Közismert, hogy a porcelán, a papír, a lőpor és az iránytű mellett a nyomdászatot is a kínaiak találták fel, jóval az európaiak (hollandok és németek) előtt. Ulricus Zell nyomdász Kölni krónikájában az áll, hogy Európában már Gutenberg előtt is jelentek meg szedés-nyomással készült könyvek, de az 1450-es esztendő volt az aranyév, amikor nyomtatni kezdték „az első könyvet”, Gutenberg latin bibliáját.
Befejeződött Budán
Kétszáz év múlva az lett a kanonizált hagyomány, hogy 1440-ben találta fel a nyomdászatot Johannes Gutenberg mainzi patrícius. A következő években gyorsan elterjedt a nyomdászat a német városokban, majd Itáliában, Svájcban, Hollandiában és Franciaországban is. Tizennyolc évvel a Gutenberg-biblia megjelenése után Budán is megjelent az első nyomtatott könyv, így – mint Fitz József írja nyomdászattörténeti művében – Magyarország a hetedik állam, Buda a 39. város, amely a tipográfiát bevezette. Egész Közép- és Kelet-Európában egyedül Csehországban létesült előbb nyomda a magyarországinál.
Pápai Páriz Ferenc polihisztor erdélyi orvos, filozófus, pedagógus a Tótfalusi Kis Miklós nyomdászt-könyvművészt búcsúztató versében (Életnek könyve, 1702) még úgy tudta, hogy az első magyarországi nyomdát Pozsonyban állították fel. Száz év múlva azonban Németh János Vas vármegyei pap nyomdászatunk múltját összefoglaló, Pesten kiadott könyvében már az szerepel, hogy Mátyás király idejében Budán kinyomtatták a magyarok történetének latin nyelvű krónikáját.
„Finita Bude anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andream Hess” – Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében pünkösd előestéjén Hess András által. A Budai krónika utolsó mondatával kezdődik a hazai nyomdászat története.
A hetven levelet (ebből 133 nyomtatott lapot) tartalmazó, kis fólió alakú könyvet címlap nélkül nyomtatták, a nyomtatás helyét, befejezésének idejét és a nyomdász nevét az utolsó lap záró sorai tartalmazzák. A könyvet Hess egyetlen betűtípussal, a római eredetű reneszánsz antikva betűkkel nyomtatta, a címeket és a kezdőbetűket utólag pirossal díszítve.
Az ismeretlen nyomdász
A különleges könyvtörténeti emlék alkotójáról alig tudunk valamit. Többek között azt sem, mikor és hol született, illetve halt meg. Lényegében összes tudásunk Hessről a könyvében rejtőzik. Innen tudjuk, hogy június 5-én fejezte be a munkát, nagyjából két évvel a megérkezése után. Csak annyi bizonyos, hogy a neve alapján feltehetően német származású tipográfus a római Lauer nyomdában dolgozott segédként, s Kárai László budai prépost meghívására érkezhetett Budára 1471 tavaszán.
Borsa Gedeon és Soltész Zoltánné kutatásai alapján a hazai nyomdászat spiritus rectora Vitéz János esztergomi érsek volt. Vitéz részt vett az 1455-ös bécsújhelyi birodalmi gyűlésen, ahol találkozott Aeneas Sylvius Piccolomini pápai legátussal, a későbbi II. Pius pápával, aki igazi polihisztor volt, a művészetek megszállott rajongója és pártolója, maga is termékeny és elismert író. Ismert Piccolomini részletes beszámolója 1455-ből Johannes Gutenberg találmányáról, és egy évvel előtte maga Vitéz is járt követség élén Mainzban, így nem zárható ki, hogy a magyar főpap már itt találkozhatott az európai nyomdászat első műhelyével.
Mint Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész írja, a technikai újítások iránt fogékony bibliofil érsek képzeletét megragadhatták a mozgatható betűk által sokszorosítható könyvek, ugyanis ezen az úton hatékonyan csökkenthető a sok másolás során kódexekbe került szövegromlás.
