Demkó Attila: A harkivi csaták

Van, aki az utolsó pillanatig sem hitte el, hogy Oroszország támadni fog.

Vovcsanszk, 2024. május 11. Lakóépületek lángolnak orosz légicsapások után a Harkiv megyei Vovcsanszk településen 2024. május 11-én. MTI/AP/Jevhen Maloletka Fotó: Jevhen Maloletka

Májusban indult újra a művelet, egy kisegítő támadással Vovcsanszk irányából. Ez ugyanaz a kisváros, ahol most folynak komoly harcok. A maga módján a kevesebb mint húszezer lakosú Vovcsanszk is stratégiai pont. A dél felé tartó Donyec folyó széles tározója fedezheti ugyanis az orosz nyugati szárnyat majdnem Kupjanszk magasságáig, így a várost, amit Ukrajna másfél éve erődít, viszonylag könnyen elvághatják az utánpótlástól. A földrajz itt az északról támadónak kedvez, mert a térség folyói észak–déli folyásúak. Ezzel néztek szembe több mint nyolcvan éve a szovjetek és a németek is. Délen a sűrű lakosságú, dimbes-dombos, keletről és nyugatról jól védhető Donbasz a retesz, de északról, Harkiv felől megkerülhető a térség.

Harkovnál aratták egyébként 1943 elején az utolsó nagy győzelmüket a németek a szovjetekkel szemben. A Wehrmacht Kurszknál már nem tudta megismételni ugyanezt a teljesítményt a kor Szurovikin-vonalát – soklépcsős mélységi védelmét – kiépítő Vörös Hadsereggel szemben.  Itt is van történelmi párhuzam. Nagyjából úgy futott bele a Sztálingrád után túlzottan magabiztos szovjet vezetés a vereségbe, mint 2022 elején az orosz. Az ellenség lenézése a kudarc előszobája. Szétforgácsolták erőiket, túl nagyot markoltak, amit a nagy német stratéga, Erich von Manstein kegyetlenül kihasznált. A németek visszavették nemcsak Harkovot, hanem Belgorodot is, hogy aztán Kurszk után elveszítsék mind a kettőt.

Hogy tovább fog-e ismétlődni a történelem, nem tudjuk. Remélhetően nem. Az 1943-as utcai harcokban ugyanis Harkov jelentős része megsemmisült, polgári lakosok, illetve német és szovjet katonák tízezrei haltak meg háztól házig folyó küzdelemben. A lakosság a tizedére csökkent, majd egymillió ember hagyta el otthonát.

A menekülés persze már most is folyik Harkivból és környékéről, de ez még nem a nagy hullám. Ha az oroszok valóban a város közelébe jutnak, és erre egyre nagyobb az esély, Európa is sok százezres, újabb menekülthullámra számíthat. A számok mögött persze mind-mind emberi sorsok vannak. Kárpátalján rengeteg a térségből elmenekült ember, velük beszélgetve telnek meg a távoli szemlélőnek élettel a hírek.  

Egy fiatal hölgy az utolsó pillanatig nem hitte el, hogy Oroszország támadni fog. Ebben hasonlított a térség túlnyomó részben orosz anyanyelvű, a határ túloldalával szoros kapcsolatokat ápoló lakosságára. Két figyelmeztető telefonhívásra mondta, hogy lehetetlen, nem lesz háború, mire a harmadik meggyőzte. De ehhez már kellett az első robbanások távoli hangja is. Egy szál bőrönddel menekült el a téli hajnalban, kaotikus körülmények között. Neki – most még – van hova visszamennie, áll a háza, de a város északkeleti, az orosz tüzérségnek jobban kitett részén. Egy másik történet egyszerre szerencsés és tragikus. A menekült család lakása megsemmisült, még az első napokban, amikor a város szélén is harcok folytak. A páncéltörő gránát az ablakon hatolt be, áthaladt a lakáson, és a hűtőgépet találta el. A lakás nagy része kiégett. De a hűtőgép és a mögötte lévő fal megóvta a szomszédokat a sérüléstől.  

Egy idősebb hölgy egyedül jött el Harkivból, most Huszttól nem messze él egy kis falu menekültszállásán. Nem sok reménye van, hogy viszontlátja régi környezetét, ismerőseit, távolabbi rokonait, akik szétszóródtak a világban. Van olyan is, aki Oroszországban, van, aki Kanadában él.

Jobb lenne az újabb harkivi csatát elkerülni, ebben a háborúban a harmadikat, de ha az elmúlt évszázadot nézzük, a hetediket. Oroszországnak és Ukrajnának is nagyon sokba kerülne ez. De nem úgy tűnik, hogy egyhamar béke lesz, a város pedig fontos katonai-politikai célpont. A földrajz és a történelem tette azzá, lakóinak szerencsétlenségére, ezért ismétlődnek újra és újra a harkivi csaták.