképpen igazságos, hozzájárul a lelki egészségünkhöz, belső iránytűként szolgál számunkra az életben való eligazodáshoz és döntéseink meghozatalában. De az elfeledett gyermekek számára az igazságérzet csapdává is válhat – mutat rá Nagy Bercel mentálhigiénés segítő –, tudniillik, ha valakit kiskorától kezdve újra és újra bántalmaznak, akkor éppen az igazságosságba vetett hite miatt önmagát fogja hibáztatni: „Azért vernek a szüleim, mert ezt érdemlem, biztosan velem van a baj.” Ezt a traumatizáló helyzetet Reinhard Krüger pszichiáter úgy magyarázza, hogy a lelkileg megsemmisítő helyzetben az érintett nem tud sem küzdeni, sem menekülni, tehát cselekedni sem annak érdekében, hogy megóvja önmagát. Az ilyen gyermek úgy védekezik, hogy a bántalmazót beépíti a személyiségébe, így létrejön benne egy szadisztikus, önbüntetésre hajlamos szuperegó, amely szélsőséges esetben akár az önsértő viselkedésnek is okozója lehet. Az önhibáztató viselkedés enyhébb formája egyébként mindannyiunk számára ismerős – például ha hibázunk. Általában elkezdjük magunkat szidni, ritkább, hogy együttérzők tudnánk lenni önmagunkkal.

Szerényi Gábor rajza

– Óriási megkönnyebbülés hasonló sorsokra ráismerni egy jó közösségben, megélni, hogy nem vagyok egyedül – állítja Frankó András. – Kézzelfogható eredmény, ha megtörik a transzgenerációs átok, és a kamasz gyerek képessé válik arra, hogy megszakítsa a rossz sorsot, amely már nemzedékek óta kíséri családtagjait. Ezért nagy figyelmet fordítunk a prevencióra és az egészségfejlesztésre, mert nemcsak a függők szorulnak segítségre, hanem azok is, akik a gyerekkorból kilépve továbbra is elszigeteltek maradnak, nehezen alakítanak ki kapcsolatokat, vagy úgy érzik: kényelmetlen számukra az élet. A támogató beszélgetések hozzájárulnak, hogy az érintettek visszataláljanak saját érzéseikhez, megértsék helyzetüket, és minél egészségesebb életet élhessenek.

Az érzések kifejezésének szabadsága újratanulható, állítja Schmidt Judit pszichiáter is. Formálható az önkép, lehetőségünk van olyan barátokat választani, akik mellett megtanulhatjuk elfogadni magunkat és kifejezni szükségleteinket. Az érzelmi felépülésben nagy segítség lehet egy egészséges, jól működő csoport, amely sok szempontból helyettesítheti a családot, mivel a közösség minden esetben családi mintát is reprezentál.

Ezt megerősíti Nagy Bercel mentálhigiénés segítő is, aki a Zurgó együttes vezetőjeként 25 éve tart táncházakat, közel tíz éve ellátogat gyerekotthonokba is. Elmondása szerint egyes közösségekben két-három évnek is el kellett telnie, mire a szüleik által éveken át bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekekkel eljutottak odáig, hogy végre lehetett nekik mesélni. Hiába tudtak rengeteget a népmesék gyógyító erejéről, ha még a nagyobbak is képtelenek voltak nyugodtan ülni és figyelni a történetekre. Tele voltak feszültséggel. Ezt csökkenteni lehetett tánccal: a fiatalok átvitték a mozgásba érzéseiket, még azt a haragot, agressziót is, amit otthon nem volt szabad kifejezniük. A tánc által megnyugodott gyerekekkel könnyebb volt aztán közösen énekelni, a népdalokban megjelenő sokféle érzésen, örömön és bánaton megosztozni, miközben a dalolók a saját legbelső érzéseikhez is közel kerülhettek.

A bennük lévő indulatok kifejezése és levezetése után csak harmadikként jöhetett a mese, hogy végre megéljék: azonosulhatnak a mesehőssel, okkal és joggal haragudhatnak a boszorkányra, és megküzdhetnek a sárkánnyal, gonosz démonaikkal is képzeletben.

Spirituális ébredés

William James szerint az alkohol azért tud uralkodni az emberiségen, mert felébreszti természetünk misztikus képességeit, idézi fel az amerikai pszichológus alapgondolatát Nagy Bercel. Az italozáson kapott fiatalok magyarázkodásaiból kihallani spirituális szükségleteiket: a boldogság, a lazítás, az összetartozás iránti vágyat. A serdülő olyan békés állapotra törekszik, amely elérhető meditációval, imával, közösségi tevékenységgel, például tánccal, énekléssel és más flow-élménnyel, vagy valamilyen szent jelenlét megtapasztalásával.

A kamaszkor a spirituális ébredés időszaka, amikor a jó és a rossz, az igazság és a hamisság természetét kutatva eljuthatunk a végső kérdésig: mi végre születtünk a világra, kicsoda a Teremtőnk, és milyen küldetést kaptunk erre az életre? Lisa Miller kutatási eredményei szerint azon serdülők, akik erős személyes kapcsolatot ápolnak egy magasabb rendű erővel, vagyis van személyes istenkapcsolatuk, 70-80 százalékkal kisebb valószínűséggel lesznek szerhasználók, illetőleg függők. Az alkohol- és kábítószer-fogyasztás elhibázott út a transzcendens élmények keresésére.

A függőségek kialakulására sok szempontból úgy is tekinthetünk, mint a transzcendenshez vezető út lerövidítésére tett kísérletre, amely zsákutcába vezet.