Csók a békának

Erőre kapott a korábban stigmának számító online társkeresés. Minden harmadik internethasználó regisztrál ilyen oldalakra. A virtuális valóságban születő kapcsolatok és a korlátlan lehetőségek vajon megkönnyítik az életünket, vagy saját magunkat alacsonyítjuk le árucikké?

Birkákkal szelfiző nő. A kisugárzásról és az intellektusról nem lehet fényképet készíteni Fotó: Reuters

Birkákkal szelfiző nő. A kisugárzásról és az intellektusról nem lehet fényképet készíteni
Fotó: Reuters

Bánszegi Rebeka klinikai és egészségpszichológus, a Mindset szakírója szerint ahogy a banki átutalástól a számlavezetésen át a vásárlásig már majdnem minden az online térben működik, a kapcsolatainkban is jóval kényelmesebb ezt a csatornát választani. A társkereső applikációkon egy helyen lévő potenciális partnerkapcsolatok száma ráadásul nemcsak nagyobb, de itt legalább biztosan partnert keres mindenki.

– Ez nem jelenti azt, hogy elkerülhető a sérülés: ha nem írnak vissza, vagy eltűnnek, az negatív képet alakít ki saját magunkról. Ha valakinek nagyobb az önbizalma, akkor még a kevés jó visszajelzés is növeli azt, ha viszont valaki félénk és szorongó, ronthat rajta. Ugyanaz az üzenet teljesen mást jelenthet a különböző típusú emberek számára – fejti ki a szakember, aki szerint a kapott pozitív visszajelzés pontosan olyan, mint a valóságban egy elkapott félmosoly.

Zsanett statisztikát vezet a fejében: ha a pasin sapka van minden képen, akkor biztosan kopasz, ha BMW-logó, fekete-fehér szadomazó illusztráció vagy stockfotó a profilképe, menekülj! A legjobban a dicsőséges mosollyal halat mutató, illetve a kocsija mellett vagy edzőteremben feszítő férfiaktól borul ki.

– Rendszeresen kérnek még képeket, mert nem hiszik el, hogy úgy nézek ki, amilyennek mutatom magam. Portfóliót esetleg ne küldjek? – csattan fel a huszonhét éves programozó nő, aki gyakran belefut abba, hogy az addig szimpatikusnak és normálisnak tűnő srácok egy idő után „szexi fotókat” követelnek – anélkül, hogy a valóságban találkoztak volna. Azzal magyarázzák, hogy mindenki ezt csinálja, ő azonban nem szeretne virtuális pornográf segédeszközzé válni.

A harmincas évei elején járó, műszaki fordítóként dolgozó Anikó veteránnak számít tinderezésben, bár szerinte néhány hónap keresgélés után bárki ugyanígy érezné magát. Szaladtak már el előle, mert jobban nézett ki a randipartnerénél, aki nem bírta kezelni az ezzel járó stresszt, akartak rásózni biztosítást, sőt bevették volna hármas szexbe is.

– A legviccesebb randim? A Vígszínház mellett találkoztunk egy kis kávézóban, tavasz volt, már ki lehetett ülni a teraszra. A srác pont az esetemnek tűnt, kopasz és szakállas, jó humorú. Amikor viszont megérkezett, teljesen más volt a kisugárzása, és máshogy is nézett ki, mint a képeken, de nem jöttem zavarba, hiszen bárkivel el tudok beszélgetni egy órát. Kértem egy fröccsöt, körülbelül három mondatot váltottunk, mire közölte, hogy köztünk biztosan nem lesz komoly kapcsolat. Mondtam, hál’ istennek, hogy ő is ezt érzi, legalább akkor rövidre zártuk. Erre azzal folytatta, hogy ő most tanulta ki a tantraszexet, én pedig nagyon feszültnek tűnök: van egy feszültséggóc a vaginám körül, amit ő készséggel kimasszírozna. Hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak: legalább azt várta volna meg, hogy a felét megigyam a fröccsömnek, mielőtt ilyen ajánlatot tesz – meséli nevetve Anikó, akinek egyébként több komoly kapcsolata is kialakult már randiapplikációknak köszönhetően, ezért pozitívan áll a dologhoz. Szerinte természetes, hogy meg kell csókolni pár békát, hogy aztán királyfivá változzon, és a szórakozóhelyeken sem jobb a felhozatal, sőt. Az online világban ráadásul legalább nem kell olyannal szóba állni, aki alapból nem tetszik, ha pedig valaki bunkó, azt le lehet törölni.

Egy átlagos, 18–30 év közötti szingli heti tíz órát tölt a telefonja kínálta online randizás világában. A Tinderen naponta 1,6 milliárd jobbra és balra húzás történik, és hetente egymillió randit ejtenek meg a felhasználók világszerte. Csak ennek az applikációnak ötvenmilliós aktív bázisa van, és akkor még nem beszéltünk a rengeteg hasonló alkalmazásról, amelyeket például más-más korcsoportnak, szexuális preferenciákkal rendelkezőknek és érdeklődési körűeknek fejlesztettek.

Nehogy azt higgyük viszont, hogy a férfiaknak sokkal könnyebb a vadászat. Máté elmondása szerint a lányok a sok-sok negatív tapasztalat miatt zsigeri előítéletekkel, bizalmatlanul állnak mindenkihez.

