Burgenlandi anziksz, német diftongusok

Jó tízéves történet ez már a magyar–osztrák határ túlsó oldaláról.

Az őshonos magyarság mára zömmel négy burgenlandi településre szorult vissza: Felsőpulyára, Felsőőrre, Alsóőrre és Őriszigetre (mint Vasvörösvár településrészére). De a mostani burgenlandi helyhatósági választások után állt elő először az a helyzet: még az itt megválasztott „legmagyarabb” polgármester is csak ígéri, hogy megtanulja anyanyelvünket. Az Alsóőrön (Unterwart) az Osztrák Néppárt (ÖVP) színeiben befutott Hannes Nemeth nyilatkozatában azt vállalta, két év alatt elsajátítja a felerészben magyarok lakta falu többségi nyelvét. Szabo Alfred alpolgármester pedig arról beszélt, próbáltak magyar önkormányzati képviselőket állítani, de nem teljesült a várakozásuk. A teljes képhez hozzátartozik, hogy noha Nemethnek – aki pártja képviselőjeként az ausztriai Magyar Népcsoporttanácsnak is tagja – ez az első polgármesteri győzelme, valójában már több mint fél éve átvette a 967 lelket számláló Alsóőr irányítását. Ekkor mondott le a magyar beszédbe ugyan német kifejezéseket keverő, de nyelvünket összességében jól beszélő Liszt Klára polgármester, és adta át a helyet utódjának. – A választási rendszer lehetőséget ad arra, hogy azok az (al)polgármesterek, akik nem terveznek elindulni a soron következő választásokon, általában néhány hónappal korábban visszaadják megbízatásukat, hogy pártjuk majdani polgármesterjelöltje közgyűlési döntéssel a helyükre léphessen, és „be tudja magát dolgozni” a hivatalba – tájékoztat Bognár László, az Osztrák Rádió burgenlandi magyar adásának munkatársa.

A nemzetiségi médiaszolgáltatás mellett a nyelvi megmaradásnak Burgenlandban is adottak az olyan fórumai, mint az anyanyelven művelődés lehetősége.

Százak tanulhatnak magyarul az iskolában, ez Alsóőr mellett talán Őriszigeten (Siget in der Wart) a legelterjedtebb. Az idén harmincéves Felsőőri (Oberwart) Kétnyelvű Gimnáziumnak pedig éppen az célja, hogy a német – és a ma már egész Európában szinte kötelező angol – mellett valamely kisebbségi népcsoport anyanyelvét, a magyart vagy a horvátot is érettségiszinten sajátítsák el a diá­kok. (Ne feledkezzünk el a magyaroknál legalább háromszor népesebb őrvidéki horvátokról sem; a Csákányik felmenői is közülük valók…) Két nyelven tanulják a főtárgyakat ebben az iskolában. Más kérdés, hogy a 7700 fős kisvárosba nemcsak az őshonos magyarság gyerekei járnak be, hanem Szombathely környékéről is sokan, elvégre a vasi megyeszékhely onnan olyan messze esik nagyjából, mint Vác Budapesttől. Ne ítéljünk elhamarkodottan! A mai Európában – nyugati határszélünkön pedig különösen – érthető, hogy sokan a mi fiaink-lányaink közül is tökéletesen meg akarnak tanulni németül, az EU egyik vezető nyelvén, és kihasználják erre a szó szerint útjukba eső lehetőségeket is. Jó hír, hogy eközben a magyarról sem feledkeznek meg (átjárhatnának elvégre tisztán osztrák iskolába is…)

A dél-burgenlandi térség egyébként egészen a vasfüggönyig Szombathely vonzáskörzete volt, akkor is, amikor egy fiatal eberaui nő – e sorok írójának nagyanyja – hozzáment egy, éppen a vasi székhelyen szolgálatot teljesítő magyarhoz. Legfeljebb azt akkor még nem hívták Európai Unió­nak vagy schengeni övezetnek. Ma úgy járunk át farmert, bermudát „shoppingolni” a parndorfi outletbe (!), hogy nem tudjuk, Fényes Elek százhetven éve még azt tartotta fontosnak leszögezni erről az amúgy horvát faluról, a későbbi Pándorfalváról: „az uraság (ti. uradalom) igen szép és sok birkát tenyésztet…”