Brandjét 1972-ben átkeresztelte, így alakult meg a Kenzo divatház. Később a The New York Timesnak úgy nyilatkozott, hogy tisztában volt a Jungle Jap vitatható jelentésével, mégis úgy gondolta, hátha megváltoztathatja a jelentést. (Szó szerint japán dzsungelt jelent a kifejezés, de a jap betűszóként a zsidó amerikai vagy zsidó ausztrál, gazdag, önző, túl sokat költekező fiatalokra utal.) Négy évvel később nyitotta meg párizsi nagyáruházát, mely 1983-tól férfidivatházként is működött, 1988-tól parfümöt is készített. A nemzetközi divatkonglomerátum, az LVHM nyolcvanmillió dollárért vette meg a brandet 1993-ban, ahol Takada még hat évet dolgozott. Nyugdíjazása után operajelmezeket készített, és élvezte, hogy nem kell minden szezonban újat alkotnia, hanem egy-egy mű különlegességét ragadhatja meg a jelmezekben. 2004-ben ő tervezte a japán olimpiai csapat ruháit is.
Nem szerette, ha „japán tervezőként” utaltak rá, mivel egész életében a kultúrák közti határvonalak lebontásán dolgozott. Elsősorban divattervezőnek tartotta magát, kitaposta az utat az őt követő japán generációnak, például Yohji Yamamotónak és Rei Kawakubónak. A „boldog ruhákként” jellemzett darabok először mutatták meg a divatvilágnak, hogy lehet ötvözni távoli kultúrákat, a színekkel és az össze nem illő mintákkal hogyan lehet közelebb hozni generációkat, mindezt úgy, hogy mindvégig tiszteletben tartja a francia ruhakészítés hagyományait. Szakértők egyértelműen korszakalkotónak tartják Takada munkásságát, amely optimizmust és életigenlést hozott, mikor Párizs esszenciáját a japán hagyományokkal ötvözte.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!