Etyekről a sváb lakosok nagy részét 1946-ban kitelepítették, ami nagy törést okozott a falu életében. A felbolydult közegbe többek között határon túlról elűzött magyarokat telepítettek be. Az ötvenes évek közepén költöztek ide a nagyszülők, Csákvári Nagy Lajos és Csókos Varga Györgyi, akiknek a családtörténete az Osztrák–Magyar Monarchiáig nyúlik vissza.
– A mi családunkra tényleg igaz a mondás, mely szerint a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégely – kezdi a beszélgetést az unoka, Lucza Zsigmond. – Nagyapám, Csákvári Nagy Lajos Fiume környékéről származó ősökkel bír. Görög nevű édesanyja, Katerina Surina a gyermekeivel a háború után Budapestre menekült.
Férje Amerikába emigrált, és ott is hunyt el. Az édesanya hozzáment egy sváb molnárhoz, s ebből a házasságból született a nagyapám 1923-ban. Már fiatalon érdeklődni kezdett a képzőművészet iránt. Az édesanyja a lelkére kötötte, hogy mielőtt művészetre adja a fejét, mindenképpen legyen valamilyen polgári foglalkozása. Ezért nagyapám kitanulta az orvosi műszerész szakmát.
A nagymama Varga Györgyi néven született 1926-ban. Anyai ősei Trieszt környékéről és Székelyföldről, apai felmenői az egykori székelyföldi Csókfalváról származnak. Festőművész édesapja vette fel a Csókos nevet. Varga Györgyi a szüleivel és a testvérével Budapest környékén élt középpolgári családban. Papírmanufaktúrájuk volt, amelyet a világgazdasági válság idején elvesztettek, és tönkrementek.
– A nagymamám gyakran emlegette, hogy kiskorában nevelőnője volt, utána gimnáziumba járt, aztán az ostrom alatt a rajztáblájával a feje alatt aludt az óvóhelyen – emlékszik vissza Zsigmond.
Sem ablaka, sem ajtaja
Csókos Varga Györgyi és Csákvári Nagy Lajos Gallé Tibor festő- és szobrászképző iskolájában ismerkedtek meg, majd a negyvenes évek második felében mindketten festő szakon végeztek Bernáth Aurél tanítványaként a Képzőművészeti Főiskolán.
Fónyi Gézától tanulták a mozaikozást, Barcsay Jenőtől az anatómiát, és Füst Milán volt az esztétikatanáruk. Csákvári Nagy Lajos a szobrászmesterséget Ferenczy Bénitől tanulta.
A nagyszülők a főiskola alatt házasodtak össze. Egy ideig Zuglóban éltek, majd Csákvárra költöztek, ahol tanárként dolgoztak. Közben sorban jöttek a gyerekek. Az ötödik után föladták a szolgálati lakásukat, és Etyekre költöztek, ahol felajánlottak számukra egy épületet: az egykori elhagyatott, romos járványkórházat.
Ezt a házat, ahol most vagyunk. Amikor 1955-ben megérkeztek, az épületnek sem ablaka, sem ajtaja nem volt. Így kezdték meg itteni életüket.
A hatvanas évek végéig munkásságukban a festészet és a mozaikozás volt meghatározó.
A Barcsay Jenő tervei által készült mozaikok a volt Nemzeti Színház előcsarnokában és a Miskolci Egyetemen ma is láthatóak. Gyulán, Győrben, Etyeken és számos más helyen is megtalálhatóak a munkáik. A hetvenes években Csákvári Nagy Lajos beleszeretett a szobrászatba, különösen a fába, Csókos Varga Györgyi életében pedig a szövés vált elsődlegessé.
Az akkori kultúrpolitika hármas elve szerint a művész házaspár a három T-ből a tűrt kategóriába tartozott, nem üldözték őket, de támogatást sem kaptak. A hetvenes években több alkalommal is külföldre látogathattak.
Csókos Varga Györgyi 1974-ben két művész gyermekével mutatkozott be egy tárlaton Toulouse-ban. Akkor találták ki és használták először az Etyeki Műhely nevet, amelynek keretein belül később alkotó közösség is létezett.
A hetvenes évek közepén a nagyszülők, akik tagjai voltak az utóbb „nomád nemzedék”-nek nevezett mozgalomnak, hagyományőrző táborokat szerveztek, ahol többféle mesterséggel foglalkoztak. Az ország minden részéből érkeztek hozzájuk tanítványok.
Haláluk előtt a nagyszülők nem rendelkeztek az örökségükről. Az évek során az etyeki ház egyre romosabb állapotba került, és félő volt, hogy a műalkotásokban is komoly károk keletkeznek.
– Az épületet édesapám, Lucza Gyula, Csákvári Nagy Lajos veje újíttatta fel – meséli Zsigmond. – 2018-ban megvásároltuk az ingatlant, és garantáltuk, hogy a benne lévő örökséget, amíg a nyolc örökös egyöntetűen szeretné, tároljuk és méltóképpen bemutatjuk.
