Gázos csörték

Kérdéses, hogy a 2020-as évek elején miképpen rendeződik át Európa gáztérképe, hogyan haladnak és realizálódnak a Kelet-Közép-Európát is érintő gázinfrastruktúra-fejlesztések.

A folyamatok nem Donald Trump elnökségével kezdődtek el, a technológia felfutására még a 2000-es évek derekán került sor. Ami újdonság, az legfeljebb a kitermelésben tapasztalható sebességváltás, amelyet sokszor radikálisnak tetsző döntések is támogatnak. Gondoljunk csak a párizsi klímaegyezményből való amerikai kihátrálásra, amely 2019 meghatározó eseményeinek egyike.

Az energetikában tapasztalható forradalmi helyzet az USA közel-keleti szerepvállalásának újragondolását is maga után vonja: a szíriai csapatkivonás ennek összefüggésében is értelmezhető. És az USA mint lehetséges energiaexportőr is megjelent az öreg kontinensen – jelentős érdekütközéseket kiváltva Oroszországgal. Jelenleg ugyan nem olcsóbb az Amerikából Európába érkező cseppfolyósított gáz a versenytársak portékájánál (észak-afrikai cseppfolyósított földgáz, vagyis LNG, norvég, holland, orosz vezetékes gáz), ugyanakkor a rugalmasabb amerikai szabályozás és az orosz szankciók révén az amerikai vezetés a hátrányt igyekszik fokozatosan mérsékelni.

Ahogy a 2000-es évek derekának kiugró energiaárai időszakában Oroszországnál is felmerült az energia, ezen belül is a földgáz mint geopolitikai fegyver használata, ugyanígy most az amerikai félnél is napirenden van a kérdés: vajon minek tekinthetők az exportra szánt gázmolekulák, gazdasági vagy éppen politikai terméknek? Egyre többen vetik fel, hogy Donald Trump is fegyverként kívánja használni gázexportőri pozícióját Európában, csökkentve az orosz Gazprom vállalat kontinentális pozícióit.

Oroszországnak energiaexportőr országként elemi érdeke a jól fizető kereslet megőrzése. Az orosz gáz piaca hagyományosan Európa. Oroszország és Ukrajna konfliktusának fényében nem véletlen, hogy Moszkva mára az Ukrajnát elkerülő vezetékes hálózatok üzemeltetésében érdekelt. Ebben van és lehet jelentős szerepe a már üzemelő Északi Áramlatnak és előrehaladott állapotban lévő ikertestvérének, az Északi Áramlat 2. projektnek, déli irányból a Török Áramlat vezeték lehet képes földgázzal ellátni a Balkán-félsziget országait Magyarországgal együtt.

Az orosz pozíciót gyengíti ugyanakkor az a fejlemény, hogy évek óta zajlik az LNG és a hagyományos – elsősorban orosz – csővezetékes szállítás versenye. Térségünkben elsősorban történelmi-földrajzi okokból, de ellátásbiztonsági szempontokat is figyelembe véve a lengyelek és litvánok sorakoztak fel az amerikai érdekek mögé. Nem véletlen, hogy mindkét ország rendelkezik az LNG-fogadásra képes terminállal, ráadásul a lengyelek éppen 2019 végén jelentették be, hogy nem kívánnak 2022-től újabb hosszú távú gázszerződést kötni a Gazprommal. A horvát gázterminál megépítése ebben a kontextusban szintén Moszkva érdekeivel szemben értelmezhető. Mindemellett az alternatív (például román, azeri) gázforrások szerepe is felértékelődik a kelet-közép- és délkelet-európai térségben, ami szintén nem kedvező fejlemény orosz nézőpontból.

Az orosz ihletésű projektekhez kapcsolódó hír az Egyesült Államokból: a képviselőház után a szenátus is megszavazta a védelmi költségvetési törvényt, amely szankcionálja az Ukrajnát megkerülni hivatott, Európába irányuló két orosz vezetékprojektet, az Északi Áramlat 2.-t és a Török Áramlatot. (A törvény büntetheti a projektek kivitelezőit, a vezetékek öt éven át szankcionálhatók.) Az üggyel kapcsolatban az oroszok tiltakoznak, a németek nemtetszésüket nyilvánították ki. Heiko Maas német külügyminiszter szerint a lépés „kísérlet Európa szuverén döntéseinek befolyásolására”. Itt tartunk most.

Ami jelen állás szerint biztos, hogy a fűtési szezonra biztosított az ellátás térségünkben. (A magyarországi tárolók csordultig teltek.) Ami kérdéses, hogy a 2020-as évek elején miképpen rendeződik át Európa gáztérképe, hogyan haladnak és realizálódnak a Kelet-Közép-Európát is érintő gázinfrastruktúra-fejlesztések.

Természetesen sokan álmodhatnak a fenti „csöves, gázos, oroszos” történet nyomán atom- és karbonmentes Európát és Magyarországot, azonban érdemes idézni a Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdászának, Varró Lászlónak 2019 végén megfogalmazott gondolatait.

E szerint amennyiben napból, szélből és biomasszából kívánnánk pótolni a szennyező erőművek kifutásával előálló energiaszükségleteinket hazánkban, akkor ahhoz 16 ezer focipályányi területen kellene napelemeket telepíteni, emellett tízezer focipályányi területet kellene szélparknak biztosítani, ráadásul az ország mezőgazdaságilag megművelhető területének a felén termeszthetnénk tűzifát a biomasszás erőműveknek. Megjegyzendő, hogy egy extrém módon kizöldülő energiamix esetében külön feladványnak számíthatna a rendszer-üzemeltetési anomáliák kezelése, ami az ellátás biztonsága szempontjából nem elhanyagolható műszaki szempont.

Mindezeket figyelembe véve javasolt az ellátásbiztonsági kérdéseket kellő józansággal, a geopolitikai realitásokat is figyelembe véve kezelni a jövőben is. Valószínűleg a Washington–Moszkva-érdekütközések metszetében kell megtalálnunk a hazánkban és a kelet-közép-európai térségben realizálható energiaügyi megoldásokat, ami kiegyensúlyozott, pragmatikus kapcsolatokat kíván a nyugati és a keleti energiaközpontokkal, ügyelve a regionális együttműködések mélyítésére is.