A városi rang adományozása a történelmi kezdetek óta mindig és mindenhol az uralkodó joga volt, ennek megfelelően e cím presztízst jelentett és privilégiumokkal is együtt járt. Elég, ha a középkori városok árumegállító, illetve vámszedési jogára vagy különösen a szabad királyi város cím előnyeire gondolunk. Ezért is érezzük úgy a mai napig, hogy létezik a településtípusok között is egyfajta hierarchia, annak ellenére, hogy a bennük élő állampolgárok egyébként egyenjogúak. A városok több szolgáltatást nyújtanak, ezért városinak lenni identitásképző dolog. A községek választott elöljárói is a településfejlődés soros állomásának tekintik a városi rang elnyerését. A dolog politikai marketingértékéből következik, hogy a rendszerváltás után az érdekelt politikusok eget-földet megmozgattak a cím megszerzéséért, ami választási ciklusonként 25-30 esetben eredményhez is vezetett. Míg Magyarországon 1990-ben a 3178 település közül mindössze 164 volt város, addig 2013-ra számuk 346-ra gyarapodott, miközben a népességi adatok nem sokat változtak. 2019-ben a 346 városból 102-nek kisebb volt a lélekszáma, mint ötezer, de tízezernél többen is mindössze 144 városban éltek.
A legfrissebb 2015-ös és 2017-es adatok szerint a legkisebb lélekszámú tíz város csökkenő sorrendben (zárójelben a lakosságszám) a következő: Balatonföldvár (2172), Máriapócs (2153), Gönc (2097), Gyönk (2048), Zalakaros (1936), Visegrád (1840), Pacsa (1630), Igal (1304), Őriszentpéter (1160), Pálháza (1060).
Egy hajdani csoportkép
A Kiskunság északi csücskében lévő valamikori két önálló falu, a középkori birtokos Lack családról elnevezett Lacháza és Pereg összeépüléséből és hivatalos egyesítéséből (1950) létrejött Kiskunlacháza ma már kétségkívül a környék legnagyobb településének számít – vetélkedve Ráckevével. Lacháza eredeti neve Szántó volt, legkorábbi okleveles említése 1272-ből való. A hagyomány szerint IV. (Kun) László király szívesen tartózkodott a vidéken, és mivel a település a török hódoltság idején is lakott maradt – bár lakói többször menekülni kényszerültek –, az itteniekben máig elevenen él a kun eredetmítosz.
A település 1839-ben egyszer már el is nyerte a mezővárosi rangot, de ettől az 1872. évi közigazgatási reform keretében megfosztották, és nagyközséggé nyilvánították. A városi öntudatot azonban nem tudták elvenni az itteniektől.
– Nagyon sokat tettünk az elmúlt 15 évben azért, hogy a várossá nyilvánítás pályázati követelményeit megugorjuk – kezdi városa bemutatását Répás József, aki 2006 óta immár negyedik polgármesteri ciklusánál tart. A hajdan közadakozásból állított Kossuth-szoborral ékesített téren lévő, XIX. században épült kedves, tornácos községházában fogad, rögtön előrebocsátva, hogy már tervezik a polgármesteri hivatal mai igényeknek megfelelő épületét a város új központjában. A falon az 1905-ös képviselő-testületet ábrázoló csoportkép: hamisítatlan pödört bajszos parasztpolgárok keménykalapban, felöltőben, pocakon feszülő mellények zsebéből kilógó óralánccal. „Nyakas kunok” – mondták rájuk akkoriban.
Bemutatják a pályázati dokumentációt, benne statisztikai adatok sokasága a városiasság bizonyítékaival, az elmúlt másfél évtized eredményeivel: a településre hozott tízmilliárdos nagyságrendű állami és uniós támogatások révén megvalósult út- és járdahálózati fejlesztéseket, a bölcsődei, óvodai, iskolai kapacitások növelését, a térséget ellátó új egészségházat, a saját laborháttérrel rendelkező orvosi rendelőket, a helyi társadalmi életet is erősítő, többfunkciós sportcsarnokot, a térségi szerepet betöltő művelődési központot. A polgármester nem titkolt büszkesége a település által támogatott, a megyei I. osztályban játszó Pereg SE focicsapatata.
„Nagyágyúk betelepülése”
A településközpont felé vesszük az irányt.
