A Neogrády-rejtély

Neo­grády Antal a millennium táján Darányi Ignác földművelési miniszter megrendelésére 53 gyönyörű akvarellt készített a Magyarországon föllelhető szőlőfajtákról.

Egy kiváló és rengeteget dolgozó akvarellfestő, Neo­grády Antal (Galsa, 1861 – Budapest, 1942) a millennium táján Darányi Ignác földművelési miniszter megrendelésére 53 gyönyörű akvarellt készített a Magyarországon föllelhető szőlőfajtákról. A megbízás mögött Neogrády nyilvánvaló festői kvalitásai álltak (öt évig tanult a müncheni festőakadémián) – tájképei, falusi és vadászjelenetei, zsánerfestményei, grafikái, krétarajzai addig is bizonyították tehetségét. Sokfélét készített, több műfajban dolgozó művész volt; illusztrálta a Szent Péter esernyőjét, Bársony István vadásznovelláit, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben vállalkozását, vagy épp Vas Gereben munkáit. Művészettörténeti jelentősége szerint kismester volt, de bizonyítottan az, aki harmincöt évig tanította a vízfestés tudományát a budapesti képzőművészeti főiskolán.

Ami közelebbről érdekel bennünket: Neogrády 53 szőlőábrázolásának sorsa. Neogrády ötvenhármas tételszáma és fajtaválasztásai sem véletlenszerűek – feltehetően Rudinai Molnár István, Darányi miniszteri tanácsosa irányította a vállalkozást és a szakmai logisztikát, aki maga is könyvet írt a szőlészet-borászatról és a honi gyümölcsészetről; s az ő nevéhez fűződik a nagy és reprezentatív vállalkozás, a Magyar Pomológia nagy méretű gyümölcsábrákat tartalmazó füzetei magyar és francia nyelven; bár tudjuk, ebbe a pomológiába szőlőábrák nem kerültek be.

S azt is tudjuk, hogy ez az impozáns 53 szőlőakvarell képviselte a magyar szőlészetet az 1900-as párizsi világkiállításon. Neo­grády a világkiállítás ’szőlőművelés osztályában’ ezüstérmet is nyert – „a magyarországi szőlőfajok aquarellben festett gyűjteményeért”. Az 53 kép részletes fajtajegyzékét viszont nem ismerjük – egyetlen lap, tudósítás, világkiállítási beszámoló sem részletezi, és saját kutatásaim során sem találkoztam velük. Azt azonban tudjuk, hogy a magas tételszámból 29 szőlőfajta színes nyomata mégis az olvasóközönség elé került – az eredeti 53 akvarellből 29 szőlőfajtát sokszorosítottak.

Az ország vezető szakfolyóirata, a Borászati Lapok 1900 és 1914 között színes műmellékletben közre is adta mind a 29 fajtát. A nyomatokat előfizetőknek eljuttatták – azonban csak az előfizetők kapták meg, az áruspéldányok mellé nem csatolták. Összesen tehát 29 fajta színes nyomata készült el, és a világháború első évének végéig meg is jelentek – a Borászati Lapok a sorozatközlést 1915-ben beszüntette.

Neogrády Antal szőlőábrázolásai ampelográfiai értékűek és tökéletes formai hűségűek. Páratlan értékei a filoxéravész előtti és az utána megújuló hazai szőlőgazdaságnak. S egyben, ó dicső biodiverzitás, gyönyörű vizuális dokumentumai a Kárpát-medence elképesztő fajtagazdagságának – amely több mint száz év múltán is felkeltheti a szakma és a közönség figyelmét. Azonban a Neogrády-féle szőlőábrák sorsa szomorú véget ért.

A Borászati Lapok mint kiválóan szerkesztett szőlészeti és borászati folyóirat a melléklet nyomatainak leírását belül, a lapszámokban közölte – innét ismerjük a 29 bemutatott szőlő neveit. A téma iránt érdeklődő kissé naiv kutatóként arra gondoltam, noha az általam forgatott lapszámokhoz (egyben a világhálóra feltöltött teljes Borászati Lapokhoz) a színes nyomatokat nem mellékelték, a hazai közgyűjteményi hálózatban könnyedén nyomukra bukkanhatok. Hogy az ország vezető könyvtáraiban, múzeumaiban, galériákban, egyetemeken, ampelográfiai és szőlészeti kutatóintézetekben a megfelelő, könyvtári vagy múzeumi rendszerben a keresett szőlőábrák könnyen elérhetők lesznek.

Ám súlyosan csalódnom kellett: 2019–20-ban az egész országból a 29 megjelent színes mellékletből mindössze 12 szőlőábra került elő. Pedig egy kiváló muzeológus szíves és önzetlen segítségével szálaztuk végig a lehetőségeket – a vezető hazai közgyűjtemények közül a mezőgazdasági múzeumban és könyvtárban kilenc ábrát, az OSZK-ban három másolatot találtunk. A többiről semmi nyom! Az előkerült fajták listája: Darányi Ignác csemegeszőlő, nemes kadarka, hárslevelű, mézesfehér, leányka, erdei, juhfarkú, kéknyelű, szerémi zöld, hólyagos furmint, járdovány és bogdányi dinka képe. Ez a találati arány, ha az eredeti 53 képet is beleszámítjuk, rosszabb, mint az eltűnt corvinák esetében.

