Kettős hűség

T. S. Eliot két esszéjét olvashatjuk a Századvég Kiadó új kötetében, amelyben kultúráról és társadalomról értekezik.

T. S. Eliot két esszéjét olvashatjuk a Századvég Kiadó új kötetében, amelyben kultúráról és társadalomról értekezik. A korszak-meghatározó híres poéma, az Átokföldje szerzője előbbiben a hagyomány szerepét taglalja minden új irodalmi jelenség feltűnésében, míg második írásában a keresztény társadalom megvalósításának lehetőségét és meglátása szerint szükségességét állítja elénk négy fejezetben.

Az első világháború utáni nemzedék megújulásra törekvése, a különböző izmusok létrejötte a korábbi hagyományok elvetésére indította az alkotókat. Eliot mint a modern angolszász költészet jeles képviselője, egyúttal kritikusa, levezeti, miért utóda mégis minden modern, az elődöket látszólag figyelmen kívül hagyó író, költő Homérosznak vagy Shakespeare-nek. A hagyomány és az egyéni tehetség nem szemben áll egymással, hanem a valóban értéket teremtő mű, amely megújít, végül beépül a hagyományba, és annak folytatásává válik.

„A történelmi érzék arra kényszeríti az embert, hogy ne csak a saját korának igényei szerint írjon, hanem azzal az érzéssel, hogy műve része egész Európa irodalmának, Homérosztól kezdve, és ezen belül része a saját hazája irodalmának is, ugyanilyen mértékben.”

A keresztény társadalom felépítésében elsőként a liberalizmus és a demokrácia uralkodó ideológiáit bírálja. A liberalizmus hajlamos elvenni az energiákat, puhánnyá tesz, és ahelyett, hogy megerősítene, előkészíti önmaga tagadását, a mechanikus és brutális irányítást a káosz kikerülésére. A demokrácia kifejezését a totalitárius társadalom is megtarthatja úgy, hogy átalakítja azt. A korlátlan iparosodás olyan embereket teremt, akik elszakadnak a hagyományoktól, vallástól, befolyásolható tömeggé, csőcselékké válva – figyelmeztet a szerző.

A keresztény államról szólva kifejti, hogy nem konkrét politikai berendezkedésre gondol, hanem elsődlegesen a keresztény társadalomra, amelyik az egyházon keresztül kapcsolódik az államhoz a keresztény közösségekkel. A szekularizáció Eliot szerint semleges államhoz vezetett, ami a totalitárius közösségekben azzal jár, hogy az állam megpróbálja átvenni az egyház szerepét, ami nem lehetséges. „[…] a világi és spirituális sosem lehet azonos. Mindig létezni fog az állam és egyház iránti kettős hűség, a honfitársainkhoz és a világon bárhol élő keresztény társainkhoz való ragaszkodás.”

A keresztények közössége nem intézmény, hanem azoknak az embereknek a csoportja, akiknél hitük és céljaik azonossága, a közös oktatás és kulturális háttér lehetővé teszi, hogy együtt alkossák a nemzet tudatos gondolkodását és lelkiismeretét. A különböző alternatívák vizsgálata után vonható le a következtetés, hogy a társadalom mozgásának egyetlen reményteli iránya, amely lehetővé teszi, hogy virágozzon és teremtő maradjon a civilizáció, az a kereszténnyé válás, amely magában foglalja a fegyelmezettség, kényelmetlenség és megpróbáltatások vállalását. Ebben a társadalomban az emberek természetes célja: „az erényes és jó élet a világban” lenne a mindenki által elismert cél.

Olyan társadalmi problémákkal nézett szembe a szerző, amelyek ma is jelenvalók: a profit fontosságának társadalmi elvvé váló eltúlzása, különbség a természetes erőforrások felhasználása és kihasználása között. Bár Eliot szakértőként nem akar fellépni, az erkölcsi gondolkodás feljogosítja annak kimondására, hogy a fogyasztásra épülő társadalom újraértelmezése szükséges a keresztény alapelvek szerint.

A T. S. Eliotra jellemző kiegészítések sokasága – végjegyzet, utóirat, függelék – árnyalja a nagy műveltségű gondolkodó szövegeit, amelyeket az előszóban L. Simon László, az utószóban Molnár Attila Károly ismertetései gazdagítanak az olvasó számára.

(T. S. Eliot: Egy keresztény társadalom eszméje. Századvég Kiadó, Budapest, 2021, 135 oldal. Ára: 2390 forint)