Pablo Escobar 26 éve halott. A ’70–80-as évek drogbárója azonban még mindig kísért: öröksége gondot okoz Kolumbiának. Nem a kábítószer-csempészetre gondolunk, hanem a vízilovakra…
Az igaz, hogy Escobar ezrek haláláért felelős, tonnaszámra juttatott be kábítószert az Egyesült Államokba, amelyből hihetetlen vagyont halmozott fel, de nagy állatbarát volt. Még a nyolcvanas évek elején a kolumbiai Medellíntől 165 kilométerre északnyugatra fekvő háromezer hektáros birtokán, az Hacienda Nápolesen kétezer fajból álló magánállatkertet hozott létre. Szerte a világból érkeztek a Magdalena folyó völgyébe az egzotikus állatok, jobb sorsuk volt, mint gondozóiknak. A beszerzések során négy nílusi víziló is érkezett Kolumbiába, egy hím és három nőstény, amelyeket különös becsben tartott az állataiban gyönyörködő gazda. Azonban Pablo Escobar 1993-ban kilehelte lelkét az amerikai hírszerzők és a kolumbiai katonák együttműködésének jóvoltából. Emberei már a főnök menekülésének időszakában szétszéledtek, de azért mindenki fogott valami emléket távozásakor.
A vízilovak senkinek sem kellettek. A egész Escobar-vagyon, így az hacienda is az államra szállt, az állatkert kapuit pedig megnyitották a nagyközönség előtt. Talán nem volt akkora fegyelem az állatgondozók közt, mint korábban, ugyanis 2006-ban többen jelezték, hogy vízilovakat láttak a Magdalena folyó partján, messze a hajdanvolt Escobar-birtoktól. Pár évre rá fordult elő, hogy az egyik Afrikából érkezett Hippopotamust, a Pepe nevűt lelőtték, miután feldúlta egy paraszt zöldségeskertjét. A környezetvédők azonban kierőszakolták a törvényt a bogotái parlamentből, mely szerint Kolumbiában tilos bármilyen egzotikus állat kilövése. Ha valaki nem tartja be, pénz- és börtönbüntetésre számíthat. Így kaptak a vízilovak védelmet egyetlen ellenségüktől, az embertől.
A vízilovak, köszönik, jól vannak, szaporodnak, jelenleg a számuk 70–80 között van, húsz-harminc év múlva úgy négyszáz legelészik majd a térségben, ami azért már jelentős állomány.
A természetben nincs ellenségük, ha összetűzésbe kerülnek például egy kajmánnal, egyetlen harapással elpusztítják. Az afrikainál kellemesebb és viszonylag állandó hőmérsékletű Kolumbiában még nagyobbra híznak, mint elődeik, amelyek úgy 1500 kilogrammosak. Eldagonyáznak, ha megéheznek, bekapják azt a hetven kiló füvet, amely számukra a napi táplálékot jelenti. Mintha fűnyíróval mentek volna végig az adott területen.
