A létező jogrend és jogbiztonság felszámolása nélkül a baloldali szélsőségeseknek esélyük sem lett volna arra, hogy beteges ideológiájukat rákényszeríthessék a magyar társadalomra. Pedig az igazságszolgáltatás, benne a büntetés-végrehajtással minden hibája ellenére 1945-ig nagyjából az európai átlagnak felelt meg – tudtuk meg Kabódi Csabától, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara nyugalmazott tanszékvezetőjétől, aki hangsúlyozza, hogy a Csemegi Károly által aprólékosan kimunkált, 1878-ban bevezetett büntető törvénykönyv az ítélethozatal mellett a büntetés-végrehajtást is példás műgonddal szabályozta.
A jogtörténész fel is üti számunkra a kódex mellékletét, amely a bebörtönzöttek étkezésére vonatkozott, és kalóriameghatározásokon túl konkrét menüsorokat tartalmazott.

A Csemegi-kódex a bűnnel arányos büntetés érdekében négyszintű börtönrendszert hozott létre: fogház, börtön, államfogház, fegyház. Bevezette a büntetés fokozatos enyhítését is, amely a társadalomba való visszavezetést szolgálta. Megjelent a lelki gondozás, a munkavégzés, illetve az intézményen belüli tanulás lehetősége is. A XIX. század végére fokozatosan kiforrott büntetés-végrehajtási gyakorlat filozófiája már nagyon közel állt a maihoz, ami korszakos vívmány volt. Az ókortól kezdődően ugyanis egészen a XIX. század közepéig kizárólag az elrettentést és a megtorlást szolgálta.
A példastatuálás érdekében az ítélet végrehajtása vasárnapi látványosság volt, melynek eszközeiből tekintélyes gyűjteményt mutat be Pavlics Tamás muzeológus. A kisebb bűnök becsületfosztó ítéletet vontak maguk után (hölgyeknél haj-, férfiaknál szakáll-levágást, pellengérre állítást, állati maszk kötelező viselését). Súlyosabbnak ítélt bűncselekményekért a test valamekkora mértékű kínzása (korbácsolás, botozás, bikacsökkel való verés, csonkítás) volt a büntetés. Gyilkosságért halál (fővesztés, akasztás), minősített esetekben, mint amilyen a felségárulás, istenkáromlás, kínhalál (karóba húzás, kerékbe törés) járt.
A középkori büntetőperes eljárások legégbekiáltóbb igazságtalansága a törvény előtti egyenlőtlenség volt. Külön bírói fóruma volt a nemeseknek, a papságnak és a jobbágyoknak – ennek megfelelően más-más büntetések fenyegették a kiváltságosokat és a pórnépet. Nem létezett büntető törvénykönyv, az ítélkezéshez a szokásjog adott támpontot. A közrendűekkel szembeni processzusban tág tere volt – a gyanúsított beismerésének kieszközlése érdekében – a kínvallatásnak (tortúrának). A kegyetlenséget nem nélkülözte a büntetések végrehajtása sem. Mindenfajta bűnt a „szegény bűnös” testén végrehajtott büntetéssel torolták meg: a főbűnöket a különféle módon végrehajtott halálbüntetéssel (akasztással, kerékbetöréssel, karóba húzással), a középsúlyosakat valamilyen testcsonkító büntetéssel (orr-, fül- vagy kézlevágással) szankcionálták, és kisebb vétkekért testfenyítés (botozás, vesszőzés) vagy megszégyenítő büntetés (például kopaszítás, hajlevágás) járt.