Bőrbe égve

A cirkuszi artisták sokszor életüket kockáztatják, hogy elkápráztassák a publikumot. Szórakoztató produkcióikhoz komoly képzés, rengeteg gyakorlás és munka szükséges. A Nyugati pályaudvar mellé a Nemzeti ­Cirkuszművészeti Központ részeként új épületet terveznek, a régi vasúti hangárból új artistaképző iskolát alakítanak ki.

Budapest, Artista iskola. Kovács Gábor Dénes igazgató Fotó: Teknős Miklós

Az egyik teremben gumiasztalon szaltóznak a fiatalok, mellettük kínai rúdra szaladgálnak fel-le könnyedén a diákok. Az emeleten görkorcsolya- és trapézóra. A budapesti Művésztelepen a cirkuszi zsánerekre, szakterületekre szakosodott diákok gyakorolnak, ahol kora reggeltől késő estig próbálják bezsúfolni őket a próbatermekbe.

A Városligeti fasorban az artistaképző épületében összesen két terem található, amely negyven diák képzésére elegendő, de ennek többszöröse az intézmény tagszáma. Egyszóval nagy szükség mutatkozik az új intézményre, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központra – amelynek része új cirkusz­épület és új artistaképző iskola –, amely XXI. századi európai mércével mérhető centrum lenne, szemben azzal, ahol és ahogy most élnek és dolgoznak az artisták. Jelenleg ugyanis összesen hat telephelyen, bérelt épületekben, szuterénekben zajlanak a közismereti órák.

Törött bordák

– Az elmúlt két év során új koncepció valósult meg az iskolában: az artistaképzés más előadó-művészeti, valamint kreatív szakmák képzésével egészült ki – mondja Kovács Gábor Dénes, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Táncművészeti Iskola (BIAK) igazgatója. A januárban megrendezett 14. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a Newcomer Show kategóriában, ahol a fiatal tehetségek mutatkoztak be, az első három helyet BIAK-os növendékek nyerték el. 

– Képzésünk szerves része a produkciók megteremtése és bemutatása – hangsúlyozza az igazgató. – Január 11-én a Művésztelepen a mi produkciónkkal, a Circus Theatrum projektünk Szentivánéji álmodók című előadásával nyitotta meg kapuit a cirkuszfesztivál. Az előadásban több mint ötven növendékünk szerepelt, akiknek egyszerre kellett artistaművészként, színészként és táncosként helytállniuk. A másfél órás előadást a közönség március 23-án láthatja a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az intézmény szakmai oktatóinak nagy része sikeres artista. A tanárok közül a legfiatalabb a 28 éves Pintér Áron, aki az iskolában kötéltáncosként, lábzsonglőrként, bohócként végzett.

– Miközben az artistaképzőbe jártunk, még le sem érettségiztünk, már felléptünk a Müpában – emlékezik vissza az artista. – A Vági Bence alapította Recirquel társulat előadásaival rengeteget turnéztunk a világban. Marseille-ben háromezer-ötszáz fős arénában léptünk fel. 2020 januárjában volt az utolsó turném Franciaországban. Szerettem volna magam külföldön kipróbálni, varietékben dolgozni. Sajnos közbeszólt a Covid. Az artistaképzőben hat évvel ezelőtt – a társulat mellett – kezdtem el tanítani.

Halász Glória Mi ez a cirkusz? címmel készített filmet a Recirquel hat alapító tagjáról, köztük Pintér Áronról is. A filmben elhangzik, hogy a légtornászeszköz, a tissue-szalag égeti az artista kezét, a ruha anyaga beleég a bőrbe, de a számot újra és újra meg kell csinálni, mert nem szabad, hogy a rossz megoldás berögzüljön. A produkciók gyakran fájdalmak, sérülések és könnyek között születnek. Általában kisebb és rövid távú sérüléseket szenvednek el, de egy artista a legtriviálisabb helyzetben is megsérülhet, amely hosszú időre, néha végérvényesen is megkeserítheti az életét, átszabhatja a karrierjét.

– Nekem is tört el ujjam, bordám több alkalommal. Az Adieu című darabunk premierje előtt egy héttel eltört két bordám, de megtartottuk a bemutatót – fűzi hozzá Pintér Áron.

Az Eötvös és Richter cirkuszokhoz hasonló kisebb-nagyobb magyar dinasztiák – Picard, Ádám, Donnert – járják az országot, a világot. Némelyik száz-kétszáz éves múltra tekint vissza. A cirkuszdinasztiák általában családon belül oldják meg a képzést.

