Tétova óda a halászléhez

A főzés végére Rezeda Kázmér mindig megérti, miért nem szegedi halászlevet vittek a háromkirályok a Kisjézusnak

– Mindjárt a legelején világítsunk rá a probléma velejére, vagy ahogy Ercsiben, a pontonos hidászezred első zászlóaljánál mondta 1984-ben Csicsó törzsőrmester elvtárs, amikor kézzel kellett összeszedni úgy tizenkét nem tudom, milyen fa összes lehullott levelét, miszerint: „Ne szarakodjunk, elvtársak, ragadjuk tökön a problémát!”
Így biztatta magát Rezeda Kázmér, mert nagyon nehéz, nagyon bonyolult, nagyon kényes dologról kellett most szót ejtenie, vagyis a halászléről.
– S hogy mekkora töke van ennek a problémának? Ezt mindenki döntse el maga, miután megismerte a következő tényeket: Én, Rezeda Kázmér, a bajai halászlét kedvelem jobban. A feleségem, gyönyörűséges asszonyom pedig szegedi lány. Aki mindezek ismereté­ben lekicsinyli, lesajnálja a probléma tökét, az nem ezen a világon él, annak fogalma sincs semmiről. Mert egy szegedi házában bajai halászlét emlegetni, ne adj isten dicsérni, az olyan, mint dzsihadista házában kicsomagolni az otthonról hozott véres hurkát, kolbászt, meg a füstölt körmöt. Hát, felebarátaim, innen kell nekivágnunk. És nekivágunk. Hiszen közeleg a karácsony, így közeleg a halászlé.
Rezedáék pedig összegyűlnek majd Domaszéken, kedves jó barátoknál, és közösen megfőzik a karácsonyi halászlevet. A szegedit.
És a főzés végére Rezeda Kázmér mindig megérti, mélyen megérti, miért nem szegedi halászlevet vittek a háromkirályok a Kisjézusnak. De ne szaladjunk ennyire előre. Csak szépen sorjában… Lássuk először a társaságot, a domaszéki filmklub tagjait, akikkel idestova húsz éve, havonta egyszer összegyűlnek Rezedáék, hogy megnézzenek közösen egy filmet. A filmet mindig más választja ki, s mert tizenegyen vannak, hát ez tizenegy hónap és tizenegy film – Rezeda Kázmér mindig fantasztikus volt matematikából –, a fennmaradó egy hónap pedig a december, amikor halászléfőzés zajlik.
A társaság pedig belőlük áll: ott van Antalóczi Vékony Mihály, Misi, a klasszikus háborús filmek és a sörök szerelmese, nem ezer-, hanem ezeregymester, ugyanis azt is képes volt megcsinálni, amit Maca megálmodott. S akkor következzék a sorban Fúrfarag Maca, a legyőzhetetlen életerő, a csókos-könnyes-kastélyos filmek nagy barátja, aki szerelmes Brad Pittbe, s ebben nagy hasonlóságot mutat Rezeda Kázmér drága nagynénjével, aki Robert Redfordba volt szerelmes valószínűleg egész életében. S amikor bemutatták a mozik a Tisztességtelen ajánlat című filmet, Orsolya elsők között rohant megnézni, majd felháborodottan, magából kikelve közölte a családdal: „Micsoda baromság ez? Kinek jut ilyen eszébe? Egymillió dollárt fizetnek, ha lefekszel Robert Redforddal? Hát hol itt a konfliktus, mi a dilemma?” Ilyen Orsi. Aki kiírta konyhájukban a mosogató fölé, hogy „Itt élt és mosogatott Kábáné, született Rezeda Orsolya, béke poraira”, és a kamaszodó Kázmér azóta tudja, hogy nagy lélek, vitéz lélek az ő nagynénje, ráadásul jól fejlett, dundi humorral.
Aztán a társaság tagja Angyalhozó Karolina, a távolba néző széplélek, az alternatív filmek szerelmese, kedves, halk szavú tündér, aki egyszer hozott estére egy négy és fél órás kínai filmet, és akkor komoly veszélyben volt az élete, bár ő ezt nem tudta. Kobaki Solt jön aztán, az egyszerre rezignált és vigyori jóbarát, aki szíve szerint egy filmet hozna mindig, az Üvegtigrist, de azért megerőlteti magát, és hoz mást is, például az Üvegtigris 2-t.
