Fontos felfedezést tettek magyar kutatók az agy fejlődésével kapcsolatban

Elsőként írták le a mikrogliasejtek és a fejlődő idegsejtek sejtteste közötti közvetlen kapcsolat meglétét, és először tárták fel e kapcsolatnak az agy fejlődése során betöltött szerepét az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatói – írja az Origó.

Forrás: Origo2022. 09. 20. 14:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dénes Ádám vezette Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoport felfedezésnek meghatározó jelentősége lehet az idegrendszert érintő fejlődési rendellenességek és az úgynevezett fejlődésneurológiai kórképek hátterében gyakran meghúzódó agyi immunfolyamatok mechanizmusainak megértése szempontjából is. A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a Cell Reports című folyóiratban jelent meg – tájékoztatta az ELKH kedden az MTI-t.

A mikrogliát a központi idegrendszer fő immunsejtjeként, illetve az agyi gyulladásos folyamatok fő szabályozójaként ismeri a tudományos közösség. 

Mára a legtöbb idegrendszeri betegség – mint például a stroke, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, az epilepszia, a demencia vagy az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) – kialakulásában igazolták a mikroglia érintettségét, megváltozott működését. Emellett a gyulladásos folyamatoknak és a mikrogliának az idegrendszeri fejlődési zavarok kialakulásában játszott szerepe is egyre inkább ismert.

Az Origó cikke szerint a mikroglia élettani és kóros állapotokban betöltött szerepének vizsgálata az elmúlt években dinamikusan fejlődő kutatási területté vált. A témában a Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoport több közleménye nemzetközileg is nagy figyelmet kapott.

A KOKI kutatócsoportjában fedezték fel többek között a mikroglia és az idegsejtek sejtteste között kialakuló közvetlen kapcsolatot, vagyis a szomatikus mikroglia-idegsejt funkciót, illetve annak szerepét a mikroglia idegsejteket védő működése során.

„Bár a mikroglia agyi fejlődésben játszott szerepének jelentőségére számos korábbi tanulmány utalt, mostanáig nem volt ismert, hogy pontosan mely sejtek közötti kommunikációs mechanizmusok teszik lehetővé a mikroglia számára, hogy befolyásolja az idegsejtek fejlődését és az agyi ideghálózatok kialakulását” – írták.

A mikroglia nyúlványai közvetlen kapcsolatot létesítenek a fejlődő neuronok sejttesteivel az embrionális fejlődés 15. napjától kezdve, valamint a születés utáni fejlődés és a posztnatális neurogenezis során. Ezek a kontaktusok különleges szerkezettel és molekuláris összetétellel bírnak: a neuronális mitokondriumok és vezikulák feldúsulása együtt jár a mikroglia-specifikus P2Y12-receptorok felhalmozódásával a kapcsolatot kialakító mikroglianyúlványok felszínén. Ezen receptorok akut gátlása a mikroglia-idegsejt kapcsolatok megszűnéséhez vezet, míg a P2Y12 gén kiütése sérült agykérgi sejtszerkezetet eredményez.

 

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.