Portyázók

Mostanában sokat foglalkoztatja a közvéleményt a határvédelem kérdése – érthető okokból. A mindennapi híreket már évek óta átszövik a kerítés­ mentéről érkezett tudósítások: mennyi határsértő próbálkozott illegálisan s nemegyszer erőszakosan bejutni hazánk területére, mennyit tartóztattak fel a fegyveres erők, és milyen új technikai eszközöket vetettek be a feladat végrehajtására.

Forrás: a szerző gyűjteménye

A korábbi hét határőrkerület és a határbiztosító alakulatok bázisán nyolc határvadászdandár-parancsnokságot, alárendeltségükben 1940-ig összesen 34 határvadász-zászlóaljat hoztak létre. A csapattestek a határközeli helyőrségekben kaptak elhelyezést.

Az elgondolás lényege az volt, hogy az államhatár védelmével, biztosításával, őrizetével és ellenőrzésével összefüggő kettős – katonai és rendvédelmi – feladatrendszer kizárólag a honvédség kötelékébe tartozó, különleges rendeltetésű szervezetre háruljon. E kívánalomnak megfelelt a zászlóaljak felépítése is, miszerint az úgynevezett csapatrészre és határszolgálatos részre tagolódott. A csapatrész mind szerkezetét, mind létszámát tekintve hasonlított egy korabeli gyalogzászlóaljhoz, amennyiben valamely frekventált határszakaszon lévő, magasállományú zászlóaljról volt szó. Három határvadászszázadának gyalogsági tűztámogatását egy géppuskásszázad biztosította, zászlóaljközvetlenként egy-egy aknavető-, páncéltörő ágyús, árkász- és távbeszélőszakaszt is kapott. Eltérő volt a gyalogzászlóaljakhoz képest, hogy a saját tüzérségi fedezet érdekében rendelkeztek egy négylöveges hegyiágyús üteggel, a nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljak pedig egy kerékpárosszázaddal is. Gépesítésük az egy parancsnoki személygépkocsit leszámítva teljesen hiányzott, ugyanakkor jelentős tűzerejű csapattesteknek számítottak, amelyek a kijelölt határvédelmi körletben, illetve a határövezetben a nem túl nagy távolságok okán viszonylag gyorsan alkalmazhatók voltak. A határvadász-zászlóalj harcvezetési és gazdászat-közigazgatási szempontból önálló egységet képezett, a hadműveleti irányítást az illetékes hadtestparancsnokság gyakorolta a közvetlen elöljárónak számító határvadászdandár-parancsnokságon keresztül.

A zászlóaljak határszolgálatos részét a határvadászőrsök jelentették, amelyek összehangolt irányítására minden zászlóaljnál legalább egy, szükség esetén több portyázó századparancsnokságot hoztak létre. A békében 16–20 fős őrsök közvetlenül a határ közelében helyezkedtek el, önállóan működtek, parancsnokuk általában hivatásos altiszt, bizonyos esetekben tartalékos vagy hivatásos tiszt volt. Minden őrsre rendszeresítettek egy nyomozó tiszthelyettest, aki elsősorban a határőrizettel összefüggő ügyekben végzett felderítést, de az elöljáró seregtest-parancsnokság I. b. (hírszerző- és kémelhárító) osztályával együttműködve a határvédelemmel kapcsolatosan is gyűjthetett információt akár személyesen, akár a határ mindkét oldaláról beszervezett bizalmi egyének segítségével. Határőrizeti kérdésekben szakmai elöljáró a HM 19. (határőrizeti) osztálya volt, amely a Honvéd Vezérkar főnöke útján érintkezett a csapatokkal. Amennyiben a konkrét ügy megkívánta, az operativitás és a hatékonyság érdekében a határvadász erők együttműködtek a határközeli csendőrőrsökkel, a rendőrség határvidéki és határszéli kirendeltségeivel, a pénzügyőrséggel és a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatósággal is.

A terület-visszacsatolások nyomán és az adott határszakasz kritikus mivoltának megfelelően 1943 őszéig többször is átszervezték a határvadász-alakulatokat. Ahol „baráti” országokkal érintkeztünk – ilyen volt a Német Birodalommal, Szlovákiával vagy Horvátországgal közös határ –, ott csak határvadász portyázó osztályok működtek, amelyeket úgy hoztak létre, hogy a korábbi határvadász-zászlóaljak határszolgálatos részét leválasztották a csapatrészről, így az új osztályparancsnokságok alárendeltségé­ben csak a portyázó századparancsnokságok és a hozzájuk tartozó határvadászőrsök maradtak, amelyek immár kizárólag határőrizeti feladatokat láttak el. A Románia területébe zsákszerűen benyúló, 1940-ben visszacsatolt terület határa mentén és a terrorcselekmények sújtotta Délvidéken a portyázó osztályok és a határvadász-zászlóaljak kombinációját alkalmazták. A szovjetek közelsége miatt, továbbá a háború előrehaladásával a partizánveszélynek egyre inkább kitett Kárpátalján a hegyifelszerelésű, rahói 3. határvadász-zászlóalj hadiállományra feltöltve látta el a szolgálatot. Ugyanez vonatkozott az újvidéki 16. határvadász-zászlóaljra, de a zentai 55. határvadász portyázó osztály őrsei is megerősített létszámú legénységgel vigyázták a dél-bácskai Tisza mentét.

Ahogy a front közeledett hazánk határaihoz, úgy változott meg a határvadászcsapatok élete is. Noha a magyar–román határszakaszon 1940–1944 között számos határincidensre volt példa, ezek zöme a belső erdélyi területeken történt. Ezért az Alföldön szolgálatot teljesítő makói 20. és gyulai 31. határvadász-zászlóaljakat mozgósították, és 1944 májusában a Kárpátokban harcoló magyar 1. hadsereg kötelékébe osztva a harctérre küldték. Portyázó századaik őrsei visszamaradva tovább őrizték a Kötegyán és Kübekháza között húzódó határt. Amikor a harcok elérték Magyarország területét, a határvonalról visszavonták az őrsök állományát, határvadászaikat harcoló alakulatokba osztották be.

A legtöbb portyázó osztályból 1944 augusztusában határvadász-zászlóaljakat szerveztek, amelyek testvéralakulataikkal együtt részt vettek a honi terület védelmében – s ugyanúgy felmorzsolódtak, miként a honvédség többi alakulatai.

Noha jelen sorok írója nem a mai katonai szakkérdésekkel foglalkozik, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy jelenleg is szükség lenne olyan század- vagy akár zászlóaljharccsoport-erőben tevékenykedni képes, kifejezetten a határvédelmi feladatra specializálódott fegyveres erőre, amely mozgékonysága, nagy tűzereje és páncélozottsága révén képes lehet azonnali, hatékony fellépésre. Az 1990-es évek elején, az akkor még létező BM Határőrség keretében megalakított akció-, később határvadászszázadok hasonló feladattal születtek meg – életre hívásukat a délszláv háború kellőképpen indokolta.

A szerző hadtörténész

Borítókép: Határvadászjárőr a Prut völgyében, Galícia, 1941. június (Forrás: a szerző gyűjteménye)