A szervusz, népünk ajkán szerbusz szóval való bizalmas köszönés öregeknél még ma sem általános. Inkább az embörnép, vagyis a férfiak között terjedt el, az egykori közös hadseregben való szolgálat nyelvi emlékeként. „A legények pedig – írja századunk legelején Tömörkény – a szobába gyülekeznek, és azt mondják egymásnak: szervusz. Ezt a katonaságnál tanulták el egyesek és hazahozták. Kezet is fognak, ami azelőtt nem volt szokás.” Ez magyarázza, hogy a kezet fog és szerbuszol egyet jelent. Ez azonban nem föltétlenül jelenti a tegeződő kapcsolatot. Nagyon szerbuszolt a miniszter a munkásokkal. Öreg alsó városiak szavajárása szerint ami nem sokat ér: nem híjják szerbusznak se.
(Részlet Bálint Sándor: A szögedi nemzet című könyvéből)
