Egybefüggő menet a Hősök terétől a Puskás Arénáig + videó és galéria
Valamivel három óra előtt indult a vonulás a Hősök terétől, az első csoport megérkezett a stadionhoz.
Valamivel három óra előtt indult a vonulás a Hősök terétől, az első csoport megérkezett a stadionhoz.
A klip Lotfi Begi George Ezra világszerte ismert, Budapest című számát gondolta újra.
Az UEFA vizsgálatot indított Marko Arnautovic provokatív és sértől viselkedése miatt.
Valamivel három óra előtt indult a vonulás a Hősök terétől, az első csoport megérkezett a stadionhoz.
A klip Lotfi Begi George Ezra világszerte ismert, Budapest című számát gondolta újra.
Az UEFA vizsgálatot indított Marko Arnautovic provokatív és sértől viselkedése miatt.
Úgy tűnik, Dzsudzsák Balázs nem hagyja el a nevelőklubját. A napokban hivatalosan is bejelenti a szerződéshosszabbítást.
Történelmi sorsolást tartott kedd délután az UEFA, két magyar csapat volt érdekelt.
A Fradi klubrekordere szerint öt éve sem vártuk a bravúrt a portugálok ellen, akár idén is meglephetjük Ronaldóékat.
A szervezők határozott, tekintélyt parancsoló, a magyarsághoz méltó menetre készülnek.
A Fradi még az Európa-bajnokság alatt elkezdi szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Szakértőnk négyszer játszott Cristiano Ronaldo ellen. Volt összetűzésük, de kivagyiság jelét nem látta.
Az újraélesztett dán klasszis mindenkinek megköszönte a támogatást és persze szurkol a csapatának.
A későbbi bajnok luzitánok majdnem pont nélkül maradtak a magyar válogatott ellen.
Szemben az Európa-bajnoksággal, a wimbledoni teniszverseny fináléit telt ház előtt rendezhetik.
Úgy érezhetünk, mint az a kisgyerek, aki az előző karácsonyra várt ajándékát egy évvel később kapja meg.
Az Argentína–Chlie összecspás 1-1-re végződött a dél-amerikai kontinenstornán.
Az elődöntőkben és fináléban már félháznyi, 45 ezer néző lehet jelen a Wembley Stadionban.
Ha pár centivel beljebb megy a lövése 2016-ban, akkor Ronaldo ma szegényebb lenne egy Eb-arannyal.
A mezőnyfölény dacára a hispánok örülhettek, hogy kihúzták 0-0-s döntetlennel a svédek ellen.
A Honvédnál nevelkedett támadó szerint a fanatikus magyar közönség előtt még Ronaldóék sem mehetnek biztosra.
Szlovákia 2-1-re verte a második félidőben tíz emberre fogyatkozott Lengyelországot.
„Afrikából származom, szóval ezeknek a dolgoknak megvan a maga, sajátos, tradicionális módja.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonnégy szigeten várják, hogy tizenkét sportág valamelyikében megtalálják a következő szupersztárt.
A magyar csapatok közül a Paks lesz az első, amely bemutatkozik a nemzetközi kupák selejtezőiben.
Nico Hülkenberg a 239. futamán soha nem látott helyen, a dobogón találta magát.
Harmincöt éve térhettek vissza Európába az angol focicsapatok, s az első meccsüknek rögtön magyar főszereplője volt.
Az év legfontosabb vitorlásversenye nem csak a versenyzőknek és a helyszínen szurkoló közönségnek kínál felejthetetlen élményeket.
A román sajtó hallgat, miközben telt ház lesz az Európa-liga selejtezőjének hazai első mérkőzésén.
Az időjárás és a szélerősség kulcstényező lesz Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyén.
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.
Az is, hogy melyiken nem.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Rijádban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.