Hihető harmónia

Kabdebó Lóránt pályakezdőként kezdte keresni a költészet válaszát erre az összeomlásra.

Hogyan formálódik egy irodalomtörténész gondolkodásmódja? Mi alakítja ízlését? Kiktől tanulja, lesi el a fortélyt és a szemléletet? Talán a kollégáktól, a nagy tudású professzoroktól? Inkább a költőktől és az íróktól. Kabdebó Lóránt nyolcvan fölött már nem aprózza el: ciklusokat, köteteket helyez el az irodalmi horizonton, és felgöngyölíti az életművek vezérfonalát. Még ha verset elemez is, összegez, az egyénit az egyetemessel együtt látja, ismereteinek esszenciáját adja át az olvasóinak.

Az Öntörvényűen – Kortárs magyar költők rögeszmerendjei című tanulmánykötet akarva-akaratlan feltárja szerzője rögeszméit, gondolkodásmódjának összetett rendszerét is. Kabdebó ugyan Sinka Istvánról és Nemes Nagy Ágnesről állapítja meg, de magáról is vall: „a negyvenes és a hatvanas évek vége között mindketten azt a felfedezést tették kiszorítottságukban, világtól elzártságukban, amit velük egy időben magam is észrevettem, mint kezdő kritikus és szerkesztő. Amikor mindnyájan érteni kezdtük, hogy mit is jelenthet »a múltat végképp eltörölni« szlogen. Amikor megértettük, hogy az emberiség léte megkérdőjeleződött a maga folyamatosságában. Megszűnt a nemzedékek és az emberek egymáshoz kapcsolódó összetartozás érzése. Kortárs költőink ekkorra már létükben élték meg az ember balladás sorsát.”

Az irodalomtörténész pályakezdőként kezdte keresni a költészet válaszát erre az összeomlásra. Most íme a válasz Ágh Istvántól, Bakucz Józseftől, Baránszky Lászlótól, Szepesi Attilától, Dobai Pétertől, Kalász Mártontól, Kiss Annától, Csukás Istvántól, Buda Ferenctől és Turczi Istvántól. És íme a magyarázat a tudós professzortól, aki azzal a félelmes tudattal rendezi össze, illeszti egymáshoz kortársai életművét, hogy hozzájuk hasonlóan ő is kiesett a biztos fészekből. És hozzájuk hasonlóan visszavágyik az emberlét folyamatosságának megnyugtató összefüggésrendjébe. A világ állapotát követve ma is aktuális a pályakezdő irodalomtörténész kétségbeesett megállapítása: „megszűnt a természeti ciklusokat követő emberi generációk folytonossága, az egyes embernek kell megkeresnie a saját helyét, majd biztosítani is azt ismét és ismét, nemcsak saját gyermekei sorsa iránti kétségtől űzve, de már saját öregkora miatt is bizonytalanságban.” Milyen lehetőségei vannak erre? Fél évszázad múltán, félszáz tanulmányköteten is túl az Öntörvényűen erről ad számot.

Az érett költő összegző magaslatról tekint birodalmára: a költészetre, hogy lényegi kijelentéseket tegyen róla. Kibeszélje, ami másként nem kibeszélhető. A tudós irodalomtörténész pedig ezekhez a kibeszélésekhez kapcsolódva beszélgetéseket kezdeményez kortársaival, írókkal, olvasókkal és magamagával is arról, hogy mitől fajsúlyos a vers. Például amikor olyan érzelemmel telített bizalom sugárzik belőle, mint mondjuk a Szondi két apródjából. Milyen élethelyzetek vezethetnek a versben létezés vállalásához, akár a pusztulás ellenében is?

A tanulmánykötet számot ad vállalásokról, egyedülálló költői megoldásokról, életformákról is emlékek felidézésével. Buda Ferenc 24 haikuját nem is versként elemzi Kabdebó, kommentárokat fűz csak a költeményéhez „én is kerekítem, te is kerekíted” alapon. Mire mennek ketten? Évtizedes vívódásokból született glosszák kerülnek a strófák közé – már csak e töprengések miatt is nagy lehetőség az irodalomtörténésszel közös versolvasás. Aki szereti a magyar irodalmat, ne szalassza el! Hiszen apadhatatlan kíváncsiság kísérte a műveket éveken, évtizedeken át, amíg az ismeret szemléletté szilárdult, és megértéssé lett.

Kabdebó Lóránt költői életműveken keresztül rátekint a XX. századra, saját gondolkodásmódjának a kialakulására, s eközben baráti vallomássá szelídül a tanulmány. Meggyőződéssel teszi fel a kérdést: „zavartalanul egybelátni teljes életét hány embernek adatik meg manapság? Felidézni kölyökkutyakori önarcképét, vállalni felnőtt önmagát, és összegezni kései érettségét? Ágh István verseiben olyan ember arca tűnik elő, aki meri élete minden percét külön-külön vállalva felmutatni – és ebből összegyűjtött verseiben nem torzkép, magyarázkodás, hanem hiteles életút, hihető harmónia sugárzik.”

Saját életútjára visszatekintve irodalomtörténész vágyhat-e többre?

(Kabdebó Lóránt: Öntörvényűen. Kortárs magyar költők rögeszmerendjei. Parnasszus Könyvek, Budapest, 2019, 328 oldal. Ára: 2520 forint)