– Felhígult a közrend kérdése, ezért Józsefvárosba visszaszoktak azok, akik a korábbi rendpárti vezetés miatt elhagyták a kerületi utcákat.
Az összes teret, padokat, aluljárókat, mindent ellepett a nemkívánatos emberek tömege, akik bódultan fekszenek a különböző szerektől.
Mivel a jelenlegi vezetés az utcán ennek a jelenségnek nem állja útját, folyamatosan beszivárognak a társasházakba is, ahol újabb és újabb problémákat idéznek elő. Azokat a károkat a lakók fizetik meg zárcsere, kapucsere, biztonsági rácsok és kamerarendszer kiépítésének jogcímén. Ezt mind a fejlesztésekre szánt megtakarításokból kell elvenni – szögezte le Kozma. Hozzátéve: ez igaz az új építésű társasházakra is. Az emberek egy normális környezetbe költöztek be, most pedig erődöt kell csinálniuk az otthonaikból, hogy megvédjék magukat. A fideszes jelölt arra is kitért:
ezzel párhuzamosan mindennapossá váltak a besurranásos jellegű bűncselekmények is.
– Emiatt újabb és újabb vasrácsokat és beléptető rendszereket kell beépíteni. Arról nem beszélve, hogy a kapukat egyszerűen szétrúgják, szétverik. Megjelentek megint a herbál drogok mellett a kemény drogok is. Nagyon-nagyon beszűkült az az időintervallum, amikor az emberek az utcán biztonságban érezhetik magukat.
Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor botlanak bele az emberek egy kiszámíthatatlan viselkedésű szerhasználóba.
– A társasházi kamerarendszereken látom, hogy nappal is gond nélkül bejutnak egy társasházba, törik fel az ajtókat, szedik szét a kútszéfeket, és mindent, ami mozdítható. Elviszik eladni aprópénzért, csak hogy droghoz jussanak – sorolta a problémákat Kozma Lajos. Majd hozzátette: míg hat évvel ezelőtt egy igazán szerethető kerületté vált Józsefváros, a mai tendencia az, hogy inkább kifelé, mint befelé költöznek a kerületből, az emberek nem igazán vesznek már itt ingatlant. Helyettük jellemzően egy befektetői réteg vásárol, de
a hosszú távú lakáskiadás sem mindig kifizetődő, ugyanis a bérlők gyorsan továbbállnak, amint kiderül, hogy mennyire lezüllött a környék.
– Az emberek nem mernek este utcán tartózkodni, elindul az ember a metróaluljáróból, és mire hazaér, 4-5 drogoson és hajléktalanon kell minimum átlépkednie. A közterület-felügyelet létszáma nem nőtt, nem működik rendesen a kamerarendszer sem, ez is óriási probléma. A rendőrökkel jó a kapcsolatunk, amit tudnak, megtesznek, de fájóan hiányzik az a támogató hozzáállás a városvezetés részéről, ami a fideszes időben természetes volt. Pedig a drogosokat az utcán kellene megállítani, ahogy a korábbi vezetés tette, szigorú közrendi szabályokkal, erős közterület-felügyelettel és a rendőrség maximális támogatásával – zárta a beszélgetést Kozma Lajos.
Borítókép: Kozma Lajos (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!