Asszonya, Kobakiné Messzifolyó Niki, nagy szabadságharcos, a női jogok fáradhatatlan szószólója, szerencsére erről Kobaki nem vesz tudomást, és igazából ő maga sem gondolja komolyan, így aztán jól élnek, szépen élnek együtt, és nagyokat lehet nevetni rajtuk mindahányszor. Kobakiné jó szakács, bár Kobaki szerint csak tisztes iparos, mert a művészetet ő viszi be a konyhába. Lehet. Mindenesetre Kobakiné, drága Niki egyszerűen verhetetlen a cukkinifasírtban és a könnyed filmek hozatalában, áldassék az Úr neve…
Harcosék vannak még, Harcos Ladiszló, aki sztoikus nyugalommal néz maga elé, és csöndesen, kevés szóval éli az életet, és asszonya, Dejónekem Mónika, aki vállán hordozza a családot, a gazdaságot és a vendégségbéli vacsorákat is.
És akkor ott van még Kaszó Tibériusz és neje, Malomfalvi Cili, akik annak ellenére tündérek, hogy vegetáriánusok, ami azért nehéz műfaj a környezetnek, de Cili olyan vöröslencse-főzelékeket tud készíteni, hogy Kázmér igazi könnyekkel szemében szokta falni, és Cili maga süti hozzá a kenyeret is, ami önmagában is csoda, Tibériusz pedig olyan sportosféle, szelíd, jó ember. Cili nagy művésze a francia konyhának, ugyanis félig francia származék, továbbá otthonosan mozog a lekvárok, zselék, befőttek és biszbaszok világában, és ők ketten nagyon kedvelik a komoly, filozofikus és lelkizős filmeket. És hát persze Rezedáék, Rezedáné, született Bel-szegedi Matula Andrea, aki a legfilozofikusabb filmeket szokta hozni, s aki a legeslegfinomabb süteményeket és tortákat… hozza a legjobb cukrászdákból. S hát persze Rezeda Kázmér, a klasszikusok nagy barátja, a Megáll az időtől A halál ötven órájáig ível a repertoárja, semmi újdonság, mert „a régi jobb volt”, és Kázmér maga elkészíti a komplett vendégváró vacsorákat, sok fogással, bő kedvvel, és mindig mindenki meg van elégedve.
És most itt a december, s eljött a halászlékészítés ideje.
Kobakiéknál gyűlik ilyenkor össze a csapat, a garázsban, mert ilyenkor egyszerre készül a halászlé az összes családnak, nagy bográcsban, gázpalack barátságos tüzénél, és olyan szag van, hogy rá lehet könyökölni, illetve a ruhákat másnap rituálisan el kell égetni. Rezeda és Rezedáné érkezik mindig legutoljára, hja kérem, nekik kell Pestről „legyünni”, meg aztán titokban azt is szerették, amikor a passzírozás nagyja már megvan. Mert ez a szegedi halászlé alfája és ómegája: a passzírozás. Egy rendkívül szakértő honlap szerint így áll a dolog:
„Mi a különbség a bajai és az ország más területén főzött halászlevek között? Szegeden és a Tisza mentén az élvezeti lényeg nem a lé, hanem a halszelet. Baján ez éppen fordítva van. A bajai ember sokszor nem is eszik a halászlében főtt halból, de magából a léből vagy három tányérral is merít. A halhúst rendszerint a Dunába borítjuk , hadd egyenek a halak is. A Balatonon a halászlének nevezett étek nem más, mint halleves. Országszerte sok helyen apró halakat passzíroznak zöldségekkel, krumplival és minden mással dúsított vagy ízesített lébe. Ezeknek végképp nincs semmi köze a halászléhez. Ezek is hallevesek, amelyek lehetnek ízletesek, de államilag tiltani kellene a becsületes halászlé elnevezés ilyen megcsúfolását!”
Így ír tehát a bajateamben dr. Pápay Tamás Bajáról, a Bajai Kórház Központi Gyógyszertárából.
S ettől kezdve talán nem nehéz belátni, hogy Rezeda Kázmér az életével játszik, amikor bajai halászlevet emleget. S persze mindjárt adódik a kérdés: ha Baján a lé, Szegeden meg a hal az „élvezeti lényeg”, akkor miért bíbelődnek hosszú órákat a szegediek, miért ölik bele életüket és energiáikat abba, hogy tökéletes, sűrű, pompázatos levet állítsanak elő a halszelethez? De ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt!