– Kikérdeznek, valósággal interjúztatnak, és biztosra akarnak menni, hogy nem csak egyéjszakás kalandot vagy szeretőt keresek, nem vagyok kéjgyilkos vagy hajléktalan. Nemegyszer lenyomoztak már más közösségi oldalakon, és ha valami olyat láttak, amit félre lehet magyarázni, például egy régi képet valaki mással, eltűntek kérdezés nélkül – meséli a srác. Találkozott olyan hölggyel is, aki azért fintorgott, mert nem találta elég magasnak.

Néhány éve a modellek sűrű, dús szemöldökkel lejtenek a kifutókon, ennek a természetes trendnek azonban akadnak hátrányai: a társkereső lányok fele állítólag tetovált szemöldököt visel, vagy éppen Frida Kahlót is megszégyenítő bozontot rajzol magának. Az aktívan tinderező Tamás például őszintén viszolyog ettől a jelenségtől, pedig lehet, hogy egy kedves, okos, hozzá illő lányt dob a virtuális kukába egy ilyen – ráadásul alakítható – apróság miatt.

Nagyobb baj viszont, hogy mindenki hazudik magáról: ahogy a férfiak menő kocsikkal és kidolgozott felsőtesttel, esetleg kiskutyát, rokon gyereket szorongatva próbálják eladni magukat, a nők különféle filterekkel tüntetik el valós vonásaikat, és manipulált képekkel mutatják csinosabbnak, kívánatosabbnak a testüket. Tamás szerint körülbelül tíz lányból egy volt élőben teljesen olyan, mint amilyennek a képei alapján tűnt.

Izgalmas életek

– A Tinder szerint minden srác egy tó partján feszít hallal a kezében, és minden lány egy hegy tetején áll. Na ezért olyan tragikusan nehéz találkozni! Itt társat keresni körülbelül olyan, mint a benzinkútra menni vacsoráért hajnali kettőkor, amikor már minden más zárva van – bölcselkedik a harminc körüli, egy multinál értékesítőként foglalkoztatott srác, aki egy éve keresgél már partnert magának sikertelenül. Tapasztalatai szerint a lányok zöme hiába húzza őt jobbra, sosem válaszol, tehát nem áll szándékában ténylegesen is ismerkedni, csak az önbizalmát szeretné helyre tenni azzal, hogy megnézi, ki lenne vevő rá.

Bánszegi Rebeka pszichológus szerint szinte senki nem írna le magáról negatív dolgokat, például, hogy munkamániás, vagy hogy sokat veszekszik az anyukájával. Maximum viccből, figyelemfelkeltés végett, de alapvetően jó képet akarunk festeni magunkról. A személyiségről, a kisugárzásról, az intellektusról persze nem lehet fényképet készíteni, ezért a randiapplikáció mindenképpen hazudik. Nem többet, mint a ­Facebook vagy az Instagram, de jelen esetben ez is bőven elég. A közösségi oldalakon mindenki izgalmas életet él: Délkelet-Ázsiában telel, minden áldott nap edzi tökéletes formáit, kizárólag étteremben vacsorázik, és sminkben ébred, kávéjára virágot rajzol a tejhabból. Hétköznapiságról szó sem lehet, mert az nem eladható: könyörtelenül balra húzzák. A Tinder elhiteti velünk, hogy nem kell kompromisszumot kötni, hiszen úgyis jön szebb, jobb, érdekesebb és ígéretesebb, mint az előző.

Hazudós randiapplikáció

Ezek a randiappok személytelenítenek, mert képen látjuk a másikat. Negyven ezred másodperc alatt dönthetjük el, hogy tetszik-e a másik, vagy nem. A részletes információkon alapuló, klasszikus társkeresők ebből a szempontból jobbak. Komoly kapcsolatra lelni Bánszegi Rebeka szerint a temérdek könnyítő eszköz dacára még mindig nagyon nehéz.

– Az emberek nagyon nehezen jutnak el a személyes találkozásig, holott az lenne a lényeg, hogy a valódi kapcsolat létrejöjjön. Sokan beleragadnak a virtuális világ biztonságába, hiszen át lehet gondolni, mit írunk a másiknak, és egymás nonverbális jelzéseit sem látjuk. Éppen ezért olyan gyakori, hogy élőben aztán nem tetszik a másik – húzza alá a pszichológus, aki szerint minél hamarabb kerül sor a személyes találkozóra, annál kevésbé tud kialakulni a felek fejében egy idealizált kép a másikról. Ma már létezik alkalmazás kifejezetten megcsalásra, illetve szexuális szolgáltatásért cserébe anyagi támogatást nyújtó férfiak keresésére. Az egyébként biológusdiplomával is rendelkező Anikó szerint azonban nem az emberiség természete változott, csak sokkal több a lehetőségünk, hogy kiéljük valódi hajlamainkat és vágyainkat.

A morál viszont drasztikus ütemben változik: tíz-húsz évvel ezelőtt például még rém kínos dolognak számított eltűnni, vagy akár telefonon szakítani, ma már mindennapos a magyarázat nélküli, gyáva felszívódás, és maximum felhúzott szemöldökkel nyugtázzuk, amikor házas ismerőseinkbe szaladunk a randiappokon. Ha az egyik partnert rögtön követi a másik, akikről döntést kell hoznunk, elveszhet az emberi érték. Nem úgy tekintünk rá, mint egy értékes, érzelmekkel és egyéniséggel rendelkező személyre, sokkal inkább mint egy termékre egy webáruházban, ez a folyamat pedig végül az elkerülhetetlen kiégéshez vezet.