Az elmúlt 15 év egyik legnagyobb méretű ózonlyukát mérték az Antarktisz felett az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálatának kutatói. A szakemberek szerint egy erős, stabil és hideg sarkvidéki örvény a felelős az ózonlyuk jelentős mértékű tágulásáért – írja az Origó.
A szolgálat vezetője, Vincent-Henri Peuch szerint az UV-sugaraktól védő pajzson megfigyelt mostani rés határozottan az egyik legnagyobb az elmúlt 15 évet nézve. Az Antarktisz feletti ózonkoncentráció-csökkenést 1985-ben észlelték először.
A Meteorológiai Világszervezetszóvivője, Clare Nullis szerint az ózonlyuk augusztusban – a déli-sarkvidéki tavasz beköszöntével – kezd növekedni, és nagyjából októberben tágul a legnagyobbra.
„A levegő mínusz 78 Celsius-fok alatt van, és ez az a hőmérséklet, amelyre szükség van a sztratoszférikus felhők kialakulásához, ami egy egészen összetett folyamat” – magyarázta Nullis genfi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „Az ezekben a felhőkben lévő jég beindít egy reakciót, amely képes elpusztítani az ózonréteget. Ezért látjuk idén ezt a nagy méretű ózonlyukat.”
A Copernicus szakemberei szerint a Napból származó energia hatására kémiailag aktív klór- és brómatom kerül a sarkvidéki örvénybe, amely gyorsan elpusztítja az ózonmolekulákat, ózonlyuk kialakulását eredményezve. Nullis szerint az ózonlyuk tágulása ellenére a szakértők továbbra is úgy vélik, hogy az ózonréteget károsító gázok fokozatos kivonását elrendelő, 1987-es montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően az ózonréteg lassan regenerálódik.
Az éghajlati előrejelzések szerint az ózonréteg 2060-ra lesz olyan állapotban, mint 1980-ban volt.
A legkisebb kiterjedésű volt az ózonlyuk 1982 óta
Egy évvel ezelőtt még az Antarktisz fölötti sztratoszférában kialakult abnormálisan meleg hőmérséklet drámai mértékben korlátozta az ózonveszteséget szeptemberben és októberben, ami a legkisebb méretű ózonlyukat eredményezte idén 1982 óta – közölték az amerikai Nemzeti Légkör-és Óceánkutató Hivatal (NOAA) és az amerikai űrkutatásai hivatal, a NASA kutatói.
Az évente kialakuló szezonális ózonlyuk szeptember 8-án érte el a legnagyobb kiterjedését, 16,4 millió négyzetkilométert és szeptember-októberben kevesebb mint 10 millió négyzetkilométerre zsugorodott – olvasható a NOAA honlapján közzétett jelentésükben.
Azokban az években, amelyeket átlagos időjárási körülmények jellemeznek, az ózonlyuk mintegy húszmillió négyzetkilométerre nő – emlékeztettek a szakemberek. Az elmúlt negyven évben harmadszor fordul elő, hogy a magas hőmérsékletek korlátozták az ózonveszteséget. Az ideihez hasonló időjárási mintázatok az Antarktisz sztratoszférájában 1988-ban és 2002-ben eredményeztek igen kisméretű ózonlyukakat.
„Fontos megjegyezni, hogy amit az idén látunk, az a sztratoszféra magasabb hőmérsékleteinek eredménye. Nem annak a jele, hogy a légköri ózon hirtelen a gyarapodás gyors útjára lépett” – magyarázta Paul Newmann, a NASA Goddard Űrközpontjának vezető kutatója.
Október 16-án az Antarktisz fölötti ózonlyuk még mindig kicsi, de stabil volt, és a kutatók szerint a következő hat hétben fokozatosan bezárul.
A földfelszín felett 20-30 kilométeres magasságban húzódó ózonréteg elnyeli a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzás jelentős részét, segítséget nyújtva ezzel a leégés és a bőrrák elleni védekezésben. Az ultraibolya-sugárzás a felelős a növények és planktonok károsodásáért is. Az ózonlyuk legnagyobb eddigi kiterjedését 2000-ben jegyezték fel, az UV-sugaraktól védő pajzson akkor közel harmincmillió négyzetkilométeres rés tátongott. A lyuk szeptemberben és októberben tágul a legnagyobbra, és december végén tűnik el, egészen az északi féltekén beköszöntő tavaszig.
