Na, most beszélj!

Ami tizenegy hét kikapcsolódás a gyereknek, az legtöbb esetben nem annyi a szülőnek. A szünidőben sok gyerek önállóan utazik, és a csellengő fiatalok száma is megnő a tömegközlekedési eszközökön. Milyen stratégiát érdemes kialakítani a biztonságos célba éréshez, mit érdemes tenni – és mit nem – például bedrogozott utasok láttán?

Az utazóközönség kerüli a konfliktust, inkább átül vagy leszáll Fotó: Bach Máté

Idős férfi lehajtott fejjel szuszog egy ablak melletti ülésen, elbólintott a nagy melegben. A villamosvezető megérinti a vállát, mire felriad, körülnéz, és kásás hangon magyarázkodni kezd a hosszú útról, aztán fogja a táskáját, és nehézkesen lekászálódik a járdára. A vezető eközben már a villamoskocsi elején jár, bizonyára rutinosan felmérte, hogy az utasnak nincs szüksége további segítségre. A törékeny testalkatú, negyvenes nő végigsétál a kiürült szerelvényen minden végállomáson, szemrevételezi, nem maradt-e értéktárgy, szemét vagy eltakarítani való mocsok a távozó tömeg után. Már nyitja a vezetőfülke ajtaját, papírlap fölé hajol, adminisztrál. Hét perce van az indulásig.

Mikor kattan be?

– A mai napon nyolc óra ötven perc a munkaidőm – mutatja a papíron, majd széttárja a karját –, a gyerekeim közben egyedül vannak otthon. Az ebédet kikészítjük nekik, de nem tudunk mit csinálni a férjemmel, mert szükség van mindkettőnk keresetére. Vidéken élünk, ott talán a gyerekek is nagyobb biztonságban vannak. Én már nem jönnék vissza a városba lakni, kerülöm is a keményebb kerületeket, de ha húzósabb járatokra osztanak be, olyankor azért elég sok csellengő fiatalt látok. Múlt héten huszonéves srácok szálltak fel a villamosra, feltűnősködtek, két megálló között aztán bekapcsolták a hordozható hangszórót, üvöltött a zene. Megálltam, kértem, hogy kapcsolják ki, már nyílt is a bicska: „Na, most beszélj!” Persze belém fagyott a szó. A kolléganőmet nemrégiben úgy megütötték, hogy eltörött az állkapcsa. Az ilyen eseteknek következményük is van: helyszínelés, tanúk kihallgatása, de mi lesz aztán? Váratlan helyzetekben idő sincs gondolkodni, hogyan reagálj. A drogosok kiszámíthatatlanok: amelyik bóbiskol az egyik pillanatban, nem tudhatod, nem fog-e bekattanni, ha hozzálépsz, hogy leszállítsd. Legutóbb az utasok közül kértem meg két rokonszenves férfit, hogy segítsenek letenni a randalírozókat. De az utasokra sem számíthatok minden helyzetben, nem is lehet elvárni tőlük a segítséget. Már előre félek az ilyen esetektől. Egyre keményebb világot élünk.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) válasza a helyzetre: az elmúlt években utasteret figyelő kamerarendszer került több mint ezer autóbuszra és trolibuszra, valamint száznál is több villamosszerelvényre. Miközben a BKK egyre több intézkedése növeli a biztonságérzetet a járműveken és az állomásokon, nem árt tudni, hogy a közbiztonságért nem a közlekedési szolgáltató felel. Mint ahogy nem vállalhat felelősséget az utazóközönség megnyilvánulásaiért sem, legyen bár szó tömegben nyomakodó dörgölőzőről (a frottőr kedvence a csúcsforgalom), szatírról, zsebtolvajról vagy akár csak a fűszeres ételek szerelmeséről, akinek jóízű falatozása láttán az egyik szomszéd nagyokat nyel, miközben a másik messzire húzódik a terjengő szagok elől. Mit lehet tenni, ha valaki bűncselekményt, szabálysértést észlel, esetleg agresszív magatartást tapasztal utazás közben? Először is érdemes körülnézni, található-e jegyellenőr vagy biztonsági őr a helyszínen, s ha nincs ilyen személy, még mindig ott a vezető, aki felszólíthatja a jármű elhagyására a közlekedési szabályokra fittyet hányó utast. Előfordulhat, hogy a járművezető nem tud érdemben intézkedni, az utasok azonban szintén segítséget kérhetnek a rendőrségtől vagy a mentőktől. Már ha van hozzá merszük, a legtöbben ugyanis inkább elfordítják a fejüket. A gátlástalanokat bátoríthatja mindennapi tapasztalatuk is: az utazóközönség kerüli a konfliktust, inkább átül vagy leszáll, és átmegy a következő kocsiba, ha elviselhetetlenné válik számára a feszültség, de nem szól be. Csak a fogai között morogja, hogy a vonaljegy áráért kockázat nélkül szeretne minél előbb célba érni.

A BKK szerint a felmerülő problémák kezelése elsősorban a bűnmegelőzéssel foglalkozó hatóságok feladata. Az ORFK nagy energiát fordít a biztonságot veszélyeztető tényezők feltárására, megszüntetésére, a közlekedési ismeretek bővítését pedig már gyerekkortól támogatja. Az iskola rendőre program célja kifejezetten a kisiskolások balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése. A kiskamasz a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb résztvevője a tömegközlekedésnek, mert még nem érzi a rá leselkedő veszélyeket, és a figyelme sem mindig eléggé koncentrált. A fővárosi állatkertben rendezett szünidei sajtótájékoztatón Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Osztályának vezetője tanácsokat fogalmazott meg, míg az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, Varga Balázs praktikus ötleteket adott a családok számára, hogy gyerekeik ne válhassanak bűncselekmény áldozatává. Az általános iskolásokat arra kérték, hogy ne bízzanak meg idegenekben (még ha kedvesek is), útbaigazítás céljából se menjenek el velük soha sehová, a kamaszok pedig jobban járnak, ha nem hivalkodnak az értékeikkel.

