Szeretni a kefirtet

A magyar nyelv sokszínűsége. Vajon miért ragozunk ennyire különbözően?

Vajon melyik a helyes: a tulipánt vásároltam vagy a tulipántot vásároltam? A szótő a tulipán, azonban a magyar nyelvben előfordul, hogy úgynevezett szervetlen (inetimologikus) hang épül be egy-egy szóba, és ez általában a t. Tehát indokolatlanul toldódik be, így lesz tulipánból tulipánt.

Az értelmező szótár szerint népies, ahogy a következő dalszövegben: „Kiskertemben tulipántot ültettem. / Este-reggel könnyeimmel öntöztem. / Most is olyan bánat van a szívemen, / Mint egy darab kőszikla a hegyeken” (Kilenc hete, mióta itt halászok). A tulipánt tárgyragos formát tekintik szótőnek, ezért mondanak tulipántot. Természetesen a tulipán és a tulipánt (vásárolt) a sztenderd alak.

Többen mondják, hogy szeretem a banántot, pacaltot és a parizertet, sőt van, aki kombinétot vesz fel, és adutot játszik ki a győzelem kapujában. A legújabb efféle szóalak pedig a szocpolt, például: szocpoltból épül a házunk. Ugyancsak a tárgyrag kettőződik meg, ha például azt mondjuk, hogy mi is szeretjük a kefirtet és a linzertet. Ezeket úgynevezett elemismétléses alakoknak nevezzük, olyanok, mint az aztat, eztet nyelvjárási változatok.

Itt kell megemlíteni a török eredetű nemzetközi szót, a joghurt szavunkat, amely hozzánk német közvetítéssel jutott. Jogurt volna az eredeti kiejtés, de a magyar nyelvben h-val ejtjük. Elképzelhető az is, hogy a helyes, joghurtot tárgyragos kifejezés hatására jött létre a kefirtet és a linzertet alak. Ugyancsak a szervetlen t jelenik meg a vérvörös színű ékkő, a rubin nevében, amelynek a rubint kissé régies és népies változata. A fent felsorolt szavak n-re, l-re és r-re végződnek, és feltehetően a nyelvhasználók nem tekintették ezeket elég hangzósnak, ezért „ráerősítettek”. Viszont a szótőbe kerül be az l mássalhangzó, amikor a szódát szoldának, a panelt pedig planelnek mondják.

Gyakran az idegen szavak esetében tapasztalhatjuk ezt a nyelvi jelenséget. Az adekvát kifejezés azt jelenti, hogy egyenlő, azonos értékű; a lényeget pontosan tükröző; megfelelő. Ezt gyakran adekvált formában használják. Nem kevesebb, mint 4800 találat van rá az interneten.

Például: „Az alapbetegség felkutatása természetesen adekvált kezelést tesz lehetővé.” „Az előadáson szó esett a különböző funkciókat betöltő emberek helyes megszólításáról, az adekvált öltözködésről, megjelenésről, valamint az elvégzendő feladatok hatékony rangsorolásáról.” 

Helyettesíthető még ez az idegen szó a megfelelő, odaillő, hozzáillő szinonimákkal is. Ugyanilyen az originált alak is, erre már több mint 21 ezer találat van! Például: „Lehet, hogy ez az originált csomagolás hamisítványt rejt?” Az egyik blog írója így jellemzi ezt a kifejezést, jelezve azt, hogy sokan igének vélik az originál szót, és befejezett melléknévi igenevet képeznek belőle: originált.

„Legtöbbször apróhirdetések szövegében vagy piaci termékek mellé kirakott kolbászos-süteményes papírtálcára filctollal ráírva lehet észrevenni, hogy az eredeti, bontatlan csomagolásra mint originált termékre hívják fel a figyelmet. Ez kérem, nem egy ige! Nincs ilyen, hogy én originálok, te originálsz, ő originál. Ez olyan, mintha a hamutálat elragoznánk: én hamutálok, te hamutálsz, ő hamutál, illetve a Markos‒Nádas-klasszikus: én trafok, te trafsz, ő trafik.” A köznyelvi, helyes szó az originál, a jelentése pedig eredeti, valódi. Tehát originál a csomagolás, azaz bontatlan, ép.

Az úgynevezett hiátustörvény érvényesülésekor is egy hang, egy gyenge j betoldása történik meg szóban. Ha két magánhangzó között hang­űr támad, azt igyekszünk beszédünkben megszüntetni, főleg, ha a két egymást követő hang különböző hangrendű, vagyis magas és mély: fiú, tea, dió. Egy gyenge j-vel ejtjük ezeket a szavakat, de természetesen nem írjuk úgy.

Borítókép: Pixabay