Szó se róla, a csapból is ők folynak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben kapnak hideget-meleget. A világ egy jelentős része értetlenül, egy másik pedig kifejezetten dühhel szemléli módszereiket. Úgy tűnik azonban, hogy a lányokat ez sem zavarja. Anna Holland elmondása szerint jól vannak, a rendőrség ugyan előállította őket, és eljárás indult ellenük, de a Nemzeti Galéria még azt sem közölte, hogy milyen értékű károkozással vádolják őket. – Számítottunk rá, hogy az akciónk megosztó lesz, ahogy a történelem során minden sikeres polgári ellenállási mozgalom megosztó, sőt ellenszenves volt. Martin Luther Kinget életében Amerika leggyűlöltebb emberének választották… Az életünkért folytatott harcban, számunkra, akik cselekszünk – még ha megosztó is – a történelem jó oldalán állunk – fogalmazta meg határozott küldetéstudatát.
Azért a cél nem szentesít minden eszközt.
A fiatal aktivistalány elmondása alapján véletlenül sem állt szándékukban kárt tenni a műtárgyban; mielőtt akcióba lendültek, meggyőződtek arról, hogy a festményt üveg védelmezi. – Csak a szörnyű valóság az, hogy azt a 33 millió pakisztánit, akiknek az életét tönkretették az áradások, nem védelmezi semmi. A brit családok kétharmadát, akiket a fűtőanyag drágulása sújt ezen a télen, nem védi majd senki. Le kellene állni azzal, hogy egyetlen festmény miatt aggódunk, törődhetnénk inkább a valódi napraforgókkal és a valódi emberekkel, akikkel a kormányaink népirtó kapzsisága végez! – fakadt ki.
Tényleg, a liszt elszáll, az olajfolt felszárad, hát miért olyan nagy gond az, ha műalkotások kerülnek célkeresztbe? Például azért, mert a múzeumigazgatók lassan szívük szerint tűzparancsot adnának a kiállítótermekben az effajta támadások miatt. Persze ennél azért kifinomultabbak, ezért több mint kilencven jelentős múzeum vezetője csak nyilatkozatban figyelmeztetett, hogy „az aktivisták súlyosan alábecsülik, hogy milyen sebezhetőek ezek a pótolhatatlan alkotások, amelyeket a világ kulturális örökségének részeként kell megőrizni”. Eddig komolyabb kár ugyan még nem keletkezett, de a kérdés az, vajon megéri-e vállalni a kockázatot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!