A széles, mezővárosias főutcán – amely valójában a dél felé haladó 51-es főút része – kétoldalt egymást érik az üzletek és kisvállalkozások. Az itteni emberek vállalkozó szellemének hála ismeretlen fogalom a munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van, mert aki végképp nem talál a képzettségének megfelelő állást helyben, az bejár a 36 kilométerre fekvő Budapestre autóval, busszal vagy vonattal. Az új városközpont egy tágas, parkosított tér köré szerveződik. Közepén IV. (Kun) László király ezredforduló évében emelt bronzszobrával, a tér másik oldalán a még felújítás előtt álló általános iskola egy többfunkciós sportcsarnok jókora tömbjével. Ezenkívül van még két általános, egy szakképző- és szakiskola is, a tervek között pedig szerepel termálvízzel üzemeltetett uszoda építése is. Valószínű, hogy a városi kritériumok között Kiskunlacháza esetében a település gazdasági kilátásai szerepeltek a legnagyobb súllyal.
– Az elkövetkező évtizedben ugrásszerű gazdasági fejlődés várható, mert ugyan Kiskunlacházának nincs külön ipari parkja, anélkül is mikrorégiós ipari központtá válik. A környéken kibányászható sóderlelőhelyekre épülve építőipari „nagyágyúk” betelepülése várható: a Bayer Construct egy 450 hektáros területen betonelemgyártó üzemet tervez építeni, beruházni készül a Duna Aszfalt Kft. és a Colas Hungária Kft., a térköveket gyártó Leier Hungária Kft. és a Barabás Téglakő Kft. is. Ezekre aztán ráépülhetnek alvállalkozóként a helyi kisvállalatok is – taglalja a polgármester, rámutatva, hogy mindez összefügg azzal is, hogy a tervezett V0-s vasútvonal is érinti a várost. Sőt, a Budapest–Kelebia vonalról egy mellékvágány is befut majd a volt szovjet katonai repülőtérre, amely – bár ez még nincs hivatalosan kimondva – valószínűleg az ország új cargo reptere lesz, miután Ferihegyről a zajterhelési panaszok miatt távozni kényszerül a légi áruszállítás. Mivel a berepülési irányok jók, e reptér forgalma itt nem zavarná a nem mellesleg az M0-shoz, az M5 és M6 autópályákhoz és a dunaújvárosi Pentele hídhoz közel lévő kisvárost.
A dinamikus fejlődés alapozta meg Nyírbogát várossá válását is, jóllehet a Pest megyei Kiskunlacházával nem szabad és nem is lehet párhuzamba állítani.
– A városi rang egyfajta kiváltságot, előnyt jelent, amelyet az emberek, a településen élő közösségek ereje alapozott meg. Nyírbogát ebben erős, hisz az elmúlt húsz évben olyan közösség kovácsolódott össze, amely tud és mer együtt gondolkodni. Az együtt gondolkodás alapozta meg a várossá válásunkat – indokolja Simonné Rizsák Ildikó polgármester, aki elismeri, hogy bár Nyírbogáton nem volt urbanizációs robbanás, az viszont tény, hogy ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik olyan települése, mely nemcsak megőrizte lakosságát, hanem egyre több fiatal lát perspektívát itt letelepedni. Ez egyfajta elismerés annak tudatában, hogy a községekből inkább elvándorolnak a fiatalok.
Integráló szerep
A városok és a községek közti különbség természetesen nem pusztán azok méretében vagy az ott lakók számában rejlik. Nyírbogát a Nyírség kistelepülései között különleges integráló szerepet tölt be. Irányításával a kistérségi társulás olyan átfogó infrastrukturális beruházásokat valósított meg, melyek közelebb hozták egymáshoz a falvakat, közösen komoly sikereket értek el a térségbe érkező források komplex és hatékony felhasználásában. Nyírbogát emellett környezetének kulturális motorja is, az általa szervezett programok mindig is térségi rendezvényekként valósulnak meg. Az újdonsült kisvárosban a foglalkoztatottság kimagaslóan magas. Térségi gazdasági szerepét erősítendő Nyírbogát ipari park létrehozására vállalkozott. Fejlesztései a lakosság komfortigényeit szolgálták: megújultak a középületek, bővült az általános iskola, melyhez egy tornacsarnok is épült. A közelmúltban bölcsődét adtak át, megújult a védőnői szolgálat épülete, folyamatosan újulnak meg a járdák, kapnak új burkolatot az utcák, kerékpárút-csomópont létesül a településen: itt halad át a 471-es főútvonal mentén futó debrecen–szatmárnémeti kerékpárút, melyhez Nyírbogát belterületén csatlakozik Máriapócs Nemzeti Kegyhely irányába a közelmúltban megépült bicikliút. A beruházások egyre inkább kisvárosi utcaképet kölcsönöznek Nyírbogátnak, amely – mint a polgármester fogalmaz – meghaladta már az „átlagos városi szintet”.
