250 éve született George Wilhelm Hegel német filozófus

Egyensúlyt keresett az igazság, a rend, és az egyén lelkiismereti szabadsága között, kibékíthetetlen ellentéteket próbált egyesíteni.

1770. augusztus 27-én született George Wilhelm Hegel, a filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja.

Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

Rideg családi légkörben nevelkedett, életét beszédhiba tette még nehezebbé. Kivételes szellemi képességei korán megnyilatkoztak, hihetetlen mohósággal vetette magát a könyvekre. A tübingeni egyetem filozófiai és teológiai fakultásán tanulva kötött barátságot a költő Friedrich Hölderlinnel és a filozófus Friedrich Wilhelm Schellinggel, együtt kísérték végig a francia forradalom kibontakozását, miközben kitörölhetetlen hatást gyakoroltak egymás gondolkozására.

Hegel doktorátusának megszerzése után 1793-tól Bernben, majd Frankfurtban volt házitanító: ez volt a válságkorszaka, mivel csalódott a francia forradalom eszméiben. Svájcban vetette papírra Jézus életét és a kereszténységet tárgyaló írásait, melyekben – egy racionálisabb hit mellett érvelve – élesen bírálta a vallás tekintélyelvűségét és a hűbéri rendszert. Lassan mégis megbékélt a fennálló renddel, 1801-ben fizetés nélküli magántanár lett Jénában. Előbb Schellinggel közösen, majd barátja ellen fordulva ostorozta a romantika szubjektivizmusát. Talán legjelentősebb művét, az 1807-ben megjelent A szellem fenomenológiáját a legenda szerint a jénai csata napján, 1806. október 14-én fejezte be – e napon maga is láthatta a városba diadalmasan bevonuló Napóleont, akit a német polgárság a változások előmozdítójaként ünnepelt. A monumentális értekezés alapgondolata, hogy a széles értelemben vett kultúra (Hegel szóhasználatában: a szellem) történeti kialakulása és változása logikai szükségszerűségek láncolataként ragadható meg. Hegel szerint a történeti sorrend egybeesik a logikai sorrenddel, s az időbeni előrehaladás értékbeli gyarapodást is jelent, azaz az emberi tudás fejlődése egyenes vonalú, egyirányú előre haladás.

1808-tól a nürnbergi gimnázium igazgatója volt, a bajor városban írta A logika tudományát (1812-16). Ennek kiindulópontja az a felismerés, hogy a meghasonlott, ellentmondásoktól szabdalt világ nem írható le a hagyományos azonosságlogikával. Az ellentétek kibékítésének szükséges előfeltétele, hogy a megismerő szellemben azonos az alany és a tárgy, és a tárgyban az alany önmagát ismeri föl. Fejtegetése szerint a logika maga is meghasonlott, mert egyesek az indukció, mások a dedukció módszerét részesítik előnyben. Az új logikának egyesítenie kell e kettőt és a tapasztalati tényeket sem hagyhatja figyelmen kívül.

Heidelbergben, ahol 1816-ban filozófiaprofesszornak nevezték ki, sajtó alá rendezte A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai című művét, amelyben a logikát, a természetfilozófiát és a szellemfilozófiát foglalta rendszerbe. A francia forradalom után kialakult társadalmi-politikai helyzettel teoretikusan számot vető mű talán legfontosabb gondolata, hogy a világmindenség rendszerezett egység, amelynek alapja a szellem fejlődése. Ez a gondolkodás, a természet megismerése és a szellem önmegismerése-önkifejezése útján megy végbe, az utóbbi a történelem, a művészetek, a vallás és a filozófia révén valósul meg. A szellem a filozófiában ismer magára, így zárul a kör. A szellem spirálra emlékeztető útja a tézisek és antitézisek ütközésén, majd szintézisén át vezet, amire idővel újabb antitézis következik és a folyamat továbbhalad.

1818-ban a Berlini Egyetem filozófiaprofesszorává, 1830-ban rektorává nevezték ki. Az évek múltával hírneve túllépte a német nyelvterületet. 1821-ben adta ki A jogfilozófia alapjait, amelyben az eszményi államról fejtette ki nézeteit. Egyensúlyt keresett az igazság és rend, valamint az egyén lelkiismereti szabadsága között, s mivel ezt a parlamentáris monarchiában képzelte el, ellenfelei a porosz állam elvtelen igazolásával vádolták. Berlinben olyan tekintélynek örvendett, hogy bármi történt is a városban – az operabemutatóktól a politikai eseményekig -, mindenki arra volt kíváncsi, mi erről Hegel véleménye. Tanárnak kifejezetten rossz volt, de diákjai megbocsátották nehezen követhető, talányos kifejezésekkel zsúfolt stílusát. Ők jegyezték le előadásait is, amelyek szöveghűsége éppen ezért vitatott.

Hegel 1831. november 14-én halt meg kolerában, elvesztését sorstragédiaként élték meg követői. Filozófiájának korszakait azoknak a városoknak a nevével jelölik, ahol az egyes művek megírásakor tartózkodott, így megkülönböztetik berni, frankfurti, jénai, nürnbergi, heidelbergi és berlini korszakát. Nagyszabású, a mindenség leírására törekvő objektív-idealista, dialektikus filozófiai rendszerének hatása szinte felmérhetetlen az emberi gondolkodásra. Hegel egyaránt hatott a marxizmus és az egzisztencializmus, a pozitivizmus és az analitikus filozófia kialakulására. Kibékíthetetlen ellentéteket próbált egyesíteni, így követői más-más eszméit emelhették ki. 1970-ben szülővárosa, Stuttgart díjat alapított emlékére, amelyet háromévente a szellemtudományok fejlesztése terén különös érdemeket szerzett személyiségeknek adnak. A kitüntetéssel eddig – többek között – Jürgen Habermas német filozófust, Ernst Gombrich osztrák származású brit művészettörténészt, Paul Ricoeur francia gondolkodót, Donald Davidson amerikai filozófust ismerték el.