időjárás 33°C Marcell 2022. augusztus 14.
logo

Szólt a rádió

Hanthy Kinga
2019.12.04. 17:34

Rendes faluban nem történhetett semmi, amiről a lakosság tudomást ne szerzett volna. Ültek az idős hölgyek a ház előtt, beszélgettek, és közben szemmel tartották a környéket. Ennek számtalan előnye és hátránya volt. Miközben figyeltek például az üresen maradt házakra, amikor a gazdájuk elutazott, azt is tudták, ki mikor jár egyenes, mikor ferde úton. Továbbá azt is, ki hiányzik a névsorból.

Manapság már nincsenek rendes falvak, az idős hölgyek pedig nem a ház, hanem a tévé előtt ülnek, és a Fatmagül vagy A szultána című török sorozatot nézik. Esetleg mindkettőt, de lehet, hogy az összeset egymás után, mivel török sorozatból igen jó a felhozatal. Emiatt nem is érnek rá figyelni arra, kivel mi van, nemhogy a falu másik végén, hanem a szomszédban sem. „Borzalmas, mi semmiről nem tudtunk, semmit nem hallottunk, láttunk”, borzonganak a szomszédok, amikor a kíváncsi és hír­éhes kereskedelmi mikrofont az orruk elé tolják. És tényleg igaz lehet, tényleg nem tudták, hogy a férfi a kerítés másik oldalán folyton veri a feleségét, zaklatja a mostohalányát, vagy épp a menyecske csalja az urát, miközben az dolgozik, vagy a kocsmában múlatja az idejét. Vagyis, mivel a falvakban már kocsma sincs, csak dohánybolt, nem a pultnak, hanem annak falának támaszkodva dönti be a felest meg rá a sört, miközben talán szót vált a hasonló szándékkal érkezett ismerőssel. (Vajon mitől olyan rosszak a magyar lakosság egészségi statisztikái?)

Mit, miféle szolidaritást, figyelmet kívánhatunk ezek után egy stockholmnyi méretű városban, ahol becslések szerint már három éve feküdt háborítatlanul a halott férfi a lakásban, mire a szomszédok gyanakodni kezdtek. (Azt nem tudjuk meg, hogy mitől éppen most.) Hogy mennyi ideje lehet halott, azt a hűtőben lévő ételekből és a lakásban lévő újságok dátumából saccolják, de majd nyilván pontosabb adat is lesz. Az eset bejárta ugyan a világot, de csak amolyan mínuszos, vagyis kis hírként, amit az emberek a nagy hírek után szoktak böngészgetni. Hol is van ennek a súlya a harminchalottas kabuli piacrobbantástól, ami viszont ma már szintén csak mínuszos hír, mert kell a hely annak, hogy Weisz Fanni megtanult húslevest főzni.

Amiért ennek a cirka három éve magányosan és bolydítatlanul fekvő idős férfinak a halála hír lett, nem más, mint hogy a lakásban szólt a rádió. Gondoljuk el: három éve szól a rádió, három éve fekszik egy halott, három éve nem veszi észre senki, hogy gyűlik a posta, hogy gyűlik a szag. Senki, de senki. Nemcsak a szomszédok, hanem a rokonság, a gyerekek, a sógor, koma, kártyapartner sem. Nyilván azért nem, mert ilyenek nem voltak, vagy régóta magasról tettek az öregre, aki mogorva volt, talán zsugori is, és mindenkivel összeveszett. Szögezzük le, ilyen annak idején a rendes falvakban nem fordulhatott elő.

Tulajdonképpen vicces lett ez a világ. Nem ismerjük a szomszédunkat, nem beszélünk a testvérünkkel, és csak olykor hívjuk fel a szüleinket, közben mindent tudunk azokról, akikkel a közösségi hálón tartjuk a kapcsolatot, vagy épp csak onnan ismerjük, személyesen nem is. Tudjuk, mit főz, hol jár, mit vett, mit gondol, vagy legalábbis mit gondol, hogy mit kell gondolnia. És rólunk is tud mindent a világháló. Ha zuhanyrózsát keresünk, hónapokig zuhanyrózsa-hirdetések ugranak fel. És ez a legkevesebb. Tudjuk azt is, hogy Mark Zuckerberg laptopján le van ragasztva a kamera. A miénken meg nincs, tehát a net, ha akar, lát is minket. És ez minket egyáltalán nem zavar. Mindenki csak a vállát rán­gatja: őt aztán nyugodtan figyelhetik, neki nincs titkolnivalója. (Vajon ­Zuckerbergnek mi lehet?)

Végeredményben tehát eljuthatunk oda, hogy a stockholmi öregembernek az volt a pechje, hogy rádiót hallgatott. Mert a rádió ma még azon ritka, talán az egyetlen olyan elektromos készülék, amelyik nem figyel minket, nem kémkedik utánunk. (Tudjuk, hogy létezik már kémvírussal ellátott vibrátor is, mely a használat gyakoriságát jelzi a gyártónak.) Ha például az idős stockholmi úr a számítógép előtt ül, meglehet, már régen kiderült volna, nem három év után, hogy meghalt, mert valakinek a világhálón biztosan feltűnt volna. Ezzel szemben itt van a klasszikus rádió, amelyik csak szól, szórakoztat, nem kíváncsiskodik, és olyan egyszerűen működik, hogy még a magányos svéd öregemberek is tudják kezelni.

Mindebből nem következik, hogy ne nézzünk török sorozatot, ne netezzünk, vagy csak rádiót hallgassunk, csupán az, hogy nem lenne jó, ha már csak a gépek tudnák, mi van velünk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.