Nemcsak kiállításokat, koncerteket, művészeti találkozókat és alkotótáborokat is szeretnénk itt rendezni. Viszont ahhoz, hogy továbbvihessük az örökséget, hogy pályázatokon is részt vehessünk, hivatalos szervezetté kellett válnunk.
Tolcsvay Béla előadóművésszel együttműködve létrehoztuk az Etyeki Műhely Alapítványt. Ezáltal tudtuk kialakítani az emlékmúzeumot, és szeretnénk a térség kulturális központjává válni.
A kivételes ízléssel felújított épület előterében Csókos Varga Györgyi Paprikaszőttes és a hatalmas Cantata Profana című alkotásai fogadják a látogatókat. A művész mesterségéről és Etyekről 13 kötetet publikált. 1978-ban Szövés címmel megjelent kötete az év egyik legnépszerűbb könyve lett.
Nagyszülők diófája
– A frízeket az unokatestvérem, Nagy Anna Stefánia üvegművész készítette – mutat az ajtó fölé Lucza Zsigmond. – Úgy döntöttünk, hogy a felújítás során az Etyeki Műhely tagjainak és a holdudvarába tartozóknak egy-egy alkotását beépítjük az épületbe. Szente Ágoston építész tervei alapján készültek a színes üvegablakok, amelyek este megvilágítva nagyon látványosak.
Az előtérből kisétálunk az udvarra, ahol a nagypapa szobrai mellett hatalmas diófa fogad. A családi legenda szerint a nagyszülők akkor ültették, amikor ideköltöztek. Belépve az üvegházba mindenki elámul. Nem hagyományos kiállítóhelyre érkezünk, annál sokkal kellemesebb, személyesebb a tér. A falban meghagyták a nagyszülők főiskolás korában készült mozaikjait és domborműveit. A lépcsők mellett a nagymama portréja látható, amelyet a férje készített róla.
– A nagypapa portréja pedig a fiuk, Kristóf alkotása. Meghatóak így egymás mellett – fűzi hozzá Lucza Zsigmond.
Csákvári Nagy Lajos hatalmas termetű ember volt. A szobor láttán azt is megértjük, hogy miért kapta művésztársaitól a Zeusz becenevet.
A volt szövőműhelyben a Magyar Örökség díjas Csókos Varga Györgyi szőtteseit, egy faliképet és két viselhető gubát, valamint papírkollázsait állították ki.
– Komoly szaktekintéllyé vált a nagymamám az évek során, sok művész és érdeklődő járt ki hozzá. Jó néhány későbbi ismert textilművész munkájára volt hatással a tanítása. Miközben róla mesélek, próbálják ki a nagyapa szoborbútorait – javasolja Lucza Zsigmond. – Érdekes, ugye, hogy keménységük ellenére milyen kényelmesek?
Mindkét művészt a reneszánsz szemlélet jellemezte, s nyolc gyereküket is e szellemben nevelték. Amikor a mozaikokkal dolgoztak, a kicsik ott tébláboltak körülöttük, a nagyobbak pedig besegítettek, ahogy később a ház építésébe és a művészeti munkákba is. A közös munka érlelte meg, hogy a gyerekek közül öten futottak be művészi karriert.
Faberci
– Van köztük fafaragó, szobrász, festő- és ötvösművész – sorolja Zsigmond. – Édesanyám, Lucza Daniella keramikusművész. A nyolc testvér közül a legkisebb lány, Niké Franciaországba ment férjhez, a híres világzenész, Miquèu Montanaro felesége.
Ahogy a nagymamám fogalmazott: megszöktette egy trubadúr. Festőművész nagynéném Nike Nagy néven alkot. Menjünk át az időszaki kiállítások termébe, ahol most édesanyám bátyjának, Nagy Bertalannak, „Faberci”-nek a munkái láthatóak. Szüleim nyomdokán… a tárlat címe. Februárban itt majd egy újabb családtag mutatkozik be. Aztán fölballagunk a tetőtérbe, az emlékház legimpozánsabb termébe, ahol a nagyapám fából készült szobrai láthatóak.
A művész házaspár unokája, Lucza Zsigmond a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult festő és vizuális kultúra tanár szakon. Gyerekkorában Budapesten lakott, de a vakációk nagy részét Etyeken töltötte. Ma már ő is itt él a családjával. Nagyszülei, Csókos Varga Györgyi 2012-ben, Csákvári Nagy Lajos két évvel később hunyt el.
– Szerencsére sok időt tölthettem velük, rengeteget tanulhattam tőlük. Nagyapám idealista ember volt. Sokat sétált Etyeken kedvtelésből, kikapcsolódásképpen. Egyszer azt írta valahol: „Az egész falu a barátom.” Örülök, hogy a nagyszüleim nyomdokaiba léphettem, és ápolhatom az örökségüket.
Borítókép: Az Etyeki Műhely Alapítvány emlékháza (Fotó: Kurucz Árpád)