– Ma már sokkal nehezebb lekötni a gyerekek figyelmét. Tanítványaimon is látom, hogy más irányból kell közeledni hozzájuk, mert nem annyira türelmesek, kevesebb bennük a kitartás – hangsúlyozza Pintér Áron. – A szakma szépsége, hogy az ember bejárhatja a világot, de közben hiányzik a család, a partner vagy az, hogy a cirkuszon kívül másról is beszéljünk. Bezár ez a világ, én is sokszor éreztem magam magányosnak.

A Művésztelepen gyakorló diákok, a manézs jövendő csillagai. Tíz-tizenkét év kemény fizikai, mentális, intellektuális felkészülés (Fotó: Teknős Miklós)

Hiányzó színpad

Pintér Áron a Recirquelben közelről láthatta, hogyan épül fel egy előadás, több, a színházhoz tartozó munkában vehetett részt asszisztensként. A jelmeztervezés gyerekkora óta érdekli, ma már tervezőként is dolgozik. Végzett sminkesként filmforgatásokra és színházakba hívják dolgozni. Tavaly az augusztusi tűzijátékshow-ban a művészeti rész kialakításában segített.

– Nagyon hiányzik a színpad – ismeri el.

– Jelenleg szabadúszó artista vagyok, és két éve főállású tanár. Huszonnyolc éves koromra nagy ívű karrier áll mögöttem. Én most szembesülök azokkal a dolgokkal, amelyekkel azok a gyerekek, akik kilépnek az artistaképzőből.

Az artisták tíz-tizenkét év komoly fizikai, mentális, pszichés és intellektuális képzés után kapnak szerződést. A növendékek vállalhatnak munkát külföldön, amit beszámítanak szakmai gyakorlatnak. A legjobb gyakorlás, ha a diákok a produkciójukkal első osztályú cirkuszokban hódíthatják meg a közönséget. Természetesen többen itthon dolgoznak, hiszen sok utazó cirkuszunk van.

Inkább tömegsport?

Közéjük tartozik Váradi Dorottya, aki osztálytársával, partnerével, Török Gergővel görkorcsolyaszámot ad elő. Tavaly már dolgoztak a Magyar Nemzeti Cirkuszban, ahová idén három hónapra szerződtek. A görkorcsolyaszám közben az artistalányt a partnere két méter átmérőjű asztalon forgatja körbe, s röpíti mindenféle pozícióba.

– Franciaországban hatalmas arénában léptünk fel egy gálán, Németországban három ­hétig dolgoztunk, naponta két előadásunk volt – idézi fel az elmúlt hónapokat Váradi Dorottya. – Harmincéves koromig tudom elképzelni magam ebben a szakmában, aztán gazdasági vonalon szeretnék még tanulni.

A cirkuszfesztiválon a Red Carpet Show keretén belül léptek a nézők elé a többszörös Guinness-rekorderek és érdemes művészek, a Rippel Fivérek. Ferenc és Viktor 33 éve artistaművészek.

– Mi azt kaptuk az artistaiskolában, amit az akkori kor megkövetelt. Az artistaterületen belül mindenféle eszközzel, rekvizitummal megtanultunk bánni – emlékezik vissza Rippel Ferenc. – Elég korán megálmodtuk, hogy egyszer saját iskolát hozunk létre. 2009-ben nyitottuk meg a Rippel Brothers Akadémiát, amely az artistaképzés újfajta megközelítését tette lehetővé.

Azért fejlesztették ki artista-fitnesz jellegű képzésüket, hogy minél többen kipróbálhassák magukat az artistaterületen belül. Náluk nincs felvételi, inkább tömegsporttá szeretnének válni. Igyekezetüket a sportminiszter is nagyra értékelte, ezért nyolc éve megkapták a Sport és művészet nagykövetei titulust.

A cirkuszszakma itthon kicsi, de a világban nagy, s naponta születnek tehetséges kínai és orosz artisták, akikkel nehéz felvenni a versenyt. Artistaművészetünk ma mégis megkerülhetetlen a világban: a nemzetközi fesztiválokon nagydíjas művészeink sorra hódítják meg a közönséget.

Borítókép: A Művésztelepen gyakorló diákok, a manézs jövendő csillagai. Tíz-tizenkét év kemény fizikai, mentális, intellektuális felkészülés (Fotó: Teknős Miklós)