A 7,5 milliós Hongkongban található a világ egyik legdrágább ingatlanpiaca, s ennek következtében itt a legkevésbé megengedhető az átlagember számára a nyugati mércével még elfogadható lakhatás. A szegények számára pedig egyenesen pokol az élet: több mint 220 ezren kényszerülnek mintegy 110 ezer, börtöncellányi vagy annál is kisebb méretű, patkányoktól, csótányoktól, szúnyogoktól és poloskáktól hemzsegő, bűzös kalitkákban tengetni az életüket. Ez az embermennyiség pedig három százaléka Hongkong összlakosságának.
Már évek óta telekhiánnyal magyarázza a hongkongi hatóság a lakáskrízist, ám minduntalan fellángol a vita arról, hogy nem kellene-e a más célra használt közterületi és az ingatlanfejlesztők által felhalmozott földterületek közül néhányat felszabadítani. A város teljes, 1100 négyzetkilométernyi területének mintegy 25 százaléka van csak beépítve. A maradék többnyire viszonylag természetes állapotban van, azaz parkok vagy védett területek. Hongkongban átlag több mint hat évet kell várni, mire valaki állami bérlakáshoz juthat, s a számtalan igénylő között sorban álló, szegénységben élő dolgozók nem tehetnek mást, mint hogy régi lakások felosztott „egységeiben” várakozzanak ágyrajáróként vagy „ketrectársbérlőként”. Kína illetékes hivatala legutóbb 2049-et – a Kínai Népköztársaság megalakulásának századik évfordulóját – tűzte ki határidőként, hogy megszabaduljanak az áldatlan állapottól. Ahogy emelkednek az ingatlanárak, a fejlesztők kisebb és kisebb lakásokat alakítanak ki felhőkarcoló méretű lakóházaikban, hogy elvben az alacsony jövedelműek is meg tudják fizetni.
Ezek a 24 négyzetméter körüli, úgynevezett nanolakások állítólag még elfogadható opciót jelentenek leendő lakóiknak, bár több millió hongkongi dollárt kell értük fizetni – egy négyzetméter ára több mint kétszázezer dollár (1 hongkongi dollár ötven forint) – ecseteli a helyzetet a South China Morning Post című hongkongi napilap. Az elmúlt évtizedben 8500 ilyen lakás épült, s luxusnak számítanak azokhoz a másfél négyzetméteres kuckókhoz képest, amelyekben csak egy, minimális holmival rendelkező, fekvő ember számára van hely. Az új építésű nanolakásokban a szűkös hálószobán kívül helyet kap egy csöppnyi konyha is. E lakások hetven százalékában még van egy parányi, ablaktalan mosdó is vécével és zuhanyozóval. A felosztott lakóterek viszont többnyire régi, lerobbant, magántulajdonú házakban találhatók. Az egységek 82 százalékát több mint ötvenéves épületekben alakították ki; némelyikben van vécé és konyha is, de sok helyen közös használatú főzőhelyet és mosdókat hoztak létre az egyes szinteken. Ablaknak nem mindenhol örülhetnek a lakók.
Ám vannak ennél is kisebb vackok, például 1,3 négyzetméteres ketrecotthonok, ezeknek körben futó drótrács képezi a „falát”. Gyakran hármasával egymás fölött helyezik el őket padlótól a mennyezetig, csak egyetlen ágy fér el bennük egy emberrel, ám általában emeletes ágyat szuszakolnak be a párok számára. Előfordul, hogy néhány ilyen „lakásokat” kínáló házba több mint egy tucat ketrecet zsúfolnak össze, egyetlen közös mosdóval és konyhával. Hasonló megoldás az ágykonténer, amelynek alapterülete nem sokkal nagyobb egy pingpongasztalénál, s éppen csak elfér benne egy matrac és néhány személyes holmi. Úgy néznek ki, mintha faládák lennének, ezért is becézik őket koporsónak. A lakók leginkább arra panaszkodnak, hogy a havi háromezer hongkongi dollár bérért cserébe embertelen körülményeket kapnak, amelyek aláássák fizikai és mentális egészségüket. És akkor még nem beszéltünk az akadozó áramellátásról, a nem túl jó közbiztonságról, a berendezések tűzveszélyességéről és a menekülőutak hiányáról. Örülhet viszont az, aki gardróbszoba méretű, 3,5 négyzetméteres területen terpeszkedhet; ezeket a „lakásokat” eredetileg tágasabb bérlakások nagyobb alapterületű szobáiban alakították ki, de a lakók itt is közösségi konyhán és mosdón osztozkodnak. A felosztott egységekben gyakran annyi személyes holmit halmoznak fel, hogy a lakó nem tudja teljesen kinyújtani a karját, illetve ágyában nem tud kinyújtózva feküdni. 2017-es felmérés szerint egy személyre átlagban 4,65 négyzetméter jut lakóegységében, de nagyjából ekkora életteret mondhat magáénak egy közös hálóteremben raboskodó fogvatartott is. Egy maximálisan biztonságos magánzárkában pedig nem kevesebb, mint hét négyzetméternyi „luxuscella” ura lehet az elítélt. S hogy kik laknak ilyen körülmények között? Alacsony keresetű, egyedülálló férfiak és nők, aki már eleve magányosak voltak vagy elváltak, vagy hajdan szebb napokat megélő, de a lakásbérleti díjak rohamos növekedése miatt életszínvonalukat fokozatosan lejjebb adni kénytelen emberek, köztük házastársak. Az elvált nők magukkal viszik gyermekeiket, sőt beszuszakolják még a nagymamát is. Egy régvolt, eredetileg sem nagy bérlakásban ma már átlagban negyvenen laknak szinte szó szerint zsebkendőnyi parcellákon.
Ha négyzetméterre számoljuk, a város legszegényebb lakosai ugyanannyi vagy még több bért fizetnek, mint a normál magánlakások bérlői. Az idei áprilisi statisztikák szerint a 31,6 négyzetméter alatti magánlakások bérleti díja 280 és 370 hongkongi dollár között mozgott négyzetméterenként, függően a lakás városbeli elhelyezkedésétől. A felosztott kutricák havi átlagos bérleti díja 390 dollár volt négyzetméterenként. A mikrotársbérletek lakói 2020-ban havi 15 ezer hongkongi dolláros átlagkeresetük egyharmadát költik lakbérre, miközben a „normál” háztartások átlagjövedelme 33 ezer dollár volt. A bérlők védelmében a kormány tavaly júliusban lakbér-felügyeleti törvénytervezetet dolgozott ki, amelyet idén januárban a helyi törvényhozás el is fogadott. A jogszabály többek között korlátozza a lakbéremelés mértékét a lakásbérleti szerződés megújításakor.
Borítókép: A felosztott lakótérben a WC, a fürdő és a főzés egy térben van. Az ablak luxusnak számítana (Fotó: Getty Images)
