Árpád-házi Szent Piroska néven szerepel a magyar hagyományban, Szent Eiréné (Irén) néven tisztelik az ortodox egyházban Szent László királyunk lányát, aki a középkori ógörög próza egyik mesterműve és a bizánci történelem egyik fontos forrása, az Alexiasz szerzőjének, Anna Komnénének a sógornője volt II. (Szép) Ióannész Komnénosz bizánci császár feleségként, s aki az élete utolsó momentumaiban – vélhetően a halálos ágyán – szerzetesi fogadalmat is tett, amelynek során az „idegen” jelentésű Xené nevet vette föl. Élete fő műve a bizánci Pantokrator-monostoregyüttes építtetése, amely a bizánci császári család temetkezési helyévé vált, de emellett szerzetesi közösségek élettere éppúgy volt, mint kórháznak és a mai fogalmaink szerinti idősek otthonának helyet adó intézmény.
A művészettörténet világába kalauzolja a kötet olvasóját például J. Újváry Zsuzsanna és Puskás Bernadett írása. Az előbbi Szent Erzsébet (a legismertebb magyar női szent) kassai emlékezetének – amely még a reformáció idején sem kopott meg – évszázadaival, az utóbbi pedig a szentéletűnek tartott magyar hercegnők krakkói kultuszának kortárs képzőművészeti emlékeivel (Puskás László képzőművész és görög katolikus pap mozaikfrízeivel) foglalkozik. A kötet túl azon, hogy új kutatási eredményeket, valamint nagyszámú eredeti forrást és szakirodalmi feldolgozást alapul vevő, kiváló szaktanulmányokat tartalmaz, leginkább arra hívhatja fel a figyelmet, hogy a középkor óta a magyarság az európai kultúrkör meghatározó része, amelynek a kötetben tárgyalt hercegnők tevékenysége által (a dinasztikus politikai törekvésektől a művelődéstörténeti tartalmakig) számos történelmi lenyomata van.
