A most megfigyelt fény különbözik a klasszikus sarki jelenségektől, mint amilyen az északi vagy déli fény. A fénykibocsátás a légköri molekulák és a Napból érkező töltött részecskék ütközéseinek eredménye. A Földön ezt a kölcsönhatást jelentősen befolyásolja a bolygó erős mágneses mezeje, mely ezeket a részecskéket a sarkok felé vonzza.
A fény a Marson nem így fókuszálódik, mivel ennek a bolygónak nincsen globális mágneses mezeje, ennek ellenére a fényjelenség létezik.
A Föld peremén látható és a TGO által a Marsnál észlelt zöldes fény eredete ugyanis eltérő. A napfény mindkét esetben teszi a dolgát: megnöveli az oxigénatomok energiaszintjét, majd amikor azok visszakerülnek nyugalmi állapotukba, fényt bocsátanak ki.
A Föld bőségesen tartalmaz oxigént a légkörében, a Marson azonban jórészt csak a szén-dioxid lebomlásának termékeként van jelent. A napfény a szén-dioxid egyik oxigénatomját szabadítja fel, és ennek az atomnak az áthelyeződése okozza a zöldes fényt – írja a BBC.com.
A TGO az oxigénatomot Nomad spektrométerével észleli, mely nagyon különleges magasságban végzi a megfigyelést, 80-120 kilométerrel a felszín felett. A pontos magasság a szén-dioxid nyomásától függ.
„A fénykibocsátás magasságának megfigyelése alapján meg lehet mondani, milyen vastag a légkör és hogyan változik” – mondta Manish Patel, a brit Open University kutatója.
Ezek az információk segíthetik a következő missziókat is, a zöld fény megfigyelése ugyanis segítheti azokat az eszközöket, melyek a Mars-szondák légkörbe való belépését, süllyedését és landolását irányítják.
A kutatók eredményeikről a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be.
