Továbbra is ontja a pénzt Harry Potter világa, új sorozat is készül

J. K. Rowlingot napjainkra a transzfóbia arcaként stigmatizálták és már halálos fenyegetéseket is kap, de eltörléskultúra ide vagy oda, a Harry Potter-univerzum változatlanul termelte a dollármilliókat tavaly is, most pedig új sorozat készül az írónő részvételével. A történelem legsikeresebb regényfolyamát nem könnyű letiltani vagy kitörölni a történelemből.

Michael Gambon Albus Dumbledore szerepében a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben Fotó: Warner Bros./AFP

Rowling transzellenessége nagyjából arról szól, hogy ő nem azonosítja a nőkkel a transznemű (vagyis férfinak született, nőként élő) embereket. Miközben nincs különösebb problémája a transzneműekkel, úgy gondolja, ezek összemosása, a biológiai nem eltörlése és tabusítása veszélyes a nőkre (felháborodott egy cikken például, amiben a nőket „menstruáló embereknek” nevezték a polkorrektség jegyében). Azt az evidenciát, hogy biológiai és transz nők között vannak különbségek, manapság nyugatabbra már annyira nem szexi kimondani, hogy a Harry Potter-filmek színészei is kritikusan nyilatkoztak az íróról, akinek oly sokat köszönhetnek. Rowling egyébként baloldali szavazó, szóval elég messze van attól a homofób fasisztától, akinek beállítják. Ennél több szót talán nem is érdemel most a transzneműséget övező vita, meghaladja nemcsak e cikk kereteit, de főleg saját érdeklődésem határait is.

J. K. Rowling a Legendás állatok és megfigyelésük című filmjének bemutatóján. Fotó:  MTI

Rowling tavaly azt találta mondani, hogy nem érdekli, mit fog róla gondolni az utókor, hiszen ő addigra halott lesz. Engem azért egy kicsit érdekel, mivel nagy kedvelője vagyok a Harry Potter-regényeknek. Hadd magyarázzam meg: habár már eleve kissé túlkorosan ismerkedtem meg az egyébként 1997-ben, szóval azért már több mint negyedszázada elindult regényfolyammal, fiatalon a fantasztikus irodalom érdekelt, a fantasy, a horror és a sci-fi. Ez szerintem normális, a fiatal elme fordul szívesen a fantáziavilágok felé, menekülne a valóságtól, ezzel szemben ahogy öregszem, egyre inkább az igaz történetek érdekelnek. Lehet egy életrajzi film vagy egy megtörtént eseten alapuló alkotás középszerű, akkor is inkább végignézem, mint egy jobban megcsinált műfaji vagy drámai történetet. El is szomorít, hogy a fikció élvezete már nem ugyanaz az örömforrás az életemben, ami volt. De magyarázkodnék még egy keveset, hogy miért szeretem a Harry Potter-könyveket: mert amúgy zseniálisak, ha valakinek esetleg ez nem lenne egyértelmű abból, hogy ez a történelem legsikeresebb regényfolyama. Az ilyen siker sosem véletlen, ráadásul Rowling önerőből érte el ezt, elvált nőként, egyedülálló anyaként. (És persze semmi zseniális nem a semmiből születik, azaz ő is sokat merített az angolszász műfaji irodalomból, de azt bárki megtehette volna.)

És míg A Gyűrűk Ura friss, talán túlzó hírek szerint az olasz szélsőjobb szent szövegévé vált – ami érthető lenne, hiszen egy sosemvolt múlttal kapcsolatos nosztalgia árad belőle – addig a Harry Potter világán meglászik, hogy Rowling baloldali szavazó. A történetek főgonosza, Voldemort egy egyértelmű Hitler-alteregó, tetteit pedig nyilvánvalóan megihlette a II. világháború, illetve a britek arról alkotott, kissé leegyszerűsítő és fekete-fehér, de persze nagyrészt helytálló narratívája. Voldemort a felsőbbrendűség híve, és mint a pletyka szerint a náci diktatátort, ironikus módon őt is saját szégyellt származása, illetve annak túlkompenzálása motiválja. Rowling világában tehát az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély a II. világháborúban agyonvert, nyolcvan éve megbukott nácizmus és fasizmus – ez sokat elmond az írónő nézeteiről.

A sors fintora, hogy most baloldalról kritizálják – kárörvendhetnénk, hogy a forradalom felfalja gyermekeit, és hogy Rowling döbbenjen csak rá, a való élet komplikáltabb, mint amilyennek ő a világot a dajkameséiben lefesti. Írhatna inkább arról, ami most vele történik – mondhatnánk, de egyébként írt. A Harry Potter-történetek mentorkaraktere, Dumbledore nem hajlandó választott nevén, azaz Voldemortnak nevezni fiatal tanítványát, azaz elutasít egy felvett identitást. Mai „haladó” etikett szerint ez egyébként nem túl polkorrekt magatartás, már-már úgynevezett deadnaming, vagyis halott néven nevezés. Ha például a nőnek született, de férfiként élő Ellen Page-et nem az új nevén (azaz Elliotnak), hanem Ellennek nevezzük, akkor a halott nevén neveztük. Persze Voldemort nem transznemű, de Dumbledore-t akkor sem érdekli, minek nevezteti vagy gondolja magát a később igazi Frankenstein-féle őrült tudóssá váló nemezise. Bármilyen jól hangzik is önálló identitást kreálni, saját tartalommal megtölteni az életünket, mégsem érdemes megtagadni a gyökereinket, a múltunkat, nincs szégyellnivaló abban, aminek születünk. Persze itt nem transzneműekről van szó, hanem Voldemortról, de azért Rowling már itt is beleesett a „maradiság” súlyos hibájába. 

Borítókép: Michael Gambon Albus Dumbledore szerepében a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben