A 7,5 milliós Hongkongban található a világ egyik legdrágább ingatlanpiaca, s ennek következtében itt a legkevésbé megengedhető az átlagember számára a nyugati mércével még elfogadható lakhatás. A szegények számára pedig egyenesen pokol az élet: több mint 220 ezren kényszerülnek mintegy 110 ezer, börtöncellányi vagy annál is kisebb méretű, patkányoktól, csótányoktól, szúnyogoktól és poloskáktól hemzsegő, bűzös kalitkákban tengetni az életüket. Ez az embermennyiség pedig három százaléka Hongkong összlakosságának.
Már évek óta telekhiánnyal magyarázza a hongkongi hatóság a lakáskrízist, ám minduntalan fellángol a vita arról, hogy nem kellene-e a más célra használt közterületi és az ingatlanfejlesztők által felhalmozott földterületek közül néhányat felszabadítani. A város teljes, 1100 négyzetkilométernyi területének mintegy 25 százaléka van csak beépítve. A maradék többnyire viszonylag természetes állapotban van, azaz parkok vagy védett területek. Hongkongban átlag több mint hat évet kell várni, mire valaki állami bérlakáshoz juthat, s a számtalan igénylő között sorban álló, szegénységben élő dolgozók nem tehetnek mást, mint hogy régi lakások felosztott „egységeiben” várakozzanak ágyrajáróként vagy „ketrectársbérlőként”. Kína illetékes hivatala legutóbb 2049-et – a Kínai Népköztársaság megalakulásának századik évfordulóját – tűzte ki határidőként, hogy megszabaduljanak az áldatlan állapottól. Ahogy emelkednek az ingatlanárak, a fejlesztők kisebb és kisebb lakásokat alakítanak ki felhőkarcoló méretű lakóházaikban, hogy elvben az alacsony jövedelműek is meg tudják fizetni.
Ezek a 24 négyzetméter körüli, úgynevezett nanolakások állítólag még elfogadható opciót jelentenek leendő lakóiknak, bár több millió hongkongi dollárt kell értük fizetni – egy négyzetméter ára több mint kétszázezer dollár (1 hongkongi dollár ötven forint) – ecseteli a helyzetet a South China Morning Post című hongkongi napilap. Az elmúlt évtizedben 8500 ilyen lakás épült, s luxusnak számítanak azokhoz a másfél négyzetméteres kuckókhoz képest, amelyekben csak egy, minimális holmival rendelkező, fekvő ember számára van hely. Az új építésű nanolakásokban a szűkös hálószobán kívül helyet kap egy csöppnyi konyha is. E lakások hetven százalékában még van egy parányi, ablaktalan mosdó is vécével és zuhanyozóval. A felosztott lakóterek viszont többnyire régi, lerobbant, magántulajdonú házakban találhatók. Az egységek 82 százalékát több mint ötvenéves épületekben alakították ki; némelyikben van vécé és konyha is, de sok helyen közös használatú főzőhelyet és mosdókat hoztak létre az egyes szinteken. Ablaknak nem mindenhol örülhetnek a lakók.