Nem is hegy a Gellért. Ha nagyon szigorúan vesszük, mert csak háromszáz métertől járna ez a titulus. A lexikonok szerint pedig mindössze 130 (vagy 139) méter magas dolomit sziklatömb kiemelkedés a Duna szintjétől, amely a tektonikus mozgások révén a pleisztocénben keletkezett. (Amikor mászok föl rá, akkor szívesebben számolom a tengerszint feletti méretét, az ugyanis 235 méter.) Na de engedékeny a tudomány, a meredek sziklaszirt miatt mégiscsak lehet hegy a besorolása. Erre is szoktam gondolni, amikor caplatok fel, van azért sportértéke a gyaloglásnak. Eszembe jutnak a kisiskoláskori kiruccanások, amikor hatalmas, sötét, sejtelmes rengetegnek láttam. Volt egy kis bódé, lent az aljánál, ahol lehetett perecet, Bambit, kocka alakú Inota szeletet, hosszúkás Sport csokit, töltött Melódiát meg persze vattacukrot kapni. Aztán néhány lépésnyivel feljebb már indiánokká is váltunk társaimmal, a száraz faág tomahawk lett a kezemben, s zsebemben gyűltek a fontos kavicsok, elvegyülve a trafikban vásárolt műanyag cowboy játékfigurával, annak lovával, puskájával – garantáltan színezett, fröccsöntött kisipari termékkel.

Szeretek most is fel-felnyargalni erre a hegyre. Gyakorta turistacsoportok között, mint afféle kakukktojás. Lenézek velük a tényleg ezüstösen csillogva kanyarodó folyóra, bámulom Pestet, keresem szememmel az ismerős háztetőket. Ott az Anker homlokzata, a Keleti pályaudvar, a bazilika, meg a Gábriel arkangyal a Hősök terén, az oszlop tetején! Néha ujjongva szólnék a zihálva ámuló turistákhoz, ez az én szülővárosom, képzeljétek! Itt sétáltam kiskamaszként félájult szerelemben egy ábrándosan sápadt, szép arcú lánnyal, akinek amikor meg akartam fogni a kezét, majd kiugrott a szívem, annyira izgultam. (Nem is fogtam meg.)
Olykor önkéntes csőszként felkapok egy-egy eldobott hulladékot, s elviszem a szeméttartóig. Terveztem, hogy hígítót is veszek, s letisztítom az ismeretterjesztő fatáblát, amelyről én is sok érdekeset tudtam meg a Gellért-hegyről. Például azt, hogy van itt sajmeggyes karsztbokorerdő. És a védett fajok közül: árlevelű len, budai nyúlfarkfű, Sadler-imola, sárga kövirózsa meg vetővirág. A közben lemosott fatábláról megtudom, hogy botanikailag legjelentősebb a csikófark, a sárgás habszegfű (utóbbinak ez az egyetlen területe!). És van itt tölgy, kőris (ez szinte rokon, hiszen a pesti körutakra is kőris került szívóssága miatt, gyertyán, akác, ostorménfa. Mintha egy Móricz-novella motívumkészletéből lenne, de sejtelmesek a magyal, a fagyal, a gyepűrózsa, a sóskaborbolya és a Weöres-verssel megdicsőült galagonya.