Hogyan formálódik egy irodalomtörténész gondolkodásmódja? Mi alakítja ízlését? Kiktől tanulja, lesi el a fortélyt és a szemléletet? Talán a kollégáktól, a nagy tudású professzoroktól? Inkább a költőktől és az íróktól. Kabdebó Lóránt nyolcvan fölött már nem aprózza el: ciklusokat, köteteket helyez el az irodalmi horizonton, és felgöngyölíti az életművek vezérfonalát. Még ha verset elemez is, összegez, az egyénit az egyetemessel együtt látja, ismereteinek esszenciáját adja át az olvasóinak.
Az Öntörvényűen – Kortárs magyar költők rögeszmerendjei című tanulmánykötet akarva-akaratlan feltárja szerzője rögeszméit, gondolkodásmódjának összetett rendszerét is. Kabdebó ugyan Sinka Istvánról és Nemes Nagy Ágnesről állapítja meg, de magáról is vall: „a negyvenes és a hatvanas évek vége között mindketten azt a felfedezést tették kiszorítottságukban, világtól elzártságukban, amit velük egy időben magam is észrevettem, mint kezdő kritikus és szerkesztő. Amikor mindnyájan érteni kezdtük, hogy mit is jelenthet »a múltat végképp eltörölni« szlogen. Amikor megértettük, hogy az emberiség léte megkérdőjeleződött a maga folyamatosságában. Megszűnt a nemzedékek és az emberek egymáshoz kapcsolódó összetartozás érzése. Kortárs költőink ekkorra már létükben élték meg az ember balladás sorsát.”
Az irodalomtörténész pályakezdőként kezdte keresni a költészet válaszát erre az összeomlásra. Most íme a válasz Ágh Istvántól, Bakucz Józseftől, Baránszky Lászlótól, Szepesi Attilától, Dobai Pétertől, Kalász Mártontól, Kiss Annától, Csukás Istvántól, Buda Ferenctől és Turczi Istvántól. És íme a magyarázat a tudós professzortól, aki azzal a félelmes tudattal rendezi össze, illeszti egymáshoz kortársai életművét, hogy hozzájuk hasonlóan ő is kiesett a biztos fészekből. És hozzájuk hasonlóan visszavágyik az emberlét folyamatosságának megnyugtató összefüggésrendjébe. A világ állapotát követve ma is aktuális a pályakezdő irodalomtörténész kétségbeesett megállapítása: „megszűnt a természeti ciklusokat követő emberi generációk folytonossága, az egyes embernek kell megkeresnie a saját helyét, majd biztosítani is azt ismét és ismét, nemcsak saját gyermekei sorsa iránti kétségtől űzve, de már saját öregkora miatt is bizonytalanságban.” Milyen lehetőségei vannak erre? Fél évszázad múltán, félszáz tanulmányköteten is túl az Öntörvényűen erről ad számot.
