1271. január 18-án hunyt el Árpád-házi Szent Margit

Idén, halálának 780. évfordulóján is emlékeznünk kell jeles szentünkre.

Toulouse-i Szent Lajos, Szent Erzsébet, Szent Margit és Szent Imre alakja az assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomának kereszthajójában, a Szent Miklós-kápolna külső falán (Fotó: Wikipédia)

Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában, ahol édesapja, a tatárok üldözése elől menekülő IV. Béla király (1235–1270) és családja akkor éppen meghúzódott. Mivel a királyi pár nem sokkal korábban veszítette el Margit és Katalin nevű gyermekeit, akiket két olyan szentről neveztek el, akiknek tisztelete hazánkban éppen akkor volt felívelőben, s akikről éppen ők nevezték el elsőként a családban leányaikat, az újszülöttet elhunyt Margit nevű gyermeküket követően megint Antiochiai Szent Margitról nevezték el. A tizennégy segítőszent és a négy fő szűz közé sorolt névadó szent elsősorban a keresztény leányok, a gyermeket váró és vajúdó asszonyok védelmezője, de kísértés idején vagy különösen nehéz helyzetben is segítségét kérték, kérik. A középkori Magyar Királyságban Antiochiai Szent Margitot patrona regniként is tisztelték.

Nem volt tehát véletlen IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária névválasztása. Születendő gyermeküket ugyanis arra az esetre, ha ők és országuk a tatároktól megmenekülnek, Isten szolgálatára ajánlották fel.

A tatárok elől menekülő IV. Béla. A Képes Krónika ábrázolása. Fotó: Wikipédia

A kislányt szülei fogadalmuknak megfelelően már igen korán, három és fél évesen zárdába adták a Szent Katalinról elnevezett veszprémi domonkos apácakolostorba. A dominikánus rend ekkor még csak néhány évtizede létezett (alapítása: 1215, pápai jóváhagyása: 1216), így az az épület sem volt régi, amelyben Margit kora gyermekkorát töltötte: a Séd-patak közelében álló kolostort, amelynek helyén a ma már csak Margit-romnak „becézett” falmaradványok állnak, 1239-ben alapította Bertalan veszprémi püspök.

Az egykori Szent Katalin-kolostor romjai Veszprémben. Fotó: Flickr

Innen költöztették át Margitot néhány társával együtt a IV. Béla és felesége által 1253 körül a Boldogasszony tiszteletére alapított újabb kolostorba a Nyulak szigetére (ma: Margit-sziget), ahol aztán élete végéig élt. Noha a rendből többször is alkalma lett volna kilépni, elhivatottsága miatt ezt nem tette meg. Névadó szentjét követve – korabeli visszaemlékezések szerint – maga is példás alázatosságával, erőteljes vezeklésével, ezen felül – rendje kívánalmainak megfelelően – 

a betegek ápolásában mutatott kitartó igyekezetével, valamint a származásából eredő előjogok visszautasításával igyekezett kitűnni, amivel már életében kivívta társai megbecsülését.

Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép (falfestmény a pécsi székesegyházban). Fotó: MEK OSZK

A szent életű királylányt elhunyta után a kolostor templomának szentélyében temették el. Miként arról szentté avatási eljárása során a kortársak beszámoltak, még temetetlen testénél, majd sírjánál csodás jelek mutatkoztak meg, ennélfogva nyughelye azonnal zarándokhellyé vált.

A margitszigeti kolostor romjai. Fotó: Flickr/Henk Beens

Elsőként bátyja, V. István király (1270–1272) igyekezett elérni oltárra emeltetését. Az akkor felvett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei ugyan nem maradt ránk, az eljárás eredményeit azonban Margit legrégebbi legendája megőrizte. A következő, 1276-ban lefolytatott újabb procedúrának, amit V. István leánya, Erzsébet kezdeményezett, már a jegyzőkönyvei is megvannak, Margit szentté avatása azonban ekkor sem történt meg. Mindkét vizsgálat lefolytatását az abban részt vevő vezető eljárók halála szakította meg.

A későbbiekben Margit szentté avatási perének felújítását kérte többek között I. (Anjou) Károly király (1301–1342) 1306-ban, és özvegye, Mária királyné 1380-ban, majd Hunyadi Mátyás király (1458–1490) 1460-ban, azután Ferrarai Zsigmond domonkos rendi nagymester 1641-ben, és I. Lipót magyar király (1567–1705) is.

Toulouse-i Szent Lajos, Szent Erzsébet, Szent Margit és Szent Imre alakja az assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomának kereszthajójában, a Szent Miklós-kápolna külső falán. Fotó: Wikipédia

Igazi áttörést a kérdésben – a század eleji további próbálkozások után – az 1930-as évek hoztak. Az 1931-ben megtartott Szent Imre-, majd az 1938-ban megrendezett Szent István-emlékév segítette az ügy fókuszba kerülését. 1937-ben a margitszigeti ásatások során feltárták többek között Margit sírját is. Rott Nándor veszprémi püspök (1917–1939) Árpád-házi Boldog Margit tiszteletére a Szent Imréről elnevezett városrész hitéleti szolgálatára neobarokk stílusban megépíttette a város akkori legnagyobb méretű templomát, amely 1938 óta folyamatosan szolgálja a terület hitéletét. A magyar katolikus egyház közben Margit születésének 700. évfordulójára készült. Az Árpád-ház régóta boldogként tisztelt tagját hosszú évszázadok után végül XII. Pius pápa (1939–1958) avatta szentté 1943. november 19-én.

E magyar szent ünnepnapját halálának évfordulóján, január 18-án ünnepeljük. Idén, 2022-ben azonban születésének 780. évfordulójára is emlékeznünk kell.

A szerző Teiszler Éva, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa

Borítókép: Szent Margit alakja az assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomának kereszthajójában, a Szent Miklós-kápolna külső falán (Fotó: Wikipédia)