Marosvécs, határvár
A Maros teraszára épült helyőrséget az Adriai-tenger partjáról származó illír legionáriusok védik állandó készültségben, mert itt, a Barbaricum kapujában bármikor lerohanhatja őket egy-egy dák vagy kelta kommandó. A castrumnak éppen az a célja, hogy a Maros-völgy végváraként fölfogja a római provincia belsejébe irányuló kardcsapást a Krisztus utáni II–III. században. A castrum legfontosabb célja azonban az lesz, hogy köveit és aggodalmas tájszemléletét rendelkezésére bocsássa a középkori várnak, mely megelőlegezi a dombtetőre emelt várkastélyt.
Vár a várban. Vécső, Wecheu, Vécs.
Nem volna csoda, ha a havasalji falu neve a szláv dvécse, azaz kapu szóból származna. Hiszen a legvadabb kezdetektől a legművészibb végpontig mindig is kapu volt a vécsi vár. Két birodalom, két civilizációs állapot, két kultúra, két történelmi szerep között. Rend és káosz ütközőzónájában.
Castrum, őrtorony, határvár.
„Mindig őrködni! Ó, milyen boldog az a város vagy vár, mely a béke idején előre gondol a háborúra” – véseti a bejárati kapu fölé Cicero aranymondatát a kastély egyik tulajdonosa, Kendi Ferenc vajda. Az Erdély történelmén végignyargalászó nyughatatlan férfiú – neki köszönhető egyebek közt a vécsi vár mai formája – nem vallhatja magáénak ezt a boldogságot, hiszen Izabella királyné 1558-ban kivégezteti pártütéséért. Marosvécs amúgy sem kényezteti el tulajdonosait Fortuna kegyeivel. Ahogy Biró József írja, kevés olyan erdélyi főnemesi család van, amelyik ne bírta volna hosszabb-rövidebb ideig, legtöbbjük azonban nem melegedhetett meg falai között. Túl szép és büszke ahhoz a várkastély, hogy tartós tulajdon maradhasson – ez a haditett majd csak a Keményeknek sikerül. IV. Béla például azért veszi el Kacsics Simon bántól, mert az részt vesz a király édesanyja, Gertrudis meggyilkolásában. A gyepűvédő királyi várat aztán a Bánffyak besenyő őse, Tomaj nembéli Dénes kapja meg, és a família egészen addig birtokolja, amíg Mátyás király el nem kobozza tőlük – mi másért, mint pártütésért. S Werbőczy állítólag itt írja meg a XVI. században „Nemes Magyarország szokásjogának” Tripartitumát.
Bár a kastélyt jelentősebb ostrom soha nem sújtja, a történelmi fölfordulások közül is csak kevés kerüli el. A tatárjáráskor porig rombolják; Kemény János fejedelem halála után kifosztják, ahogy a Rákóczi-szabadságharc alatt is; 1848-ban felgyújtják, úgyhogy az már meg sem kottyan falainak, amikor 1944-ben céltáblának használják, a változatosság kedvéért újra kifosztják, s 2014-ben „leszerelik”. Megfordul többek között Bocskai István, Báthory Zsigmond, Wesselényi István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György kezén, míg az ősi erdélyi főnemesi családnál, a Keményeknél le nem horgonyoz, akik háború idején is inkább a békére gondolnak. És három évszázadig, tíz nemzedéken át, az 1949-es államosításig náluk is marad. Báró Kemény János nagyvonalú mecénásként és írótársként itt látja vendégül 1926-tól 1944-ig az erdélyi magyar irodalom színe-javát, az Erdélyi Helikon alkalmi társulást Bánffy Miklóstól Nyirő Józsefen át Wass Albertig. Összességében II. Rákóczi György fejedelemtől Gheorghe Gheorghiu-Dejig, az egykori villanyszerelőig, a Román Kommunista Párt első titkáráig ível a vécsi kastély Kemény-történelme. Aztán jön hatvanöt év pauza.
Az erdélyi középkori kastélyépítészet legpompásabb, egyben legzordabb megtestesítője az államosítás után 2014-ig – amíg a család vissza nem kapja – fiatalkorúak javítóintézeteként, majd tébolydaként üzemel tovább. A korszellemmel tökéletes összhangban.