Becsapott kérészek

A csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a klasszikus magyar szablyavívás, a szőregi rózsatő, valamint a tiszavirág és a tiszavirágzás is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe, emellett a magyar értéktár is nyolc elemmel bővült. A hungarikumok gyűjteményében 75, a magyar értéktárban 175 kiemelkedő nemzeti érték található.

Rajzás Tiszacsegénél. A faj védett, állományát a vízszennyezés mellett veszélyezteti a folyómeder kikövezése is Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Napokon belül megkezdődik a tiszavirágzás, immáron hungarikumként járják násztáncukat a kérészek. A tiszavirág négyszáz éve még egész Európában elterjedt volt, ma az egyik legveszélyeztetettebb kérészfaj. – A faj fennmaradásában Magyarországnak óriási nemzeti és nemzetközi felelőssége van, a megfelelő lépések nélkül az állomány összeomlása valószínűsíthető – véli Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet Tisza-kutató Osztályának tudományos tanácsadója. Látványos rajzásáról ismert kérészünkről kevesen tudják, hogy lárvája az imágóvá vedlést megelőzően három éven át az agyagos partfalban él.

A folyóvizekben rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen táplálkozása során a szerves anyagokat kiszűri, ezzel a vizet tisztítja, emellett más szervezetek (halak) tápláléka. A faj klasszikus élőhelye a folyókanyarulatok külső ívén levő szakadópart, de kisebb számban a folyó más élőhelyein is előfordul. A megfelelő élőhelyeken milliós számban élhetnek tiszavirágok.

A kérész rajzása már a korai természettudósok figyelmét is felkeltette, az első, bizonyosan ezt a fajt érintő leírás majdnem négyszáz éves. Ekkor még egész Európa-szerte elterjedt volt, a folyókon közönséges fajnak számított, Hollandiától kezdve Ukrajnáig megannyi európai államban előfordult. A XIX. és XX. század során elterjedési területének jelentős részén kipusztult. A legóvatosabb becslések szerint is a faj az egykori európai elterjedési területének legalább 95 százalékáról eltűnt. Jelentős állományai ma már csak a Tiszában és a Rábában ismertek hazánkban, valószínűleg a Rába volt a forrása a Dunában 2015-ben Gönyűnél újonnan felfedezett kicsiny tiszavirág-állománynak. Gyors eltűnése miatt a tiszavirág az egyik legveszélyeztetettebb európai kérészfaj. (A faj utolsó megfigyelése a franciaországi Loire-ból 1922-ből, a Rajna német és holland szakaszáról 1952-ből, a Dunából pedig 1974-ből származik.)

A kipusztulás okai között emlegetik a folyószabályozásokat, a mederátalakításokat, a partvédelmi művek építését, míg kisebb mértékben valószínűleg a szennyezések is szerepet játszhattak az eltűnésükben. Több kezdeményezés után a tiszavirág 2002-ben egyedüli kérészfajként felkerült az ­Európa Tanács égisze alatt létrehozott és működő Berni egyezmény fokozottan védett állatfajokat feltüntető II. függelékére. A faj iránti nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy Németországban több alkalommal is próbálkoztak a visszatelepítésével, mindeddig sikertelenül.

Rajzás Tiszacsegénél. A faj védett, állományát a vízszennyezés mellett veszélyezteti a folyómeder kikövezése is
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A közelmúltban végzett genetikai vizsgálatok szerint a megmaradt tiszai állományok jelentős genetikai változatossággal rendelkeznek. Lengyel Szabolcs szerint azonban nem dőlhetünk hátra. Az élőhelyek pusztulása a mederátalakítások, partvédelmi beavatkozások révén lassan, de biztosan folytatódik. Az egyik új veszély a klasszikus élőhelyek, a szakadópartok feliszapolódása a tavaszi és kora nyári árvizek elmaradása és az egyre hatékonyabb partvédő beavatkozások miatt. Az állomány összeomlása valószínűsíthető, ha nem védjük érdemben az élőhelyeket, nem biztosítjuk a természetes folyódinamikát. Egy vizsgálat szerint a partvédő kövezéssel ellátott szakaszokon feleannyi lárva kel ki, mint a természetes partszakaszokon. Egy másik elemzés alapján a hidak és műutak polarizáltfény-szennyező hatásuk révén megzavarhatják a tiszavirágok repülését, melyek így szintén hozzájárulhatnak az élőhelyek leromlásához.

A kérészrajzások egyébként már megkezdődtek a középhegységi patakok mentén, a kirándulók napnyugta környékén gyakran találkozhatnak velük, főleg a patakokat kísérő aszfaltutak mentén. Utóbbi oka, hogy a fákkal beárnyékolt patakból kikelő kérész hímek olyan helyet keresnek rajzásukhoz, ahonnan látszik az égbolt, mert ennek világos hátterénél ismerik fel a nőstényeket. Ilyen helyszín például a Bükkös-patak Szentendre fölött a Pilis hegységben. A megtermékenyített nőstények gyakran nem a vízbe, hanem néha az aszfaltra és sokszor az út mellett álló sötét színű gépkocsikra rakják le a petéiket, mert ezek erősen és vízszintesen poláros fényt tükröznek, mint a vízfelszín.

A Duna-kutató intézet munkatársainak tavaly kifejlesztett módszerével a kérészek pusztulása jelentősen csökkenthető olyan helyeken, ahol a fényforrások lekapcsolása közlekedésbiztonsági okokból nem lehetséges. Ennek lényege, hogy a vízfelület felett elhelyezett fénysorompók vonzzák magukhoz a kérészeket, így nagy részük ezeknél a fényforrásoknál marad, elkerülve a közvilágítási lámpákat. A fénysorompók körül rajzó egyedek így nem a szárazon pusztulnak el, hanem petéik a vízbe kerülnek. 2019 tavaszán, világviszonylatban elsőként, a tahitótfalui Tildy Zoltán hídon épült ilyen fénysorompórendszer – ez a módszer a dunavirág néven ismert kérészt védi. A kifejlett tiszavirág nagyobb méretű és díszes mintázatú, míg a dunavirág kisebb és fehér.

A Duna vízminőségének határozott javulásával hozható összefüggésbe, hogy az utóbbi években újra van látványos dunavirágzás: a kérészek tiszavirághoz hasonló násztánca egyre nagyobb méreteket ölt. Kriska Györgytől, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársától tudjuk, hogy a jelenség július közepén indul, és akár augusztus végéig tart. Tavaly kisebb számban rajzottak a dunai kérészek, mint egy évvel korábban, ennek ellenére sikeresnek ítélték a fénysorompórendszert. Teljes védelmet nem nyújt, de a többség megmenekül.

Egyszer talán a dunavirágzás is a gyűjtemény része lesz.