időjárás 2°C Aida , Karolina 2023. február 2.
logo
Mi a köze a magyarságnak a türk világ egyes nyelveihez és népeihez?

Eldobott mankó

Hóvári János
2022.03.24. 08:37 2022.03.24. 11:31
Eldobott mankó

Vámbéry Ármin, a világhírű orientalista 190 éve, 1832. március 19-én született a felvidéki Szentgyörgyön, de szülővárosának mindig Dunaszerdahelyt tartotta. 2018 óta egész alakos szobra is van a városban, amely Mag Gyula­ alkotása. A városban működő, 1999-ben alakult Vámbéry Polgári Társulás lelke Hodossy Gyula­ író-költő, a Vámbéry-örökség meghatározó fenntartója. A Lilium Aurum kiadó szinte már az összes Vámbéry-kötetet kiadta, hogy azokat az új nemzedékek olvasói is kézbe vehessék.

A társulás minden évben megrendezett konferenciái fontos eseményei a magyar, a szlovák és az egész közép-európai orientalisztikának már két évtizede.
A nemzetközi tudományos világ legutóbb 2013-ban tisztelgett a neves Ázsia-kutató emléke előtt, amikor halálának századik évfordulójára emlékeztünk. A 2013. szeptember 13-án az ELTE Aula Magnájában megrendezett nemzetközi emlékkonferencia kezdeményezője a néhai Hazai György akadémikus volt, akire nem csupán Vámbéry Ármin monográfusaként, hanem turkológiai életútjának alapos ismerőjeként és továbbvivőjeként is emlékezhetünk. A budapesti tanácskozást követően került sor Ankarában a Török Nyelvtudományi Társaság rendezésében az ottani Vámbéry-konferenciára, amelyen magyar és török kutatók értékelték a nagy magyar tudós életútját. Az emlékülés plakátjait a török nagyváros minden fontosabb terén látni lehetett. A két tudományos tanácskozás előadásai megjelentek, tudományos körökben olvassák őket. De Vámbéry Ármin életútja csak szorgalmas tudósokra tartozik? Aligha!

Vámbéry a magyar nemzethez kíván szólni dolgozataival. Egy helyütt azt vallja, hogy tizenéves korában dunaszerdahelyi parasztemberek keleti örökségünkről szóló mendemondái irányították figyelmét a türk világ felé. Egész életében azt a nagy titkot próbálta felfedni: mi a köze a magyarságnak a türk világ egyes nyelveihez és népeihez? Neki nem volt elég, hogy csak régi kútfőkön elmélkedjék. Ő maga kívánt forrás lenni és összekötni a magyarság és a közép-ázsiai türkök tudományos köreit, amely utóbbiak akkor formálódtak. Útját Isztambulban az 1848–49-es magyar emigráció neves alakjai egyengették. Vámbéry elkötelezettsége a magyar forradalom és szabadságharc mellett igen mély volt: 1849-ben szemtanúja volt az orosz katonák pozsonyi bevonulásának s a magyarság megalázásának. Elfogadta a kiegyezést, de annak őszinte híve sohasem lett. A Magyar Királyság jövőjét a megerősödő oszmán–türk Kelet és a brit birodalom civilizációs egymásra találásában látta: ez Budapestet akár Béccsel szemben is erősíthette, de mindenképp védelmet nyújtott volna az orosz hódítással szemben. Az 1900-as évek elején fájó szívvel kellett tudomásul vennie, hogy tévedett, London és Szentpétervár 1907-ben megkötött szövetsége révén minden megváltozott.

Vámbéry Ármin portréja – Emile Bayard, 1863. Az oroszoktól féltette Közép-Ázsiát.

A nagy felbomlást, a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom felosztását nem érte meg, mert 1913-ban elhalálozott.

Vámbéry Ármin sánta lábával 1863–64-ben a közép-ázsiai sivatagok és félsivatagok vándora lett. Teheránból zarándokkaravánnal jutott el Khivába, Buharába és Szamarkandba, majd Herát érintésével jutott vissza a perzsa fővárosba. Tizenéves koráig mankóval járó bicebóca volt. Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy mankóját eldobja, és megtanuljon nélküle biztosan járni. Sánta dervisként több ezer kilométert járt be, s ehhez hatalmas akaraterő kellett. Ezt próbálta fiktív módon megragadni magyar–szovjet koprodukcióban egy azóta elfeledett film: A sánta dervis (1987). A két rendező, a magyar tudós életét akkor már régóta kutató Kiss József (1917–1990) és a fiatal tádzsik rendező, Valerij Ahadov (1945–) a nagy közép-ázsiai utazás eredeti helyszíneihez hasonlítható helyeken forgatta filmjét. Mozijuk visszaadja, hogy a harmincas éveiben járó Vámbérynek milyen fizikai és lelki erőpróbákon kellett átesnie a legkülönbözőbb veszélyek és veszedelmek közepette. Az alkotás a filmek XXI. századi versenyében is megállná a helyét, ha a Nemzeti Filmintézet digitalizálási programjába bekerülne.

Vámbéry Ármin 1865-ben angol nyelven tette közzé közép-ázsiai utazásának történetét. Ez akkor – s még pár évtizedig – a legalaposabb leírás volt az orosz hódítás előszobájában álló Közép-Ázsiáról. Ebből valóban meg lehetett ismerni a térség népeinek – türkméneknek, karakalpakoknak, üzbégeknek és tádzsikoknak – néprajzát, történelmét és nyelvét, de azt a despotikus kegyetlenségekkel teljes hisztérikus hangulatot is, amely Khiva, Buhara és Szamarkand világát jellemezte. 1863/64 fontos évei voltak az oroszok és az angolok között a tágabb Közép-Ázsiáért zajló nagy játszmának, a Great Game-nek. Vámbéry­ Ármin a könyvével azt próbálta elérni, hogy a brit közvélemény tegyen többet a történelem viharait átélő közép-ázsiai kánságokért és emírségekért, s akadályozza meg az orosz hódítást azzal, hogy nemzetközi védelmet nyújt nekik. A londoni politika nagyra értékelte a magyar tudós álláspontját, de valójában semmit sem tett. Az orosz hadsereg 1865-ben elfoglalta Taskentet, 1868-ban Szamarkandot, 1876-ban Kokandot. Hogy valójában London – pontosabban a Kalkuttából irányított Brit India – tudott, akart volna-e többet tenni a közép-ázsiai népekért, s azok egyáltalán nyertek volna-e valamit – bizonyos civilizációs elemeken túl – az angol támogatással, a történelmi rejtvények és rejtélyek egyike. Vámbéry fiatalon – 1849-ben – látta a Magyarországot legázoló orosz hadsereget, ettől féltette a szívéhez közel álló közép-ázsiaiakat.

A szerző történész, turkológus, diplomata

 

Borítókép: A kép illusztráció (Fotó: Pixabay)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.