Régi igazság, hogy a pszichológusok és a papok munkája nem sokban tér el. Joshua Coleman kutatópszichológus tavaly az Atlantic hasábjain írt arról, hogy munkája sok esetben gyónáshoz hasonlít. Családi elidegenedéssel foglalkozó szakemberként a legtöbbször olyan kérdéseket kapott az elmúlt időszakban, mint „Ha beteg leszek a pandémia alatt, vajon a fiam szóba áll velem négy év után? Vagy egyedül fogok meghalni?”. „Hogyan éljek tovább a fájdalommal, ha soha nem látom többé a lányom?” „Az unokáimmal nagyon közel álltunk egymáshoz, és a kialakult helyzethez semmi közük. Most azt hiszik, elhagytam őket?” Coleman szerint az idősek számára különösen nagy lelki megterhelés az elidegenedés, mivel gyászolják az elveszett kapcsolatot, és hatalmas bennük a bizonytalanság.
A Cornell Egyetem által indított projekt tanúsága szerint az amerikai családok egyharmada él úgy, hogy semmilyen kapcsolat nincs a generációk között, minden negyedik amerikai családban pedig van legalább egy olyan rokon, akitől elhidegültek. Egy amerikai felmérés szerint a kitagadott szülők jelentős része a hetven-nyolcvan éves korcsoportba tartozik. Ez az időszak pszichológusok szerint amúgy is nehéz, mivel ekkor már jelentkeznek az életet megnehezítő, az öregedéssel járó tünetek. Ha ezt pszichikai megterheléssel is súlyosbítjuk, az komoly következménnyel járhat. A felmérés szerint a nyilatkozó idősek hatvan százaléka nem tudja, miért került ilyen helyzetbe, elmondásuk szerint gyerekeik sosem közölték velük döntésük okát. Ugyanakkor a másik oldal 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ők elmondták szüleiknek a szakítás indokát. Brit kutatási eredmények is hasonlót mutatnak, az elidegenedés minden ötödik családban probléma, Ausztráliában és Kanadában a kutatók szerint „néma járvány” a családok szétesése. A szakítást túlnyomó részben a gyerekek kezdeményezik, a megkérdezett családok mindössze tíz-tizennégy százalékában tették meg az első lépést az idősek.
Az ok korábban legtöbbször valamilyen trauma volt, például szülői drog- vagy alkoholfüggőség, ami megakadályozta az elvárt szülői szerep betöltését. Ritkábban fordult elő, hogy a pénz miatt veszett össze a család, esetleg a mozaikcsaládok egyes tagjai okozták az ellenérzéseket, ám a legtöbb esetben nem derült ki a pontos indok. Az elmúlt időszakban azonban olyan társadalmi kérdések, mint a migráció, a Black Lives Matter, a pandémia és az oltás, illetve a gendermozgalom kapcsán felmerülő viták vezettek szakításhoz.
A kitagadott szülők úgy érzik, felnőtt gyerekük újraírja gyerekkora történetét, és olyan dolgokkal vádolja meg őket, amelyeket nem követtek el, illetve nem ismerik el, mit tettek értük. A felnőtt gyerekek szerint viszont szüleik nem veszik komolyan, milyen károkat okoznak bizonyos vélemények, illetve nem tartják tiszteletben az általuk felállított határokat.
– A generációs véleménykülönbségek nem most jelentek meg – mondja el Fábián Tamás pszichológus. – A hatvanas-hetvenes évek fiataljai a hippimozgalom miatt ismerték meg a feszültségeket. Magyarországon a rendszerváltás előtt ütköztek a régi és az új politikai eszmék. A kilencvenes években is ugyanez történt a politikai értékválasztás kapcsán, és valóban családok szakadhattak szét. Ezzel együtt Magyarországon nem jellemző, hogy ideológiai eltérések miatt ne láthassa a nagyszülő az unokát. Először is itthon sokkal kisebbek a távolságok, mint Amerikában, ahol megszokott, hogy a generációk egymástól több száz vagy ezer kilométerre élnek, így kapcsolattartásuk is lazább. Magyarországon szorosabb kapcsolat jellemző, így a teljes eltiltáshoz nagyobb konfliktust kellene felvállalni. Az előfordul, hogy például gyereknevelési kérdésekben eltér a generációk véleménye, például, hogy mit lehet megengedni a gyereknek, de ilyenkor sem az eltiltás szokott a megoldás lenni, hanem az, hogy napközben találkozik a nagyszülőkkel az unoka, de nem alszik ott.