Pápay uram fontos megállapítást tesz:
„Haltisztítás előtt be kell dobni egy pohárka snapszot, mert különben az embernek nincs elég ereje alaposan fejbe vágni a halat. Azt ugyanis kényszerű módon meg kell tennünk. Az ugráló halat nem lehet lepikkelyezni, nem is illik. Ha viszont már jóval előbb kimúlt szegény pára, akkor az használhatatlan, legfeljebb a macska eszi meg.”
Tessék. Erről beszélek. Itt egyszerűen nincs vita, már ami a hal frissességének szükséges voltát, valamint a snapsz bedobásának elengedhetetlenségét illeti. Itt forr egységbe Baja és Szeged karácsonyi hallevet készítő jámbor népe. Ha Pápay uram látná, hogy dobáljuk be Kobakiék garázsában a snapszokat, nem próbálna meg kitagadni bennünket a halászlénemzetből. S ezzel még koránt sincs vége! Pápay uram szerint szükségeltetik a halászléhez „2 db cseresznyepaprika és ugyanennyi macskapöcse-paprika”. Itt sincs semmi nézeteltérés. De most ismét ölre kell mennünk. Ugyanis Pápay uram így folytatja: „Kizárólag fináncok által nem látott paprika felel meg a célnak! Gyári – más étkek főzéséhez egyébként kiváló – paprika nem kerülhet szóba. Minden rendes bajai embernek megvan az Erzsi, Mariska vagy Kati nénje a Kalocsa vagy Baja környéki falvakban, ahonnan évek, évtizedek óta beszerzi a csodálatos, illatos, olajos, mással össze nem hasonlítható minőségű házi paprikát.”
Stimmel. Illetve nem stimmel. Mert a paprika minősége valóban sorsdöntő és életbevágó, ellenben rendes, tisztességes halászléfőző embernek megvan az Erzsi, Mariska vagy Kati nénje Szegeden vagy a Szeged környéki falvakban, Horgoson vagy Röszkén, ahonnan évek, évtizedek óta beszerzi a csodálatos, illatos, olajos, mással össze nem hasonlítható minőségű házi paprikát. Ezt muszáj volt tisztázni. Ebben nincsen engedmény. Annál is inkább nincsen, mivel Rezeda Kázmér évek óta anyósa, Bel-szegedi Matuláné, született Rosta Vilhelmina Röszkéről beszerzett paprikájából főz mindent, no persze „minden” alatt olyasmi értendő, ami kívánja a pirospaprikát, pörköltfélék, miegyebek, de például a túrós rétesbe szinte soha nem tesz bele.
S akkor, ezen a stratégiai ponton meg kell emlékeznünk Rezeda Kázmér apósáról, Bel-szegedi Matula Tamásról, aki karácsony délutánján hibátlan gyufatésztát főz a konyhában, hogy legyen mit beletenni este a szegedi halászlébe.
Éppen bedobtak egy snapszot a domaszéki garázsban a kompánia tagjai, amikor Rezeda Kázmér végiggondolta mindezt. A hal apraja már le lett passzírozva. Szépen rotyogott a bográcsban a lé, macskapöcsével együtt. Misi kipattint még egy sört, és belekezd egy történetbe, ami a stirling motorról szól. Maca valamelyik Brad Pitt-filmről mesél, és csücsörögve iszik egy kis erőset. Solt elmondja Nikinek, miért csak ő tud főzni. Niki elmeséli Soltnak, gazdagon okadatolva, hogy ez miért hülyeség. Karolina ragaszkodik hozzá, hogy az a kínai film igenis jó. Ladiszló kipattint még egy sört és mélységes mély mosollyal hallgat. Móni rágyújt egy cigire Nikivel, és teljesen mindegy, miről beszél, mert mindig ragyog a szeme. Tibériusz adja a lovat Misi alá stirlingmotor-ügyben, hadd lehessen jó nagyot röhögni. Cilinek van egy jó története Bordeaux-ból. Andi mindenkire figyel és mindenkivel kommunikál, még a stirling motorról is van egy-két szava. Kázmér pedig figyel, figyeli, hogyan készül el a jó szegedi halászlé, apósára gondol, aki lassan odateszi a tésztát, s azon töpreng, hogy akkor ő most tulajdonképpen a bajai vagy a szegedi halászlevet szereti-e jobban…
S mert nincsen válasz, marad egy snapsz. No meg a bizonyosság, hogy a háromkirályok miért nem halászlevet vittek a Kisjézusnak.
Se bajait, se szegedit…