Szubjektív jellemzők
Azt én is elfogadom, hogy a városi státuszban nem is az a legfontosabb, hogy a kritériumokat tudja-e teljesíteni, mert ezek megléte inkább következmény – mondja Kocsis János Balázs városszociológus, a Budapesti Corvinus és a Budapesti Műszaki Egyetem docense, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke, az agglomerációs településfejlődés kutatója. – Az, hogy egy uszodát, tornacsarnokot fenn tud egy település tartani, vagy hogy a belterületi úthálózat gyakorlatilag teljes mértékben szilárd burkolatú, az annak a jele, hogy a helyi közösség elég nagy létszámú és kellően tehetős ahhoz, hogy ki tudja termelni a költségeket. Ennek méretgazdaságossági okai vannak, mert meg kell lennie annak a vásárlóerőnek, amely ezeket a funkciókat el tudja tartani. Egy faluból, ahol él két-három nagyon gazdag család, ettől még nem lesz város, ahogy abból a faluból sem, ahol sokan vannak, de kicsi a vásárlóerő. A településről többet elárul az, hogy akik ott laknak, vajon ott termelik-e meg a jövedelmet, vagy ingáznak. Az agglomerációs települések, a kertvárosok, az üdülőtelepülések eltérő szempontok szerint vizsgálandók.
– A város egyik fő ismérve, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek a környékbeli kisebb településeken nem elérhetőek.
– Ez igaz, de a település szerepe megváltozhat akkor, amikor például megépül egy autópálya, és van a közelben egy nagyváros. Az utóbbi ilyenkor hirtelen olyan közelivé válik, hogy a volt regionális központban sok szolgáltatást többé nem érdemes fenntartani. Az ilyen agglomerációs települések, regionális központok hirtelen kertvárossá válnak. De ezzel párhuzamosan a kereslet is átalakul, és új szolgáltatások jelenhetnek meg, a helyi gazdaság is erősödhet.
– Vagyis kimondható, hogy a szolgáltatóipari kínálat fémjelzi a városiasságot?
– Én inkább azt mondanám, hogy ez is az egyik mutatószám. Tudniillik a folyamat meg is fordulhat. Várpalota például alvóvárossá vált, miután lakosságának nagyon jelentős százaléka Székesfehérvárra jár dolgozni, különösen amióta kétsávossá fejlesztették a 8-as főutat. Csakhogy Fehérvár megtelt, amit az állandó dugók és a megfizethetetlen ingatlanárak is jeleznek. A cégek némi fáziskéséssel aztán kapcsolnak, hogy ha már a dolgozók egyébként is Várpalotáról járnak be, akkor miért ne költözhetne a munkahely is oda, ahol ráadásul olcsóbb az ingatlan is. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy Várpalotának van-e iparfejlesztési stratégiája, hogy ezt a kínálkozó lehetőséget megragadja. Az is fontos kérdés például, hogy adott település mennyi értelmiségit tud eltartani.
– Ezek szerint a diplomások aránya is fokmérője a városiasságnak?
– Feltétlenül, igaz, némileg csökkenő mértékben. A pandémia során ugyanis feltűnt, hogy nagyon sok értelmiségi, különösen a kreatív területek képviselői szívesen dolgoznak otthonról, akár vidéki nyaralóból. Már régebben sem volt ritka, hogy építészek a Dunakanyarban, a Balatonnál éltek és alkottak.
A távközlési és közlekedési infrastruktúra fejlődésével ez a lehetőség az ország legnagyobb részére és egy sor szakmára kiterjed, amit erősít, hogy az épülő gyorsforgalmi úthálózat, vasúti hálózat olyan térségeket tár fel például Borsodban, Nyugat-Dunántúlon vagy az Alföldön, amelyek korábban nehezen megközelíthetőek, ezért perifériásak voltak. Nehéz minden településtípusra egységesen érvényes kritériumokat megfogalmazni, sokkal jobb volna, ha a település jellegére szabnák a városi rang kívánalmait is. Azt is el kell fogadni, hogy vannak szubjektíven megítélhető jellemzők is. Egy felnőtt ember ránézésre megállapítja az adott település közepén, hogy város-e, vagy sem. De nem a címtől lesz egy helység vonzó és irigyelt hely.
Borítókép: A kiskunlacházi emberek vállalkozó szellemének hála ismeretlen fogalom a munkanélküliség. A múlt is erőt ad. Fotó: Havran Zoltán