Bálint Emília pszichológus családterapeuta sem találkozott praxisában az amerikai és a brit helyzethez hasonló esetekkel. Véleménye szerint az angolszász történetek esetében érdemes lenne megvizsgálni, hogy a különféle divatos társadalmi kérdésekben felmerülő véleménykülönbség előtt milyen volt a generációk kapcsolata, mert lehet, hogy a genderkérdés vagy migráció csak felület, amelyre rávetíthető egy korábbi fel nem oldott konfliktus vagy sértettség.
– A mostani szülői generáció sokkal öntudatosabb, míg a nagyszülői generáció hagyománytisztelőbb, de a véleménykülönbségnél fontosabbnak kellene lennie a nagyszülő-unoka kapcsolatnak – teszi hozzá a szakember.
Az öntudatot bizonyítja, hogy számos, a szülők döntését támogató Facebook-csoport jött már létre, ahol a húszas-harmincas-negyvenes szülők egymásnak tapsolva igazolják a kitagadást.
A legfőbb okok, hogy a #blacklivesmatter-, a #metoo- és a gendertémában a millenniumi szülők nem úgy nevelik saját gyerekeiket, mint ahogy őket a boomer vagy X generáció. További egyet nem értésre adhatnak okot a vírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek, illetve az oltás kérdése.
Tény, hogy a XXI. században és különösen a pandémia nyomán előtérbe került a mentális egészség, így egyre több szó esik a mérgező vagy bántalmazó családi és baráti kapcsolatokról. Ez párosul a szabadság és az önálló döntés lehetőségével, amelyek miatt a jelenlegi szülői generáció felhatalmazva érzi magát, hogy saját, illetve véleménye szerint gyerekei mentális egészsége érdekében megszakítsa a kapcsolatot. Pszichológusok szerint azonban valójában arról van szó, hogy rohanó világunkban egyszerűbb kilépni a kellemetlen helyzetből, semmint kezelni azt. A döntés már csak azért is furcsa, mert a woke ideológia lényege, hogy mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van. Ennek értelmében az lenne logikus, hogy a millenniumi szülők arra nevelik a Z és az alfa-generációt, hogy a nagyszülők egy másik korban szocializálódtak, így nem kell velük egyetérteni, de el kell őket tudni fogadni. Fábián Tamás szerint valódi az ellentmondás a nagyszülőkön számonkért progresszív gondolkodás és a szülők cselekedetei között, de a hétköznapi életben ezeken a logikai ellentéteken könnyen túllépnek.
A probléma, hogy ezáltal a Z és az alfa-generációt a millenniumiak egyrészt megfosztják a választás lehetőségétől, hogy maguk dönthessék el, milyen értékeket tartanak magukénak, másrészt – ha addig szoros volt a kapcsolat – legalább olyan komoly érzelmi megterhelést okoznak nekik, mint a nagyszülőknek.
Az elidegenedés visszafordítására jelenleg nem tudnak hatékony módszert javasolni a szakemberek. Amerikai és brit pszichológusok szerint a nagyszülők továbbra is próbáljanak meg üzeneteket és ajándékokat küldeni, ne bántódjanak meg, ha nem kapnak választ, inkább reménykedjenek, hogy gyerekük egyszer meggondolja magát. Fábián Tamás szerint általában mindkét oldalon hiányzik a megfelelő érzelmi intelligencia a helyzet kezeléséhez, ezért a kapcsolat újraépítésében az első lépés valójában a helyzet szőnyeg alá söprése szokott lenni. Bizonyos idő után mindkét fél úgy tesz, mintha nem is lett volna mosolyszünet. A kérdés, hogy a nagyszülők ki tudják-e várni ezt az időt, vagy az érzelmi megterhelés a fizikális gyengüléssel karöltve végképp megteszi a hatását.
Borítókép: A Pride-mozgalom színeire festett strandfigyelő torony a kaliforniai Long Beachen. Eltérő nézőpontok (Fotó: Europress/AFP)
