Számos amerikai filmből ismerős jelenet: az utazó eléri egy település határát, ahol jókora tábla áll: „Üdvözöljük városunkban! A lakosság létszáma…” Nos, a Nebraska állam északi részén fekvő Monowi esetében a táblán meglepően alacsony szám szerepel: jó másfél évtizede, hogy egy, azaz egyetlenegy ember él ott, a kilencedik ikszben járó Elsie Eiler. A kisebb amerikai nevezetességnek számító, nyolcvannégy esztendős hölgy a várostól negyed mérföldnyire lévő farmon született, későbbi férjét, Rudyt akkor ismerte meg, amikor osztálytársak lettek az egyetlen szobából álló monowi általános iskolában. Tizenkilenc éves volt, amikor hozzáment a fiatalemberhez; és amellett, hogy dolgozott, Rudynak arra is maradt érkezése, hogy segítsen Elsie-nek felújítani édesapja egykori bárját.
A Monowi Tavern névre keresztelt létesítmény 1971-ben nyitott meg kapuit. Ekkor már kezdtek mutatkozni az egész környéket sújtó gazdasági visszaesés következményei: 70-re bezárt a helyi posta, négy évre rá az iskola is. 1980-ra a település lélekszáma tizennyolc főre csökkent – Elsie és Rudy két gyermeke is elköltözött, hogy máshol találjon megélhetést. A házaspár azonban kitartott. 2000-ben ketten alkották Monowi teljes lakosságát, majd – férje 2004-ben bekövetkezett halála után – Elsie egyedül maradt. Ám változatlanul üzemelteti a kocsmát, és egyéb elfoglaltságot is talált magának: ő a polgármester, a jegyző és a városi titkár is. Alkalomról alkalomra kötelességtudóan kihelyezi a választási felhívást a Monowi Tavernre (hová máshová?), leadja a szavazatát (egyéb jelölt híján saját magára), majd elkészíti az önkormányzat cselekvési tervét, hogy megkapja a szükséges állami forrásokat. Mindezek mellett arról sem feledkezik meg, hogy a vezetékes víz és a közvilágítás – három működőképes villanyoszlop – biztosítására befizesse az önmagára kivetett ötszáz dollárnyi adót.
A Monowi Tavern minden reggel kilenckor nyit (a hétfőt kivéve, mert az szabadnap), és a látogatók nem maradnak el: a közelebbiek húsz-harminc mérföld távolságból jönnek, a távolabbiak akár kétszáz mérföldet is autóznak, csak hogy láthassák Elsie-t, vagy hogy meggyőződhessenek róla, jól van-e. Az asszonynak különösen jólesik, hogy az érkezők között sokadik generációs törzsvendégek is akadnak: a jelenlegi nagyszülők egy részét akkor szolgálta ki először, amikor még fiatal emberek voltak, s most nemegyszer azért térnek be hozzá, hogy bemutassák neki az unokáikat. És ha valaki egyszer beljebb került, nyugodtan maradhat néhány szóra, kártyajátékra, keresztrejtvényt fejteni, vagy azért, hogy a szomszédos településeken várható eseményekről – keresztelő, ballagás, esküvő, temetés – szóló értesítőket kifüggessze a bár hirdetőtáblájára.
