Heidelbergben, ahol 1816-ban filozófiaprofesszornak nevezték ki, sajtó alá rendezte A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai című művét, amelyben a logikát, a természetfilozófiát és a szellemfilozófiát foglalta rendszerbe. A francia forradalom után kialakult társadalmi-politikai helyzettel teoretikusan számot vető mű talán legfontosabb gondolata, hogy a világmindenség rendszerezett egység, amelynek alapja a szellem fejlődése. Ez a gondolkodás, a természet megismerése és a szellem önmegismerése-önkifejezése útján megy végbe, az utóbbi a történelem, a művészetek, a vallás és a filozófia révén valósul meg. A szellem a filozófiában ismer magára, így zárul a kör. A szellem spirálra emlékeztető útja a tézisek és antitézisek ütközésén, majd szintézisén át vezet, amire idővel újabb antitézis következik és a folyamat továbbhalad.
1818-ban a Berlini Egyetem filozófiaprofesszorává, 1830-ban rektorává nevezték ki. Az évek múltával hírneve túllépte a német nyelvterületet. 1821-ben adta ki A jogfilozófia alapjait, amelyben az eszményi államról fejtette ki nézeteit. Egyensúlyt keresett az igazság és rend, valamint az egyén lelkiismereti szabadsága között, s mivel ezt a parlamentáris monarchiában képzelte el, ellenfelei a porosz állam elvtelen igazolásával vádolták. Berlinben olyan tekintélynek örvendett, hogy bármi történt is a városban – az operabemutatóktól a politikai eseményekig -, mindenki arra volt kíváncsi, mi erről Hegel véleménye. Tanárnak kifejezetten rossz volt, de diákjai megbocsátották nehezen követhető, talányos kifejezésekkel zsúfolt stílusát. Ők jegyezték le előadásait is, amelyek szöveghűsége éppen ezért vitatott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!