Az eltörlés kultúrájává fajult a politikai korrektség

Két évtizede még csak a politikai korrektség nyelv-megrendszabályozása ellen berzenkedtünk, hogy szótáraink egyre karcsúbbá válnak. Ma már gondolatmenetek, vélemények és elképzelések, nem kívánatosnak nyilvánított viselkedésmódok és emberek kerülnek a célkeresztbe, az eltörlés kultúrája a közeg, amelyben élni kényszerülünk.

Az eltörlés mögött nem az átlagfogyasztók állnak, hanem a társadalom hergelhető szűk rétege. Fotó: NurPhoto

Az eltörlés kultúrájának hívei szerint nincs pártos megfontolás a jelenség mögött, pusztán a modern világot jellemző szociális, kulturális és technológiai tényezők hatására növekszik a társadalmi tudatosság és az érzékenység a társadalmi igazságossággal, az egyenlőséggel és a személyes magatartási mintákkal kapcsolatban. Ez a megnövekedett tudatosság, miközben elősegíti a pozitív változást, az egyének tetteinek és szavainak fokozott ellenőrzéséhez is vezet, ami néha gyors, negatív, nyilvános ítéletekhez vezet. Mások szerint a látványos online lincselések csak elszigetelt jelenségek, nincs mögöttük semmi veszélyes. Jan-Werner Müller princetoni német politológus is erről írt a Neue Zürcher Zeitungban. Müller súlyos hibának véli, hogy 

az eltörléskultúrát sokan a szabadságunkra leselkedő legfőbb veszélynek tartják.

Elismeri, hogy egyes egyetemeken előfordulnak súlyos incidensek, és bizonyos előadókat elhallgattatnak, rendezvényeket betiltanak, ám abszurdnak tartja, hogy az ilyen esetekből a szólás- és gondolatszabadság hívei a nyugati civilizáció hanyatlására következtetnek. Müller szerint az eltörléskultúra hívei még az egyetemeken is kisebbségben vannak, és csak a konzervatív kultúrharcosok kreálnak átfogó világmagyarázatot az elszigetelt esetekből, hogy politikai tőkét kovácsoljanak a morális pánik felkorbácsolásából és a nem létező halálos ellenséggel szembeni harcból.

A kultúra sérül

Bizonyára igaza van a szerzőnek, hogy a cancel culture hívei a kisebbség képviselői, ám ez nem jelenti azt, hogy törekvéseik ne lennének károsak az európai kultúrára nézve. Az eltörés kultúrája ugyanis lényege szerint akadályozza a párbeszédet, a vitát és ezeken keresztül egymás megértését, így a valóságról alkotott képünket is eltorzítja. Legagresszívebb formájában olyan környezetet teremthet, ahol az egyének vonakodnak véleményt nyilvánítani vagy vitába bocsátkozni, mert félnek a kiközösítéstől. Ez a nézőpontok homogenizálódásához vezethet, ahol az ellentmondásos nézőpontok elhallgatnak. Így nemcsak a demokrácia, de végső soron a kultúra is sérül.

Sokan úgy tartják, nem szándékos rombolásról van szó, hanem pusztán a modern média hatásáról, hogy felerősíti az identitáscsoportok hangját. Olyan emberek megszólalásait, akik a XXI. században kialakult identitáspolitikának megfelelően abszolutizálják a csoporttagságot, azt állítva, hogy az ilyen típusú identitás szükségszerűen és kizárólagosan meghatározza személyiségüket. Az identitáspolitika – a mögöttes politikai érdekeknek megfelelően – a csoportot körülrajzoló jellemzőket eltúlozza, s így karikatúraszerű és egyoldalú identitást kínál híveinek, akik ennek nyomán egzisztenciális fenyegetésként tekintenek minden kritikára. A kritikát ugyanis – megfelelve a baloldali ideológiai hagyománynak – az osztályuralom eszközének tekintik. A kialakuló buborékban a paranoia, a félelem és a hisztérikus küzdeni akarás öngerjesztővé válik.

Úgy tűnik, hogy az eltörléskultúra mögött az a mechanizmus áll, amelyben a közösségi média rendkívüli módon felerősíti az agresszív kisebbség hangját. 

A radikális hívek sokkal aktívabbak, mint a mérsékeltek, így a médiatérben is sokkal többet és sokkal erőteljesebben vannak jelen. (Ráadásul egyre több kutatás támasztja alá, hogy az internetes trollok között feltűnően nagy a szadisták és a pszichopaták aránya.) Az eltörlési törekvések mögött sohasem a nehezen elérhető átlagfogyasztók állnak, akiknek a véleményére a döntéshozók és a kutatók kíváncsiak lennének, hanem a társadalom lincselésre kapható, hergelhető szűk rétege. Ezek véleménye jelenik – a közösségi média aktivitást jutalmazó hatásának megfelelően – reprezentatívként. A szemlélőnek óriási tömegnek tűnnek, hiszen saját, a mérsékeltekre jellemző viselkedésmintáját vetíti a radikális aktivisták, mentálisan sérült trollok online jelenlétére, és úgy képzeli, hogy a kommentek, lájkok csak a jéghegy csúcsát jelentik, a pár tucatnyi megnyilvánulás mögött több ezer hasonló vélemény van. Ez leginkább azok valóságértelmezését torzítja el, akik közönségként, józan többségként kívülről figyelnek egy kibontakozó eltörlési törekvést. A döntéshozóknak pedig a szélesen értelmezett közvéleményhez kell igazodnia, így betiltják a rendezvényt, kirúgják a megvádolt munkavállalót, átkeresztelik az utcát, végső soron megfelelnek egy szűk csoport impulzív gesztusainak.