Bizonyára mindenki megélte tizenévesen, mikor anyja rászólt, hogy abban a göncben ki nem lép az utcára. Pedig kedvenc tornapólója, balettruhája, bulizós miniszoknyája vagy ormótlan, leeső nadrágja volt az áldozat, amilyet az osztálytársak és barátok között mindenki más is hordott. Ilyenkor kezdődhetett a vérre menő csata, amelynek az ajtócsapkodástól kezdve a táskába rejtett buliruhán át a kompromisszumig számos kimenetele lehetett.

„Mi legalább gondolunk egymásra”
„Úgy hiszem, hogy ráfér a magyarokra a hazaszeretet. Ne legyen attól gátlása senkinek, hogy magyarként jött világra…”