Félmázsányi betű
Mai tudásunk szerint Kárai László budai prépost, Mátyás király alkancellárja 1470. évi római követsége alkalmával, főnöke, Vitéz János érsek és kancellár megbízásából hívta meg Hess Andrást Budára. Valószínűleg vonzó ajánlatot kaphatott a német-itáliai nyomdász, ígérhettek neki privilégiumot, lehetőséget az önálló officina megteremtéséhez, anyagi támogatást és biztos megrendeléseket. Hess 1471 tavaszán indulhatott el Rómából, s másfél hónappal később érkezhetett meg Budára félmázsányi betűkészletével.
Abban szakmai konszenzus van, hogy Kárai budavári, az egykori Pénzügyminisztérium palotája melletti telken álló házában, a mai Hess András téren rendezhette be műhelyét a külföldi nyomdász, s valószínűleg a Vitéztől kapott pénzből indíthatta el a vállalkozását, papírt vásárolt, segédet fogadott, asztalosmunkát rendelt meg.
De mi lehetett Mátyás király szerepe, ezt nem tudjuk. Bár ismert a kultúra iránti szeretete, szenvedélyes könyvbarát volt (aki nemcsak gyűjtötte, de olvasta is a könyveket), s nyilván ismerte a könyvnyomtatás előnyeit, de azzal – a politikai és katonai célú plakátokat és röpiratokat leszámítva – alig élt.
Európai hírű könyvtárát, a Bibliotheca Corvinianát – amelynek nagyságát csupán a korabeli vatikáni könyvtár múlta felül – főként az uralkodói reprezentáció céljával alapította meg, s kézzel írt, gazdagon díszített kódexekkel töltötte meg. Ennek érdekében könyvkészítő műhelyt létesített a budai palotában, itáliai kódexmásoló és díszítőművészek (miniátorok), továbbá könyvkötő mesterek idecsábításával.
Nyomtatott könyveket alig találunk a corvinák között, Thuróczy János történetíró, királyi ítélőmester híres krónikája azonban nyomtatott könyvként került be a Corvina könyvtárba. A Chronica Hungarorum 1488-ban – egymás után két nyomtatott kiadásban – Brünnben (amely akkor Mátyás birodalmához tartozott) és Augsburgban látott napvilágot, így a Budai krónika után ez a második nyomtatott könyv, amely a magyarok történetét elmeséli.
Csak tíz példány
Miért nem Hess nyomdájában készült Thuróczy műve? Mert a német származású itáliai nyomdász budai műhelye – szerény betűkészletével és egyetlen sajtójával – addigra nyomtalanul eltűnt. A Budai krónika mellett még egy kiadványát ismerjük, amely két latin nyelvű művet tartalmaz egy kötetbe nyomtatva: Basilius Magnus egyházatya De legendis poetis (A költők olvasásáról) című művét és Xenophón Szókratész védőbeszédét. 1473 után sem Hess neve, sem betűi nem tűntek fel Budán és egyetlen más európai nyomdában sem.
A magyar krónikairodalomnak 1473 előtt már több száz éves hagyománya volt, elég csak utalni az Anonymusként emlegetett P. dictus magister és Kézai Simon Gestájára vagy Kálti Márk Képes krónikájára. Hess krónikája tehát elsősorban nem a tartalmát tekintve különleges, hiszen ez többféle kéziratos forrásból összeolvasztott mű a magyarok történetéről. Páratlan értékét egyfelől nyomdászattörténeti elsősége, másfelől ritkasága adja: mára mindössze tíz példány maradt fenn a világon, s közülük csak kettő van Magyarországon.
Elsőként Bél Mátyás, a pietista polihisztor tudósított róla 1745-ben, amikor tudomására jutott, hogy a bécsi udvari könyvtárban található egy Budán nyomtatott krónika. A prágai példányról gróf Széchényi Ferenc, nemzeti könyvtárunk alapítója számolt be 1787-ben. S bár az alapító bármi áron szerette volna megvásárolni, az egyik magyarországi kötet (a híres Jankovich-gyűjtemény részeként) csak halála után, 1836-ban került a Széchényi Könyvtár birtokába, amikor az Országgyűlés megvásárolta azt.
A mai Országos Széchényi Könyvtár vállalkozása, hogy a napokban elkészítette és elérhetővé tette jó minőségű, bibliofil facsimile kiadását latin, magyar és angol nyelvű kísérőkötettel együtt.
