Víziló-paradicsom

Pablo Escobar 26 éve halott. A ’70–80-as évek drogbárója azonban még mindig kísért: öröksége gondot okoz Kolumbiának.

Escobar farmjáról származó példány fogászati kezelése a medellíni állatkertben Fotó: Albeiro Lopera Forrás: Reuters

Pablo Escobar 26 éve halott. A ’70–80-as évek drogbárója azonban még mindig kísért: öröksége gondot okoz Kolumbiának. Nem a kábítószer-csempészetre gondolunk, hanem a vízilovakra…

Az igaz, hogy Escobar ezrek haláláért felelős, tonnaszámra juttatott be kábítószert az Egyesült Államokba, amelyből hihetetlen vagyont halmozott fel, de nagy állatbarát volt. Még a nyolcvanas évek elején a kolumbiai Medellíntől 165 kilométerre északnyugatra fekvő háromezer hektáros birtokán, az Hacienda Nápolesen kétezer fajból álló magánállatkertet hozott létre. Szerte a világból érkeztek a Magdalena folyó völgyébe az egzotikus állatok, jobb sorsuk volt, mint gondozóiknak. A beszerzések során négy nílusi víziló is érkezett Kolumbiába, egy hím és három nőstény, amelyeket különös becsben tartott az állataiban gyönyörködő gazda. Azonban Pablo Escobar 1993-ban kilehelte lelkét az amerikai hírszerzők és a kolumbiai katonák együttműködésének jóvoltából. Emberei már a főnök menekülésének időszakában szétszéledtek, de azért mindenki fogott valami emléket távozásakor.

A vízilovak senkinek sem kellettek. A egész Escobar-vagyon, így az hacienda is az államra szállt, az állatkert kapuit pedig megnyitották a nagyközönség előtt. Talán nem volt akkora fegyelem az állatgondozók közt, mint korábban, ugyanis 2006-ban többen jelezték, hogy vízilovakat láttak a Magdalena folyó partján, messze a hajdanvolt Escobar-birtoktól. Pár évre rá fordult elő, hogy az egyik Afrikából érkezett Hippopotamust, a Pepe nevűt lelőtték, miután feldúlta egy paraszt zöldségeskertjét. A környezetvédők azonban kierőszakolták a törvényt a bogotái parlamentből, mely szerint Kolumbiában tilos bármilyen egzotikus állat kilövése. Ha valaki nem tartja be, pénz- és börtönbüntetésre számíthat. Így kaptak a vízilovak védelmet egyetlen ellenségüktől, az embertől.

A vízilovak, köszönik, jól vannak, szaporodnak, jelenleg a számuk 70–80 között van, húsz-harminc év múlva úgy négyszáz legelészik majd a térségben, ami azért már jelentős állomány.

A természetben nincs ellenségük, ha összetűzésbe kerülnek például egy kajmánnal, egyetlen harapással elpusztítják. Az afrikainál kellemesebb és viszonylag állandó hőmérsékletű Kolumbiában még nagyobbra híznak, mint elődeik, amelyek úgy 1500 kilogrammosak. Eldagonyáznak, ha megéheznek, bekapják azt a hetven kiló füvet, amely számukra a napi táplálékot jelenti. Mintha fűnyíróval mentek volna végig az adott területen.

Escobar farmjáról származó példány fogászati kezelése a medellíni állatkertben
Fotó: Reuters

„Olyan faj jelent meg a Magdalena-völgyben, amely korábban nem volt ott. Jól alkalmazkodott az új hazához, gondtalanul, valóságos paradicsomban él – magyarázta a Semana című kolumbiai hetilapnak German Jimenez, a bogotái egyetem biológusprofesszora, a természetvédelmi terület tudományos tanácsadója. – A helyi biodiverzitáson azonban hatalmas étvágyával már nyomot hagy, mivel mindenevő, például a térségben élő lamantinok vagy más néven manátuszok (tengeri tehenek) a kihalás szélére sodródtak.”

Kolumbiában eddig nem jegyeztek fel olyan esetet, hogy víziló emberre támadt volna, miközben Afrikában ilyen előfordul. Védi területét, ha feldühítik, akár 25-30 kilométeres sebességgel is képes szaladni, nagy testével ilyenkor mindenen átgázol.

Szerte a világból számos tudós érkezett Kolumbiának erre a vidékére csak azért, hogy az új honfoglalókat tanulmányozza, de ők sem tudnak kielégítő választ adni a kérdésre: mi legyen a vízilovak sorsa? Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a jelenlegi védett területekről továbbvándoroljanak. Még a túlszaporodást sem szabad korlátozni. Küldjük vissza őket Afrikába! – álltak elő az ötlettel azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mibe kerülne egy ekkora logisztikai hadművelet. Marad az ivartalanítás, de az is drága: gyógyszerekkel 5500 euróba kerülne egy példány sterilizálása, ráadásul ugyanannak a vízilónak többször be kellene adni az injekciót, ami ugyancsak bonyolult feladat.

Még van egy kis idő, hogy Kolumbiában megleljék a megoldást. A tudósok attól tartanak, egyszer majd Escobar-féle radikális válasz születik: kiirtják az egész vízilónépességet.