A tájékoztatás szerint volt olyan cég – a Privát élelmiszer-üzletlánc ebesi központja, a Kerekes Kft. –, amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak.
Több mint százezer kiló adomány érkezett a Mikulásgyárba
Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

Ez volt a Mikulásgyár elmúlt 17 évének legnagyobb adománya
– jelezte a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.
Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója 21 napon át tartott nyitva, ezalatt 107 ezer kilogramm adomány érkezett, amelynek több mint 75 százaléka tartós élelmiszer, illetve tisztító- és tisztálkodási szer. Emellett játékokat és melegebb ruhákat is hoztak az adományozók – ismertették.
A jótékonykodók a Dózsa György úton, az 56-osok terénél, a Pólus Centerben és az ország nagyobb postáin adhatták le adományaikat. A Magyar Posta segítségével közel négyezer kilogrammnyi ajándék érkezett Budapestre a közlemény szerint.
Megjegyezték, hogy az ajándékok mennyisége tovább nőhet, mert az idén második alkalommal Németországban is több gyűjtőpontot üzemeltettek, ahonnan még nem érkezett meg minden adomány.
Idén 17. alkalommal szervezték meg a Mikulásgyár elnevezésű jótékonysági akciót. Az összegyűlt adományt az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Vöröskereszt osztja szét rászorultsági alapon.
Borítókép: Önkéntes munkatársak adományokat válogatnak a Mikulásgyár megnyitásán a Városligetben 2021. december 1-jén (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.

Rendőrségi közlés: 3728-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 3728-an léptek be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.

Rendőrségi közlés: 3728-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 3728-an léptek be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!