Miért különleges ez a tárlat? Mert a Hódmezővásárhelyen és Nagymaroson élő és alkotó Nagy Attilát elsősorban szobrászként ismerheti a képzőművészet iránt érdeklődő közönség. Tanulmányai is erre predesztinálták. 1966-ban született Hódmezővásárhelyen, középiskolai tanulmányait a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola díszítőszobrász szakán végezte. 1988 és 1995 a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt (négy évet főiskolai, majd három évet művészképzésben tanult). Somogyi József, Bencsik István és Karmo Zoltán voltak a mesterei. Számos köztéri alkotása van. Többek között: Szőnyi István-mellszobor, Zebegény (2001); Szent Márton és a koldus szoborkút, Nagymaros, Fő tér (2006); 1956-os emlékmű, Újpest (2007); Holokauszt-emlékmű, Hódmezővásárhely, zsinagóga (2014); Országzászló, Hódmezővásárhely, Szent István tér (2014). Kisebb-nagyobb műveit pedig rengeteg hazai és külföldi – olaszországi és németországi – galériában mutatták be egyéni vagy csoportos kiállításon az elmúlt évtizedekben.
– A szobor, ha forgatjuk, mindig mutat egy rajzot a kontúrjával. Ezért tudnak általában jól és pontosan rajzolni a szobrászok, de a rajz minden képző- és iparművészet alapja, ezen keresztül gondolkodik az alkotó. Számomra a rajzolás felüdülés, mindennapi öröm. A szabadsága elvarázsol. Ahogy a tiszta papír elém kerül, már tőlem függ, hogy mi lesz rajta. Végtelen és határtalan, de felelősségteljes is – mondja tárlata kapcsán Nagy Attila, akinek munkamódszere mostanában a kreatív és spontán ábrázolási gyakorlatok világában van.
Nem szobrászilag közelítem meg azt, amit ábrázolok, hanem képileg és levegősen. Nem zárom vastag kontúrkeretbe, mint ahogyan a szobrászok teszik ezt, noha szoktam úgy is ábrázolni, ha kell. Tudok és szeretek is egy vonallal rajzolni. Mostanában, amikor elkezdem a munkát, még nem tudom, mi lesz a téma, csak rajzolom a vonalakat a papíron önfeledten és mintegy öntudatlanul, csak az élvezet kedvéért addig, amíg saját meglepetésemre nem kezd valami konkrétum megmutatkozni lényegében a semmiből. Lenyűgöz és gyönyörködtet a vonal ereje, játékossága, hálóba rendeződése és minden megnyilvánulása a kompozícióban. Amikor már biztosan eldőlt, hogy mi lesz a papíron, akkor teljes alázattal és a tőlem telhető legnagyobb erőbedobással viszem végig a munkát. Tulajdonképpen a tudatalattim tör felszínre és tárgyiasul a rajz által – magyarázza a művész.
Nagy Attila grafikai munkássága is igazolja, hogy a kemény követ alapanyagként használó szobrász komoly fizikai erőt igénylő anyagmegmunkálási technikája és sajátos alkotói eszközhasználata a nagy mozdulatokat éppúgy igényli, mint a finommotorikus manuális készségeket. Az utóbbiaknak Nagy Attila alkotói metodikájában való magabiztos meglétét, sőt virtuóz használatát támasztják alá lenyűgözően a művész most bemutatott alkotásai. Nemcsak művészi kvalitásukat tekintve figyelemre méltók ezek a látszólag egyszerű művek, de témaválasztásuk dimenziójából is. Az eszmetörténet által „nagy történeteknek” nevezett szüzséket értelmezi újra, szedi szét és – a szó klasszikus értelemben véve – alkotja újra.
A kígyó csábításának engedő Éva (kissé eltúlzott nőiességének kontúrjaival), a cet mellett akaratát és méretét tekintve is eltörpülő Jónás próféta, a sámánizmus praktikáit evokáló Esőcsináló vagy éppen a mámor isteneként elkönyvelt Dionüszosz alakja egyaránt fölbukkan ezeken a grafikákon. Mitikus és mitológikus, szakrális és profán témák elegyéből áll az a mégis egységes alkotói univerzum, amely – mint a kiállítás címe és Nagy Attila föntebb idézett gondolatai is utalnak rá – a vonal bűvöletében született.
A vonalhasználat a képi ábrázolásban elsősorban a lehatárolás és az elválasztás eszköze. Gondoljunk csak arra, hogy a kisgyermekek két-három éves korukban hatalmas körök rajzolásával fejezik ki magukat, mert akkoriban kezdenek tisztában lenni azzal, hogy külön személyiségek, nem édesanyjukkal alkotnak egységet, nem „egyvalamik” velük, hanem önálló egzisztenciák, akiknek maguknak kell megkeresniük és megteremteniük a helyüket a világban. Ugyanakkor a vonal a világgal való összeköttetést is biztosítja, érintkezési felület az egyén és a közösség, az ember és a környezete között. Nagy Attila tárlata segít megismerni a saját határainkat és a bennünket körülvevő világ határait, s megérteni nekünk azt, hogy ezek szükségszerűen mindig változékonyak és illékonyak.
(Nagy Attila A vonal bűvöletében című tárlata 2024. május 14-ig tekinthető meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.)
