A két háború közti magyarországi szellemi mozgalmak egyik legérdekesebb jelensége volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amely zárt csoportként működött, tizenöt taggal, köztük Radnóti Miklóssal. A szervezet gyökerei a szegedi egyetem református hallgatóit tömörítő Bethlen Gábor Körből nőttek ki, de egy konfesszionális alapú ifjúsági közösségnél jóval nagyobb jelentőségre tett szert, hiszen mind felekezetileg, mint társadalmilag nyitott volt, s tagjai között keresztényeket és zsidókat, marxistákat és liberálisokat egyaránt találunk. Ennek a titkáraként tevékenykedett 1930 és 1937 között Buday György grafikusművész (1907–1990).
Kolozsvári értelmiségi családból származott, édesapja, Buday Árpád régészprofesszor – többek között a római felirattan nemzetközi hírű ismerője – volt. Ő maga előbb jogász végzettséget szerzett, majd az egyetem képzőművészeti (rajz) lektoraként helyezkedett el. A magyar politikai élet egy részének szélsőjobboldali radikalizálódása miatt nyugati emigrációba kényszerült. Angliában telepedett le, ahol mentális állapota olyannyira megromlott, hogy élete utolsó évtizedeit egy szanatóriumban töltötte. Akkoriban alkotómunkára már alig jutott ideje és energiája, annak ellenére, hogy az intézetben a művészet- és munkaterápia a gyógyítás folyamatában központi helyet foglalt el.
Budayt elsősorban alkalmazott grafikusként ismerjük. Könyvillusztrációi (metszetei) a modernitás és az expresszionizmus jegyeit vegyítik a magyar népművészet hagyományvilágával. Nemrég jelent meg munkásságáról az a reprezentatív album, amelynek összeállítója és tanulmányírója Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja, aki évek óta foglalkozik Buday munkásságával, s aki a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként monográfiát készített róla, amely várhatóan ebben az évben jelenik meg. Ennek egy rövidebb, kivonatos, ugyanakkor rendkívül gazdagon illusztrált verziója látott nemrégiben napvilágot az MMA kiadójának gondozásában. A kötet lapjain végigkövethetőek Buday művészi látásmódja és formanyelve alakulásának egyes stációi, s szerepelnek benne olyan ikonikus sorozatok, mint a szegedi nagytáj katolicizmusra által ihletett Boldogasszony búcsúja vagy az Ortutay Gyula által gyűjtött népmesékhez és népballadákhoz készült illusztrációk.
Buday egyébként nemcsak sajátos alkotói világot teremtő képzőművész, aki autodidakta módon sajátította el a fametszetek készítésének technikáját, s aki grafikai ismereteit római tanulmányútján mélyítette el, hanem közösség- és művészetszervező is. (Ma talán az önkéntesség kultúráját képviselő civil kulturális menedzserként könyvelnénk el.)
Az általa operatív módon irányított Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma keretein belül tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, művészeti programokat, színházi bemutatókat és könyvkiadást is koordinált. Jelentőségét mutatja, hogy a „művkoll” Radnótinak három kötetét is megjelentette, de Baróti Dezső, Hont Ferenc és Sík Sándor műveit is kiadta.