És itt rövid, annál szomorúbb kitérőt kell tennem a szőlőfajták hazai ábrázolásáról. A XIX. század második fele a modern és tudományos gyümölcsábrázolás és nyomdatechnika fellendülésének időszaka, ekkor lesznek elérhetők tömegesen a tudomány és az ismeretterjesztés számára. Elég csak a legközelebbi forrásra, Hermann és Rudolph Goethe Stuttgartban kiadott Atlas der Traubensorten című albumára (1873) utalnom – amely 27 szőlőfajta festményét és leírását tartalmazza; köztük az olaszrizlingét, a sárgamuskotályét, a furmintét és a kadarkáét.

Könyv alakban is kiadták („atlasz”), külön reprintben is. S bár a nála jóval nagyobb szabású Neogrády-féle vállalkozás képei a Goethe-ábrázolásokkal minimum művészi paritásban állnak (ha nem jobbak!), a drámai különbség az, hogy míg a Goethe testvérek műve tudománytörténeti alapmunkaként ma is hozzáférhető, Neográ­dy képei teljesen eltűntek. Az említett folyóiratközlésen kívül nem jelentek meg, könyvben pláne – nem is tudunk róluk semmit. Így gondozd hát a zsenidet!

Hová tűntek a Borászati Lapok színes nyomatai? Ráadásul közel sem kis példányszámról van szó: a képek készítése idején a filoxéra utáni szőlőtelepítési rekonstrukció éveit írjuk, s a magyar szőlészet és borászat fénykorát is. S ezzel kapcsolatban bizonyára nem tévedek nagyot, ha a vezető magyar borászati lap előfizetőinek számát legalább 100-150 főre/intézményre teszem; mind a 29 fajtából legalább ekkora példányszámú másolat készült. És az is ismert, hogy a kiadóhivatal külön is árulta a nyomatokat.

A második világháború előtt minden másolat, a teljes sorozat maradéktalanul megvolt – előbb a Kertészet című folyóirat gyengébb nyomdatechnikával, majd a Magyar Gyümölcs az 1934–35-ös évfolyamaiban használta a képeket, de már Neogrády nevének említése nélkül.

A nyomatok felszívódásának többféle oka lehet. A Borászati Lapok előfizetői hengerben csomagolva kapták meg példányaikat, és bekeretezve kiakaszthatták lakásaik, pincéik, présházaik, nyaralóik díszítésére. Ezzel a magánhagyatékok sorsára kerültek. Súlyosabb kérdés az, hogy a színes nyomatok hová tűnhettek a közgyűjteményekből. „Erodálódtak”? Megsemmisültek? Rosszul és felelőtlenül vagy gondatlanul tárolták őket? Kiselejtezték, ellopták őket? Vagy mindez együttesen? De ekkora tételszámban? Tragikus a történet – közben lepergett Budapest ostroma, bombázások, ’56, költözködések, múzeumi és könyvtári átszervezések, selejtezések és így tovább. A pillanatnyi állás mégiscsak az, hogy az egész országból Neogrády 29 nyomatából egyetlen teljes sorozatot sem lehet kiállítani. De még egy felet sem.

És a másik nagy rejtély: hová tűntek az eredeti Neogrády-festmények? S itt nem több száz sokszorosított nyomatról, hanem 53 eredeti műalkotásról beszélünk. Ha a másolatok felszívódása és eltűnése drámai mozzanat, akkor az eredeti és egyetlen példányoké többszörösen tragikus. A magyar tudományosság pótolhatatlan vesztesége. Amit tudunk: az akvarelleket a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum megőrzésre átvette – a képek további sorsa ismeretlen. Felszívódtak az időben. A tulajdonos FM iratanyaga a második világháború előtt az Országos Levéltárba, a budai várba került, az épületet viszont az ostrom során bombatalálat, 1956. november 6-án orosz belövés és tűzvész érte; majd kilencezer folyóméternyi levéltári anyag semmisült meg. Finito.

A XXI. század második évtizedére már csak a kérdés marad: mire jó egy szőlőszem – egy Neogrády-féle szőlőszem? Arra, hogy egy széthulló, több mint százéves hagyaték durva sorsára irányítsa a figyelmet. És itt nagy lélegzetvétel a jámbor szándék kifejezésére; ami a nyomatokból megmaradt és lappang valahol, magántulajdonban vagy valamely intézményi pince mélyén, gereblyézzük össze.

Amit magam tehetek: a megtalált 12 szőlőfajta nyomatát a 2021-es évre színes naptárban újraközlöm. Olyan minőségben és olyan nyomdai kiadásban, hogy méltó legyen Neogrády munkájához. S azt az utolsó gesztust is megtehetem, hogy felhívást írok, amelyben felkérem az olvasót, ha tud valamit az eredeti képek vagy a színes nyomatok sorsáról, jelentkezzen. Hogy Neo­grády Antal nehéz életű szőlőfestményei, ha romokban is, újra közkinccsé váljanak.

*

Keressük Neogrády Antal festőművész (1861–1942) különböző szőlőfajtákat ábrázoló festményeit. Neogrády 53 eredeti akvarelljéről 1900 és 1913 között a Borászati Lapok mellékleteként 29 színes táblamásolat is készült.

A festménynyomatok szőlőfajtái:

Darányi Ignác csemegeszőlő, arany furmint, hárslevelű, ezerjó, piros bakator, mézesfehér, leányka, nemes kadarka, kéknyelű, erdei, kövidinka, királyszőlő, olaszrizling, juhfarkú, szerémi zöld, mustosfehér, szlankamenka, hosszúnyelű, ezeréves Magyarország emléke, rakszőlő, sárgamuskotály, ökörszem, budai zöld, hólyagos furmint, kékfrankos, mirkovácsa, vörös dinka, járdovány, bogdányi dinka.

Jelentkezésüket várjuk a [email protected] címen, Ambrus Lajos nevére.