Banán a falon

Kriptovaluták, blokklánc, NFT: nyakunkon a web3, avagy a tulajdonjog visszaszerzése. Vajon milyen hatása lehet a műtárgypiacra a digitális térben létező műalkotások trendjének?

New Non-fungible tokens or NFT technology doing Fourth Industrial Revolution revolution

A következő lépés, hogy minden újra a felhasználóé legyen, és a blokklánc lehetővé teszi, hogy digitális tárcáinkban tudjuk tartani mindazt, amit birtoklunk – magyarázza Csibi András. (A blokklánc leegyszerűsítve „főkönyv”, amelyet elosztottan vezetnek központi felügyelet nélkül. 

A blokkokban tranzakciók találhatók. Például egy barátom küld nekem rókás grafikát: ez az új blokk mindig visszautal az előző, érvényes blokkra. Ha szeretnénk megtudni, kinek hány rókás képe van, csak végig kell menni a láncon az elejétől a végéig, és láthatjuk a tranzakciókat. 

Az átverés ezáltal gyakorlatilag kizárható, ami fontos, hiszen NFT-piacterekre ráadásul már nem e-mail-címmel, hanem digitális pénztárcával lehet regisztrálni.)

A fősodratú médiába műalkotások kapcsán kerültek be az NFT-k, sokan viszont ma még úgy vélik, ez csak túlpörgetett divatirányzat, amely most újdonsága miatt érdekes, de hamarosan lecseng. 

Digitális művészet és virtuális kiállítások már régóta léteznek, ezért akár úgy is tekinthetünk az NFT-technológiára mint eszközre, amellyel a művész szélesebb közönséget érhet el, és egyszerűbben juthat további bevételhez. A kevésbé ismert alkotóknak ez kiugrási lehetőségük lehet, ezért sem véletlen, hogy aukciósházak, galériák és online művészeti piacok is már megjelentek a területen, de a hagyományos múzeumok közül is néhányan elkezdtek kísérletezni egyfajta kiegészítő bevételforrásként vagy akár csak jótékonysági célokból. A szkepticizmus természetes. A magyar NFT-közösség facebookos csoportjában is, de az egész jelenség körül az érezhető, hogy a pénzről és sokkal kevésbé a művészetről szól – avagy „felteszem ide is a dolgaimat, hátha ráharapnak” .

A szentpétervári Ermitázs és a londoni The British Museum már bejelentette, hogy egyik-másik műalkotásukat NFT formájában megvásárolhatóvá teszik. Olyan alkotásokról beszélünk, mint például Da Vinci Madonna Litta című 1490-es műve vagy a japán Hokuszai képei. A próbálkozások nem titkoltan a fiatalabb nemzedékek elérésére irányulnak, akik alapesetben nem feltétlenül érdeklődnek a művészet iránt. A millenniumi és a Z generáció tagjai amerikai felmérés szerint 39, illetve 47 százalékban rendelkeznek kriptopénzekkel, a hagyományos befektetések viszont kevésbé hozzák lázba őket. Ez a tökéletes célközönség.

A blokkláncokat ma tehát már nemcsak hagyományos pénzügyi, hanem műtárgy-spekulációra is használják, a művésznek duplán megéri csatlakozni, hiszen a másodlagos tranzakciók után is megkap öt-tíz százalékot a fejlesztő, tehát azon is keres, ha újra gazdát cserél a műve. A lehetőségek végtelenek, hiszen a fal előbb-utóbb úgyis betelik, de a virtuális térben akármennyi műalkotás elfér – no meg persze műalkotásnak nem nevezhető dolog is. Egy indonéz fiatal nemrég például feltöltött magáról a legnagyobb NFT-piactérre, az OpenSea-re több ezer szelfit, amelyeket a laptopja előtt ülve készített magáról. Valamiért felkapta a közönség: egy éjszaka alatt egymillió dollárt keresett vele. Csibi András ezt a jelenséget az úgynevezett attention economyhoz kapcsolná, amely a figyelemre épülő gazdaság.

– A figyelem az a szűkös erőforrásunk, amelyből mindenkinek csak huszonnégy órányi van egy nap. A gazdasági fejlődés, a robotizáció a javakat elérhetővé teszi, de a figyelem továbbra is szűk keresztmetszet marad. Az attention economy alapgondolata, hogy ha tudsz csinálni valamit, amire odafigyelnek az emberek, akkor az értékes, másodszorra viszont már kevésbé lesz az. Akár a művészetben: amikor felcelluxoznak egy banánt a falra, az jó ötlet, de utána padlizsánnal már nem fog akkorát ütni. Valami mást kell kitalálni – summáz a szakember.

Az NFT-kről nem túlzás azt állítani, hogy minél drágábbak, annál többen veszik őket. Tegyük fel, hogy a Louvre felteszi a Mona Lisát NFT-ben. Nyilván azon nyomban ellepik a piacteret másolatok, ám az összes kereskedőfelületen plecsnivel jelzik, hogy az adott NFT eredeti, a gyűjtemény része-e vagy sem. 

Birtoklásuk kriptográfiailag bizonyított, és a blokkláncon végigkövethető a tranz­akciók sorozata, azaz, hogy ki kitől vásárolta, és honnan származik, ezáltal pedig az, hogy eredeti-e az adott NFT. De vajon ki vesz meg egy fotófájlt nyolcvanmillió dollárért, és vajon mit nyer az ember azzal, ha ezt a képet közösségimédia-platformokon mutogatja?

– Elit klubba fog tartozni. A képet le lehet másolni, de az eredetigazolást nem. Ha van például egy manapság durván 250 ezer dollárt érő Bored Ape Yachting Club rajzfilmfigura majmunk, akkor egy klubban vagyunk Eminemmel és Jimmy Kimmellel vagy Snoop Dogg-gal. A trükk a digitális szűkösség: a bitek végtelenül sokszorosíthatóak, ezért kitalálták, hogyan lehet szűkösséget csinálni belőle. A szűkös kínálatból pedig az következik, hogy sokan vágynak rá, és akkor sokat fog érni – mutat rá Csibi András.

A párbeszéd a szkeptikusok és a támogatók között elkezdődött: már a Smithsonian és a MoMA, valamint más nagynevű múzeumok is adtak otthont megbeszéléseknek, találkozóknak, amelyek az NFT-k témakörét érintették. A művészet megkerülhetetlen jövője vagy okos csalás a virtuális játszótéren: akárhogy is, a művészeti világ kezdi megérteni, hogy nem veheti semmibe a jelenséget.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)