Az utazóközönség kerüli a konfliktust, inkább átül vagy leszáll
Fotó: Bach Máté

Fagyival a buszra

Persze leginkább a szülők tudatosítják gyermekeikben, mire figyeljenek a nyári hónapokban, hogyan reagáljanak a veszélyes helyzetekre, de az ORFK szakértői azt is hozzáteszik, hogy legfontosabb a jó példa. Ahogy felidézem ezeket a tanácsokat a belváros egyik közlekedési csomópontján, a fiatal buszvezető rábólint:

– Ez így működik a gyakorlatban, mivel a szülő ilyenkor is dolgozik, a pedagógus pedig csak a táborozót kíséri. Gyerekkoromban, mikor fagyival szálltam fel a buszra, a sofőr rám szólt, hogy szálljak le. Ez most is megtörténik, de a fagylaltozó legtöbbször csak húzogatja a vállát – eszébe sincs leszállni. Akkor állunk, mondom, de az sem érdekli. Álljunk. Az utasok meg türelmetlenek, a végén ellenem fordulnak. Nem tudok mit tenni. Persze az utas is minél előbb célba akar érni a nagy melegben. Ezért nem jelez, ha problémás alak tűnik fel a járaton, még ha konfliktushelyzet kezd kibontakozni, akkor sem, legfeljebb utólag, a leszállás pillanatában odaszól nekem, hogy bedrogozott fiatalok vannak hátul. Legutóbb is így jártam, megálltam, leszállítottam őket. Nem volt egyszerű, mert nem nyúlhatunk hozzájuk. Visszafelé, a vezetőfülke előtt megszólított egy civil ruhás férfi, hogy önkéntes rendőr, segíthet-e. Jókor mondja – néztem rá elképedve –, hiszen maga is látta, mi történt, az előbb segíthetett volna, de most már túl vagyok rajta.

Erdős Eszter, a Magyarországi Református Egyház Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonának vezetője egészen más szemszögből tekint a tömegközlekedési eszközökön tapasztalható konfliktushelyzetekre, szerinte közhely, és nem igaz, hogy a csellengő, bajba jutott fiatalok nem fogadnak el segítséget, sőt több kliense éppen egy váratlan odafordulás hatására lépett a gyógyulás útjára.

A kémia hatalma

– Péter belőtte magát, és ebben a teljesen öntudatlan állapotában valaki a kezébe nyomott egy szórólapot az utcán. Nem akkor, hanem két hét múlva indított el benne változást az eset. Épp a Máltai Szeretetszolgálat ételosztó sorában ácsorgott reggeliért, és amíg várakozott, rendet rakott a zsebeiben, kiürítette belőlük a dohánymaradékot, közben pedig kezébe akadt a cím és a telefonszám is. Gondolt egyet, kiállt a sorból, és bement a Válaszút Drogkonzultációs Irodába. Ez sok évvel ezelőtt történt, Péter azóta megházasodott, és józan életet él, van két gyereke, pedig évekig függött a herointól, még börtönben is volt miatta – meséli Erdős Eszter. – Nem mondhatom tehát, hogy semmi értelme megszólítani a bajbajutottat. Akinek olyan a személyisége, van hozzá elég bátorsága, megszólíthatja a szenvedélybeteget, legrosszabb esetben azt a választ kapja, hogy kopj le. De általában megérzik a szeretetet és a jóindulatot a bajbajutottak.

Másfelől Erdős Eszter arra is felhívja a figyelmet, hogy sok dizájner drog agresszív magatartást idéz elő a fiatal szervezetben. Még ha alapvetően békés természetű betegről van is szó, ilyen esetekben sajnos előfordul, hogy a kémia átveszi a hatalmat: aki drog hatása alatt paranoiás reakciókat mutat, és megtámadottnak érzi magát, annak kiszámíthatatlanok a reakciói. Érdemes tehát felhívni a kiskamaszok figyelmét a legfontosabb közlekedési szabályokra, a veszélyekre, de még inkább arra, hogy ne sodródjanak az eseményekkel. Tanítsuk meg nemet mondani is őket! Ez viszont biztosan nem egy „közlekedj okosan!” gyorstalpaló tanfolyamon fog megtörténni.

– Sokféle tapasztalattal gazdagodnak a gyerekek a nyári szünetben, érdemes is felkészülni az élményekre, de a szülő nyilvánvalóan nem a táborozás előtti napon fogja megbeszélni a gyerekével, hogyan vigyázzon magára, mint ahogy azt sem, hogy figyelj, ha megkínálnak kábítószerrel, ne fogadd el. Ez sajnos nem így működik. Sokféle ok és okozat „dominója” vezet el egy balhéhoz vagy ahhoz a pillanathoz, amikor egyszer csak feltűnik a droghasználat. Fontosak a szabályok, keretek és határok – állítja a drogterápiás otthon vezetője. – A mai fiatalok már csak azért sem tudnak nemet mondani, mert már a szüleik sem mondtak nekik nemet. Pedig rengeteget számít, számítana a mintakövetés – például abban, miként lehetünk boldogok a realitás világában.