Vita a Duna-parti Sofitel szálloda újjáépítéséről

Két bántó pont a budapesti Duna-parton, a Sofitel és az InterContinental. Látványuk elnyomta a Duna-part hangulatát meghatározó századfordulós épületek által közvetített korszellemet, és egy másiknak adott helyett, a szocializmusnak. A Sofitel most megújul, és egy tetőbárral lesz magasabb.

Építészeti vita

Az átépítésre vonatkozó ellenérvek mellett sok minden szól, de világörökségnek mégiscsak „azon kiemelkedő helyszínek tekinthetők, amelyek az egész emberiség számára egyedi jelentőséggel bírnak”. A Sofitel a maga alig negyven évével a mi magyar múltunkra, identitásunkra emlékeztet. Nem mindegy, hol és mit mutatunk meg magunkból a világnak, és mi az, amire büszkék vagyunk. A Kádár-korszakra nem vagyunk büszkék. Szeretnénk elfelejteni, mégis van, amit igenis meg kell őriznünk a jövő számára, de ezt az ország bármely pontján bármely Kádár-korszakra emlékeztető kiemelkedő épület esetében megtehetnénk, nem pedig a fő attrakciónak számító világörökségi részen.

Persze lehetett volna szó egyszerű homlokzatfelújításról is, de a projekt kiemelt beruházássá vált, ami lehetőséget adott a módosításokra, és hát felmentést is adott bizonyos hatósági előírások alól. Így valósulhatott meg, hogy növelték a párkánymagasságot, és az épületre ráhúznak még egy komplett szintet. Mivel a nyilvánosság számára csak most, a bontással egyidejűleg tettek közzé építészeti szemmel nézve is igencsak vázlatos látványképeket, amelyekből nem derülnek ki egyértelműen a minták, anyagok, részletek – ezzel mondjuk elkerülhető lett volna a mostani felzúdulás –, egy teljesen új arculatot látunk. Ez a nem túl merész homlokzat első ránézésre bármely középületre könnyedén ráilleszthetőnek tűnik, de legalább nem tűnik rosszabbnak a Duna Aréna bádog hullámtömegénél, pedig aztán az is szép reményekkel indult. Nem világos, hogy a buborékfólia jellegű kinézet hogyan fog megvalósulni, térhatású is lesz-e, vagy csak szitanyomott (esetleg végül egy szimpla matrica az üveg síkjára ragasztva), hogyan fog csatlakozni a megszűnő zárterkélyek kiugró födémeihez, esetleg azokat is visszabontják-e, az árnyékolást hogyan oldják meg például a panorámabár esetében. Várhatóan a közeljövőben adnak további felvilágosítást a felújítás részleteiről, a magyar felelős tervező a Bánáti + Hartvig építésziroda együttműködve a futurisztikus munkáiról ismert Asymptote Architecture-rel.

A Sofitel hotel átépítés alatt. Fotó: Bach Máté

Az eddig látottak alapján egyelőre nem úgy tűnik, mintha a szomszédban álló, világsztár vendégekkel büszkélkedő Gresham-palotának nagyon félnie kellene a konkurenciától, pedig az összes lehetőség adott volt a Sofitel számára is. A kiemelt beruházás keretében talán azon is érdemes lett volna elgondolkodni, hogy az épület helyén álló, Hild József által tervezett klasszicista Lloyd-palotát építik vissza akár valamilyen modern kiegészítéssel (persze ez esetben nehezen lehetett volna 365 szobát elhelyezni az épületben). A portikuszos épület a maga korában a főváros legszebb klasszicista palotája volt, emellett fontos politikai szerepet is betöltött, teljesen értelmetlenül bontották le, hiszen falai nagyrészt sértetlenek maradtak. Ehelyett 1982-ig inkább parlagon hevert. Századfordulós épületek visszaállítása mostanában egyébként sem új keletű dolog, a Szabad György Irodaház historizáló homlokzata eddig tervrajzon létezett; pár éve húzták fel a semmiből, és ma olyan pazar látványt nyújt az Országház mellett, mintha mindig is ott lett volna. A nem messze álló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülettömegének homlokzatát és tetőszerkezetét szintén nem olyan régen rekonstruálták (Bánáti Béla tervezte), és lenyűgöző lett a végeredmény, a budai Várban visszaállított épületek némelyikéről nem is beszélve, leszámítva egy-két kevésbé sikerült, Disneyland-szerű megvalósítást.

Lejutás a Dunához

A Duna-korzóra való lejutás eddig megoldatlan volt, a Sofitel kültéri kávézója ugyanis a növénykazettáival jelentős területet vett el a járókelőktől, így csak egy szűkös csapáson lehetett lejutni a korzóra egy nagyobb füves-fás területet megkerülve a hotel bejárata előtt. Az átépítés ezt a zöldterületet teljes egészében megszünteti, leburkolja, és csak néhány kivehetetlen fát jelöl a tervezett kávézó kiszolgálótere előtt. Ami azért érdekes, mert a szálloda felújítására vonatkozó kormányrendeletben megállapították, hogy a zöldfelület nem csökkenhet, miközben még a zöldfelület mértékének ötszázalékos növelésére vonatkozó előírást sem kellett alkalmazniuk. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez a zöldfelület meg fog szűnni. Ezzel egyetemben nyilván a kávézó javára az épület bejáratát átteszik a Dorottya utcába, ami kissé alárendelt megoldásnak tűnik, hiszen a tér szerkezete adja magát, hogy ott maradjon, ahol eredetileg is volt. Mindenesetre egy fokkal elegánsabb megoldást sikerült találni a jelenleginél.

Összességében a Sofitel ezzel a feltűnésre vágyó, körkörös látványtervi kinézettel sajnos egyelőre nem úgy fest, mintha időtálló alkotássá tudna válni a jövő számára, de frissességével mindenképpen oldani tudja a Széchenyi tér ezen részének nyomasztó hangulatát. Ahogy az eddigit, úgy a majdani homlokzatot is meg fogjuk szokni, ebben nem lesz különbség. Mindazonáltal szerencsésebb lenne a modern épülettömegekkel való kísérletezgetést meghagyni a Margit hídon és Petőfi hídon kívül eső Duna-parti területre, ott nem fáj ennyire.

Borítókép: A Duna-parti Sofitel szálloda látványterve (Fotó: Bach Máté)